9/30/2013

II. évad - 3. rész - Esti találka

A nemsokára kétezer (!!!) látogató örömére, és a négy pipáért hamarabb hoztam a részt, és kicsit hosszabb is lett, mint szokott. Komi nem jött, de azt még túlélem, bár jól esne. Köszönök mindent.<3
( Pontos időpontokat nem tudok, de heti legalább egy rész van, szóval gyakran nézzetek be, mert bármikor jöhetek, mint most is.:D )

Majd azzal a lendülettel, amivel lehajoltam érte letéptem róla a csomagolást, és elkerekedett szemekkel bámultam a kezemben lévő tárgyra.


A dobozka tartalmazott egy gyönyörű nyakláncot, és egy lapot is, ami ketté hajtva hevert legalul. Rá kapkodó írással volt rávésve egyetlen szó, amitől a szívem fájdalmasat dobbant. "Emlékezz!"
Az ominózus este emlékei ismét lepörögtek a fejemben. Ő akkor már tudta. Mindenről tudott, mégsem mondta el. Nem akarta elmondani. És bizonygatta, hogy szeret engem. Szinte már könyörgött, hogy emlékezzek rá, hogy szeretem őt. Még az arca is emlékezetemben lebegett, ahogy kimondta a szavakat egymás után.
Ezt a nyakláncot még ott tartózkodásom alatt néztem ki magamnak, amikor a fiúkkal és Dido-val nézelődtünk fellépőruhák és egyéb dolgok után. Nagyon megtetszett nekem, de nem akartam feleslegesen költeni rá, ezért szemeztem vele egy ideig, de nem vettem meg. Niall biztos akkor látta meg, hogy nézegetem a nyakláncot, és megvehette. Milyen kedves volt tőle.
Elgondolkoztam, hogy felhívom, hogy rendesen megköszönhessem neki, mivel olyan csúnyán elhajtottam, és fél óra tanakodás után a következő napra halasztottam a személyeskedést. Egyelőre érje be azzal a "köszi"-vel, amit már megkapott tőlem.
Lassan tovább heverésztem, TV-t bambultam, és teljesen kipihentem magam. A nap végére már teljesen felpörögtem, így visszaváltottam eredeti tervemre, miszerint felhívom Niallt. De akkor borult volna a legelső tervem, ami alapján egész nap nyugodtan pihenek, és nem csinálok semmit, ami felzaklathat. A vasárnapokat általában magamnak szenteltem, máskor nem igazán volt időm a dolgokra.
A legutolsó döntésem szerint este fél nyolckor megcsöngettem Niall mobilját, melynek a számát a londoni időben kunyiztam el tőle. Pár zúgás után fel is vette a telefont.
- Alyson, te vagy az? - szólt bele kicsit döbbenten. Hát, igen. Én sem számítottam erre.
- Igen. Nics kedved beszélgetni egy kicsit? - kérdeztem.
- De, van. Nem lenne egyszerűbb és olcsóbb ezt valahol kint megtenni? - ajánlotta fel.
- Na, ebben egyetértünk. Merre vagy most?
- Otthon.
- Jajj, húsz perc múlva a Starbucks előtt.
- A kis koffeinfüggő. Ott találkozunk - köszönt el. Én mosolyogva letettem a telefont, de még gyorsan írtam egy sms-t.
"Egyedül gyere. Cher.xx"
A válasz körülbelül két másodperc múlva érkezett:
"Alap. Niall.xx"
Felvettem egy farmer shortot, hozzá pedig egy Anglia zászlós mintás pólót és az újonnan szerzett nyakláncomat, majd felkaptam a karkötőim közül néhány csilingelős darabot, és az összképet megspékelve egy normál tornacipővel egy hajfésülésnek minősülő akcióval való lezárás után kész is lettem. És volt egy percem az érkezésemig. Hát, igen. Tipikusan elkésem, mint mindig.
Futótempóban kilógtam a házból, a kulcsokat a zsebembe süllyesztve, majd visszarohantam apának egy üzenetet hagyni, hogy elmentem sétálni és kávézni, majd mivel két perce már ott kellett volna lennem, ismét küldtem néhány sms-t. Niall nyugtázta, hogy merre tartózkodom, és elém jött, hogy ne rohangáljak egyedül. A találkozási ponttól már nyugodtan sétáltunk tovább és lassan beszélgetni kezdtünk. Amolyan semmilyen témákról, megköszöntem a nyakláncot, és arról beszéltünk, majd az időjárásról, a családjainkról, és sablontémákról. Még annyira nem akartam belevetni magamat semmilyen önpusztító akcióba, így csak szűkszavúan felelgettem, de az ír manót nem kellett félteni, csak mondta, és mondta, hogy ne maradjon meg huzamosabb ideig a csend. Hogy az igazat megvalljam, tetszett, hogy beszél, szívesen és érdeklődve hallgattam és a hangja megnyugtató hatással volt rám.
Mosolyogva pillantgattam oldalra, majd amikor már feltűnően sokan néztek rám ferde tekintettel, rá kellett döbbennem, hogy nem a mellettem sétáló híresség miatt, hanem a pólóm miatt kapom a tekinteteket. Hát igen, Amerikában nem a legszerencsésebb ez a választás. Na, akkor már mindegy volt.
Niall nevetve megdicsérte a pólómat, ami engem is mosolygásra késztetett, és kissé oldottabb hangulatban érkeztünk a kávézóba.
Odabent nyugodtan letelepedtünk, és a szokásos rajongás, és autogram + fénykép kéregetés után el is tudtuk fogyasztani a kávénkat. Persze nem én lettem az ámulat tárgya, mostanában már hozzám is többen jönnek oda fényképért vagy aláírásért, ami azért nagyon jól esik.
Ettünk is hozzá egy vacsorának minősíthető süteményt, és nagyon kellemes hangulatban inkább a zenéről beszéltünk, mert arról rengeteget tudtunk. Más témákról is bőven mondhattunk bármit, de nem akartam beleveszni a nyitottságba, mert egy olyan ember jött ide, akit korábban is ismertem, a korlátaim ott maradtak bennem, amiket nehéz ugyan legyőzni, de nem lehetetlen.
Egy nagyon szép este, azaz másfél óra után hazamentünk, és megbeszéltünk egy közeli találkozót is.

