II. évad - 24. rész - Az utolsó epizód

Hát hello. Itt is van a várva-várt (vagy nem annyira) rész.A kimaradásomért bocsánatot szeretnék kérni, de így jött ki. A blogot nem hagyom lezáratlanul, szóval a vég közeledik. Várjátok csak, majd nemsokára kint lesz az epilógus is.(: <3

Ilyen gondolatokkal vágtunk neki az éjszaka befejezésének, és az új reggelnek. Mert időközben behajnalodott.

Dél előtt néhány perccel kipattant a szemem, és figyelni kezdtem. Niall még mindig mellettem feküdt, mint ahogy hajnalban, és a fiúk is a nappaliban feküdtek itt-ott. Egy hatalmas sóhaj kíséretében rontottam ki a konyhába, hogy mire felébrednek, legyen ennivaló az éhenkórászoknak. Kint összeszedtem magam, megmostam az arcomat, és összedobtam néhány adag rántottát.

Felmentem, megmosakodtam és egy gyors zuhanyt is beiktattam, majd a hajam kifésülése vetett véget a nyugalmas időszaknak, mert annyira összekócolódott, hogy alig bírtam vele. A méreg elöntött, a fejbőröm fájt, és hisztisen eldobtam a hajkefét a fürdőszoba másik végébe. Ez a dolog régebbi éveimre emlékeztetett nagyon, állandóan csapkodtam mindent, ha olyan voltam. Könnyes szemekkel hajoltam le a fésűért, és felvéve megint eltaszítottam a tárgyat. Jól esett egy kicsit kiengedni a gőzt, de pár perc múlva már lenyugodva ücsörögtem tovább a fürdőkád szélén, kifésült hajjal.

Nagy nap volt az nekem, csinos akartam lenni, amennyire tőlem telik. A választásom ruhaügyben egy rövid fekete ruhára esett, aminek a húzott mellrésze alatt egy hófehér szalag fut és oldalt ez a szalag lefelé is folytatódik a ruha mellett. Bár ott nincs rávarrva, csak leng, ha pörgök vele. A cipőt nem túloztam el, egy balerinacipő tökéletes volt, kiegészítőnek pedig egy pici fehér gyöngyökből álló nyakláncot választottam,  szintén fehér, de inkább krémszínű szalagkarkötővel, alatta egy fekete nagyobb bogyókból álló résszel. Ezt a két karkötőt egy teljesen más árnyalatú fehérrel - ami inkább a krémszín hatású volt - kötöttem össze. A hajamat kicsit behullámosítottam, és hagytam, hogy a vállamra omoljon. Lesétáltam a nappaliba, ahol még mindenki aludt, kivéve egy éberen nézelődő alakot.

- Jó reggelt Harry - suttogtam.

- Neked is.

- Kijössz enni? - mosolyogtam rá.

Ő egy bólintással beleegyezett az ajánlatomba és éhes szemekkel tört utat magának a többiek között, mert hogy ő volt a legtávolabb a konyhaajtótól.

A harc után fáradtan vágódott le a székbe, és egy tányért megragadva szedett magának, és enni kezdett, mintha legalább három napja nem evett volna semmit. Ez a fajta vadság inkább Niallra volt jellemző, de mint rájöttem, a fiúk tegnap dél óta nem is ettek. Csodálom, hogy Niall még él. Csak rá kellett gondolnom, a kócos fejével bekóválygott az ajtón, és kómás fejjel nézte az ajtófélfát, majd ténylegesen is bejött. És mosolyogva rávetettem magam, szorosan megöleltem, és nyomtam az arcára egy puszit. Ő végigsimított a hátamon és nyomott egy puszit a fejemre, majd így álltunk egy ideig, de az étel csábítóbb volt, mint én, szóval ő is csatlakozott bongyor társunk mellé.

Lassan mindenki kijött, és enni kezdtünk. Nem igazán beszélgettünk, a szomorúság erőt vett rajtam, a fiúkon pedig vegyes érzelmek tükröződtek. Végig akarták már csinálni a turnét, hogy nyugton lehessenek egy kicsit, bár az új album felvétele még előttük állt, de maradni is akartak, főleg Lou és Niall.

Egy óra felé indulniuk kellett haza csomagolni.

- Eljössz velünk? - nézett rám boci szemekkel Lou.

- Hát persze, hogy megyek. Remélem nem leszek útban - mosolyogtam önfeledten.

- Ilyenkor útban? inkább segítség leszel, Niall azt sem tudja, hol áll a feje pakoláskor - nevettek fel. Én vigyorogva egy kis táskát kaptam fel, és indulhattunk is.

A kocsiút gyorsan elrepült, beléptünk az óriási villába. Fent Niall szobájában óriási rumli és katasztrófa várt. Szőkeségem előrángatott egy bőröndöt valahonnan, ami félig ugye már meg volt telítve, de teljes káoszban.

- Na gyere, pakoljunk el rendesen - húztam az ágyra, beültetett az ölébe, és amíg én újra behajtogattam mindent a táskába, ő puszilgatta a nyakamat.  Amikor kifogytunk a cuccokból, előpakolt mindent és rápakolta az ágyra. Szerencsésebb esetben. Amúgy meg háttal nekem találomra célozta be az ágyat és dobálta mindenfelé a dolgokat. A ruháknál még oké volt, de a kislámpa kissé szerencsétlenül járt, a kukában lelte a végzete. Végül is, mert Harry és Zayn amerikai focizni kezdtek a lámpa néhány nagyobb darabjával, és hát lett sok kisebb darab plusz egy bekötözött kéz. Na meg egy lámpadarabokkal teli kuka. De hogy Niall minek akarta azt is elhozni..

Lassan végeztünk is, hatkor pedig mehettünk a reptérre. Előtte Niallal a szobájában töltöttük az időnket, összebújva beszélgettünk, meg ilyenek.

Kint már tényleg szomorúak lettünk, és próbáltunk oldottan beszélgetni, de nem sikerült. A repülő előtt nagyon fájt a szívem, és Niall kezét szorongattam. Nem akartam, hogy itt hagyjon. Könnyes szemekkel csókoltam meg, és biztosítottam róla, hogy ő is hiányozni fog.

- Aztán ne bújj össze sok fiúval, míg nem vagyunk itt - kacsintott felém Liam.

- Nem, elég lesz egy-kettő - röhögött Hazz.
Én is elnevettem magamat, majd mindenki követte példánkat. A búcsút nem úgy képzeltük el, hogy mindenki sír vagy szomorú, hanem, hogy hozzuk a formánkat, és végig nevetjük.
Szóval még fél órán keresztül különböző poénok repkedtek, és mindenki nagyon jól érezte magát. Aztán indulniuk kellett fel a gépre, már tényleg.
- Ne hagyj itt - csúszott ki a számon egy csók után Niallhoz.
- Muszáj lesz. De visszajövök hozzád - suttogta, majd újra megcsókolt.
- Szeretlek - mondtam, és hozzábújtam egy utolsó ölelésre. A könnyeim égették az arcomat, pedig megígértem, hogy nem fogok sírni. Lassan folytak le egymás után, Niall pedig meleg kezével letörölgette őket.
- Én is szeretlek - mosolygott rám, és felszállt a gépre.
Én ott álltam, reménykedve, és boldogan, mivel nemsokára visszajön hozzám, mégis a szomorúság mázsás súlyként nyomódott rajtam. Nem akartam egyedül maradni tovább. Fogtam magam, betettem a zenelejátszómat, elindítottam egy hangulatomhoz illő zenét, hazasétáltam, és nekifogtam a visszaszámlálásnak.