9/29/2013

II. évad - 2. rész - Végkifejlet

Kiérve rég nem látott ismerős alakját véltem felfedezni, így megtorpantam. Egyszerűen nem akartam tovább menni.
- Alyson, gyere nyugodtan ide - szólalt meg édes hangján.
A kíváncsiság erősebb volt a bennem lakozó régi félelemtől, ezért megfontolt léptekkel indultam az árnyékba burkolózó alak irányába.
- Niall? Hát te meg hogy kerülsz ide? - meredtem rá döbbenten, mikor rájöttem, hogy tényleg ő áll előttem a szőke hajával és gyönyörűen csillogó kék szemeivel.
- Szia Alyson. Régen láttalak. Sokat változtál - eresztett egy csodálatos mosolyt felém.
- Miért vagy itt? - bizalmatlankodtam vele.
- Talán baj?
- Nem, dehogy, csak - akadtam el.
- Csak?
- Csak.. nem akarom - fejeztem be mondatomat egy teljesen más módon, mint előtte eldöntöttem.
- Tényleg sajnálom, amit Zayn csinált, de az egészről nem mertem szólni neked. Nem akartam, hogy elmenj - magyarázta.
- Azaz nem akartad, hogy boruljon a műsor - vágtam a képébe az igazságot.
- Nem. Én.. Alyson, ezt neked hoztam. Láttunk az újságban, és a koncertedet is visszanéztük a felvételeken, és nagyon ügyes voltál - terelte a témát.
- Igen. Nagyon hálás vagyok érte - közöltem hangomban maró gúnnyal.
- Ne csináld. Hoztam neked ajándékot szülinapodra. Előre is - nyújtott felém egy kis dobozkát, ami kék papírral volt betakarva.
- Nem kellett volna. És hogyhogy pont most jöttél?
- Hát, éppen itt vagyunk a fiúkkal, és gondoltam megkereslek akkor.
- És hogyan is találtál meg? - kérdeztem és hátráltam egy lépést.
- Hát.. - akadt el.
- Én inkább bemegyek, szia - köszöntem el tőle sietősen és berontottam a házba. Egy piros fotelre vetettem magam, és remegve hátradőltem benne. A kis asztalra tettem a dobozt az ajándékok mellé. A beérésig benntartott levegőt kifújtam, és összpontosítottam a tényekre. Niall itt volt. Valahogyan kiderítette, hogy itt és most meg fog találni. És hogy szülinapi bulim lesz. De a bulit a legnagyobb titokban tartották és úgy rendezték. Honnan tudhatta akkor meg?
- Mi a helyzet Cher? - pattant mellém virulva Kristen.
- Semmi, miért? - kérdeztem vissza.
- Hát, kimentél az előbb - kezdett egyre gyanúsabbá válni a helyzet.
- Mindegy akkor, hoztam inni - nyomott a kezembe egy nagy pohár valamit a hallgatásomba vágva. Én úgy döntöttem, hogy lehúzom az egészet, mert elég irracionális születésnapi partim lett, és akkor már menjünk bele rendesen.
Az este további történései elég homályosra sikerültek, de semmi komoly dolog nem történt, maximum annyi, hogy kifelé nekiestem az üvegajtónak, ami betört és néhány helyen belém vágott, szóval egy kórházi látogatás után haza is érhettem.

Másnap reggel vagy inkább délelőtt tizenegy után ébredtem fejfájással és még ehhez adódó fájdalmakkal.
A tükör előtt szemügyre vettem a testemet. A könyököm zöld volt, az oldalamon egy kékes folt virított, mellette pedig egy bekötözött rész fehérlett. Az alkaromon egyhosszú varas vágás helyezkedett, és még néhány helyen, mint a térdemen is foltok voltak. A konzekvenciát levontam, többet nem iszok semmilyen buliban max négy pohárnál többet, mert az amúgy is labilis egyensúlyérzékem eltűnik, mint szürke szamár a ködben, én pedig dőlök, amerre látok. Így köthettem ki tegnap este a kórházban.
Összeszedtem magamat, és vasárnap lévén egy hosszú pihenőt terveztem be, amit végre is hajtottam később. Délután, a késői ebédem megejtése és néhány telefonbeszélgetés lebonyolítása után nekiültem az ajándékhalom bontatlan részének, amiket tegnap nem sikerült megnéznem. Ruhák, ékszerek és mindenféle apróságok voltak a dobozokban. Megakadt a szemem egy kis vékony kék dobozon, ami bontatlanul feküdt az asztal mellett a földön. Biztosan tegnap esett le - gondoltam. Majd azzal a lendülettel, amivel lehajoltam érte letéptem róla a csomagolást, és elkerekedett szemekkel bámultam a kezemben lévő tárgyra.

9/27/2013

II. évad - 1. rész - Buli

Sziasztok! Ez egy amolyan átvezető rész lesz, hogy tisztázzuk a dolgokat, és lássuk be, azért van mit tisztázni bőven. Na, indítsuk is akkor, és az újítás pedig: legalább EGY (!) komment kell, ahhoz, hogy új részt hozzák, de ha nincs komment, addig nem jön a rész, amíg nincs. Ha nem érkezik rögtön a rész, akkor várjatok türelemmel, nekem is suli van..

A következő évben,
Március 13. (szombat)

A kék ruhámat készítettem elő, szépen kitettem az ágyam szélére, leakasztottam a vállfáról és ismét megcsodáltam, hogy milyen szép színárnyalatot sikerült kiválasztanom. A színe még a hajamhoz is illett, és rajtam is jól állt. A megszokott teendőim után nagyjából elégedett voltam a külsőmmel, és indulásra szántam el magamat.
A kocsimba beülve a ismerős érzések fogtak el, rutinosan vezettem a barátnőm házához. Elly Clark a legjobb barátnőmmé vált, mióta kiköltöztem ide, Miamiba. Az előtte történtekre nem szívesen emlékszem vissza, de amik Londonban történtek, örökre megváltoztatták az életemet. Összepakoltam, és apához költöztem, aki befogadott magához, miután anya is eltávozott az élők sorából. Ez körülbelül két hónappal a koncert után történt, én pedig teljesen összetörtem. Túl sok rossz dolog történt velem, amit képtelen voltam akkor és ott feldolgozni, ezért apa magához vett, és bár nem foglalkozik velem, maximum néha amikor egyszerre vagyunk itthon, kérdez néhány dolgot, de fogadott mellém egy pszichológust, akivel minden héten találkoztam egészen a mai napig.
Ő nagyjából rendbe szedte a gondolataimat, így folytatni tudtam az életem, zenéltem és kisebb koncerteket adtam, írtam még néhány számot, és lassan az első kislemezem kiadásához is eljutok. Ezekkel a gondolatokkal léptem be a házba, ahol szokatlan módon sötét volt.
- Meglepetés - hangzott fel az egységes kiáltás, mikor becsuktam az ajtót és a villanyt feloltva visszafordultam.
- Úristen, de a szülinapom csak jövő héten lesz. Köszönöm szépen - lelkendeztem, és teljesen meghatódtam attól, hogy gondoltak rám, sőt egy egész bulit megszerveztek nekem. Mindenki ott volt, aki számított nekem valamit is új otthonomban.
A köszöntések mindenfelől hangzottak fel, az ajándékok az asztalkán álltak és egy gyönyörű kék színű torta is állt az asztalon.
- Hát ezért mondtad, hogy a kék ruhát vegyem fel, ne a pirosat - vigyorogtam őszinte örömmel Elly-re.
- Hát, kell az összhang - viszonozta gesztusomat és határozottan a nyakamba ugrott. Én nevetve átöleltem és így töltöttünk el két másodpercet. Mivel a következő pillanatban másik legjobb barátnőm, Kristen ugrott ránk egy visítással.
- Engem nem is hívtok? Hát, szörnyű barátnők vagytok - kezdett sértettet játszani.
- Igen, undorodom magamtól - röhögte el magát Elly.
- Na most, hogy sikerült tisztázni, hogy ki mit gondol egymásról, menjünk, és koccintsunk egyet a mi sztárunkra - invitált minket egy csoportos koccintásra Daniel.
- Dennis - ugrottam a nyakába. - Hát mégis ráérsz?
- Azért mondtam le a mozit, mert a bulidra jöttem, te kis hülye - simogatta meg a hajamat.
- Hiányoztál - suttogtam neki.
- Te is nekem - válaszolt, és még szorosabban ölelt magához. Dennis két hetes utazáson vett részt, a hotelvállalatot, amit az apjával vezet, ellenőriznie kellett, hogy meglássák, képes-e ellátni az esetleges problémákat. Elly után ő nőtt a szívemhez legjobban, bár senki sem állt messze tőlem a jelenlévők közül.
Volt itt mindenki, a stúdióból, éneklős társak, barátok, szomszéd, munkatárs, törzsvendég, kávézóstárs, mindenki, akit csak el tudsz képzelni.
Lassan a tömeg összegyűlt és magához vettek a tagok egy-egy pezsgős poharat.
- És, akkor mindenki, még egyszer kívánjunk boldog születésnapot a mi Cher-ünknek, aki nemsokára betölti huszadik életévét. Idősödsz, haver - hangzott a tószt. Nevetések s füttyögések közepette koccintottunk és lehúztuk a pezsgőt. Majd később előkerült mindenféle ital, kaják, beindult a zene és bulizni kezdtünk, nagyban. A legutolsó bulink jutott eszembe, amiben én is részt vettem, egy ideig. Igen, a londoni esetre gondoltam, azóta sehová nem mentem el. Negatív emlékek. Most viszont a feltörekvő emlékeket újabb poharakkal űztem el. A módszer hatásosnak bizonyult.
Jó fél óra folyamatos tánc után megpihenésképpen leültünk egy asztal köré.
- Hali, jó a hajad, elestél? - fordult oda hozzám Pete, és itt az asztal körül a hangulat a tetőfokára hágott. Én csak nevetve hellyel kínáltam.
- Gyerekek, mindenki húszon felül lett - jelentette be ünnepélyesen Lin.
- Linda drága, én még tizenkilenc vagyok - emlékeztettem.
- Nem baj, buliban már meg vagy.
- Na és, mikor szándékozol összejönni valakivel, Cher? - tudakolózott ismét Lin. Úgy láttam, az ital kihozta belőle a beszédes énjét.
- Majd, idővel. Lassan haladjunk, mert akkor jobb az élet - feleltem.
A nagyobb nevetések és mindig váltakozó számú társaságunk megadta az alaphangulatot, és lassan mindenki vidáman táncolt vagy akár csak ült, a hangos poénoktól, vagy beszólásoktól. A villódzó fényektől alig lehetett felismerni a házat, bár az elején a megdöbbenéstől szét sem tudtam rendesen nézni. Minden törhető el volt tüntetve, és a bútorokat valahová elpakolták. Olyan bulihelyszín feelingje lett a helynek.
- Na, Cher, nem ütöd le?
- Mi van? Mit üssek le? - néztem fel a bambulásból.
- Á, úgyis magas labda volt.
- Hol? Van labda? miért nem szóltatok? Én is akarok! - nyafogott Kristen. Én vigyorogva körbenéztem, majd észrevettem, hogy csöngetnek. Hogy honnan, az egy jó kérdés.
- Szerintem csöngettek jelentettem be.
- Honnan gondolod?
- Van csengőtök?
- Ehh, villog a kapucsengő - kiáltott fel Elly, és kirohant beengedni a későn érkező vendégeket.
Mikor visszajött, egyenesen hozzám érkezett.
- Cher, téged keresnek, valami szőke gyerek, de nem akar bejönni - tájékoztatott.
- Megyek, megyek - álltam fel.
kiérve rég nem látott ismerős alakját véltem felfedezni, így megtorpantam. Egyszerűen nem akartam tovább menni.
- Alyson, gyere nyugodtan ide - szólalt meg édes hangján.

9/23/2013

25. Rész - Csalódás

A sorai a fejemben zakatoltak tovább:
"You'll never love yourself half as much as I love you
And you'll never threat yourself right, darling, but I want you to.
If I let you know I'm here for you
Maybe you'll love yourself like I love you, oh."

A fiúk is végeztek, Ed hozzájuk is felment és együtt énekeltek néhány számot.
Gyorsan átöltöztem, a hajamat is megcsinálták, kiengedték és laza hullámokat varázsoltak bele, én pedig lassan egy Barbie babaként érezhettem magam. Senki sem ugrált még körülöttem, ha kellett valami, azt megcsináltam, vagy megdolgoztam érte, nem pedig csettintettem és meg is kaptam. Most azonban szinte királyi létet biztosítottak nekem, ami még kicsit újszerű volt, de élveztem, mert valami azt súgta, hogy a kedvem nem lesz ilyen derült a nap további részében.
A srácokkal külön időben értünk a party helyszínére. nagy tapssal és egy pohár üdítővel fogadtak, és özönlöttek hozzám, hogy gratulálhassanak. Többek között Dave-t és Tess-t, az egyik sminkes lányt ismertem fel, akit mellém fogadtak, mert a fiúknál is szükség volt minden erőbevetésre, hogy kihozzák belőlük a maxot.
Ezernyi ismeretlen ember érkezett, akiknek a gratulációját kedvesen fogadtam, de kicsit zavarban is éreztem magam, hisz nem minden nap vesznek ennyien körül. Kicsit félős típus vagyok, így csak beálltam a sarokba, és vártam. Idővel a fiúk is befutottak, őket pedig még többen vették célba. A nagy örömködés közepette eltaláltam az asztalhoz, és ittam még egy pohár cappy-t, hogy valamivel elfoglaljam magam, míg tart az első nagy őrjöngés. Lassan csitult a tömeg, felkapcsolták a zenét, és Zayn felállt a pult mögé.
- Itt Dj Malik, pörgessük a lemezeket! - kiáltott Zayn a mikrofonba, én pedig szerelmesen bámultam fel rá. talán nem vett észre, de nem nézett rám, sőt, felém sem. Ez lehetségesen annak a következménye, hogy behúzódtam egy sarokba, ahol nyugodtan - már amennyire egy ilyen helyen lehet - nézelődtem, kerestem a többi bandatagot, esetleg Ed-et.
Pár pillanat múlva meg is leltem őket, egy asztalnál ültek, és ittak. Amennyi beléjük fért, ahogy láttam. Bár Liam előtt csak kóla volt, a többiek nem sajnálták a különböző piákat. Igaz is, a koncert nagyon nagy sikerrel zárult, és a szervezet, amelynek a pénz jókora részét adományozták, rengeteg új projektbe kezdhet, ami már nagy előrelépés, mert a cég kis falukban is működik, oda pedig nagyon elkélt már a segítség.
Megfontolt léptekkel átvágtam a tömegben zenére vonagló testek között, és néhányszor, már amikor valaki hozzám ért, megborzongtam, mert ilyenkor nagyon nem esik jól idegen emberek érintése. Máskor sem, de amikor ilyen a helyzet, egy nagy, zsúfolt, alig bebútorozott, diszkószerű helyen, ahol mindenki izzad, fülledt a levegő, közben még az alkohol szaga is belengi a levegőt.. Nem az én világom ez.
- Helló. Fiúk, nagyon jók voltatok, valami fenomenális élmény volt - lelkendeztem az asztalt elérve.
- Kösz, te is jó voltál - mosolygott rám Liam, a többiek meg bambán ültek, vagy röhögtek a semmin.
- Tudod, én mindig is tudtam, hogy ezen a pályán a helyem. Már gyerekként is. Sőt, én énekelve születtem. De, ne nevessél, komolyan - bizonygatta Niall, aki úgy látszik, még kezdeti stádiumában volt az ital hatásának.
- Te.. Énekeltél - fulladozott Louis a röhögéstől, miközben próbálta vizuálisan is maga elé képzelni a látványt. Azt hiszem sikerült neki, amikor ledőlt a székről, és a földön fetrengve nevetett tovább. A visítozás ehhez képes semmi volt, ami Niall száját hagyta el, mikor rájött, hogy Louis min nevet. Körülbelül két perc múlva. Mindeközben Harry drága a széken ült, és a lányokat munstrálgatta, főleg néhány részüket. Liam pedig a fejét fogta, és nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen-e.
- Gondolom nem az első - feltételeztem Liam felé.
- Nem. És Zayn még nem kezdett bele. Ilyenkor elgondolkozom néha, hogy csak itt hagyom őket, és majd holnap, ha felébrednek, jöjjenek haza, ahogy akarnak - tett vallomást Liam. Én nevetve bólogattam, és vártam Zaynre.
- Figyelj, Alyson. Tudod, hogy én nagyon szeretlek, ugye? Tényleg, halál komolyan mondom, és erre mindig emlékezzél. Érted? - fordította kezével arcomat maga felé.
- Tudom, Niall, és én is bírlak - feleltem neki.
- Ne felejts el, soha - hangsúlyozta. Rossz előérzetem kezdett lenni, és közelebb húzódtam Niallhoz a székkel, amire leültettek az elején.
- Igyál egy pohárral, attól jobb lesz. Lazíts, az este a tiéd - biztattak.
- Egy pohárral - ígértem meg. Abból az egy pohárból éppen hogy kettővel több, azaz három lett, de én már nagyon jól éreztem tőle magamat. Soha nem voltam valami nagy ivós, vagy cigizős, drogos meg pláne nem, de azért én is próbáltam már ezt-azt, így pia téren. Haveri társaságban, 17-18. szülinapokon whiskey és néha egyebek is mentek, de én mindig kihúztam magam alóla, valahogy tereltem, mert nem ízlettek.
Most azonban tényleg örültem, és utat engedtem egy kis szórakozásnak. A kellemes alaphangulat a második pohár után jött, az után pedig a harmadik pohár.
- Ez mi ez? - érdeklődtem.
- Vodka narancs - érkezett a válasz egész intelligensen, ezért inkább felnéztem, mert a fiú közül senki nem volt beszédképes állapotban, Liam pedig lelépett a pult felé, engem itt hagyva a sok részeggel.
- Szia Zayn - mosolyogtam fel rá.
- Cső - szólt oda flegmán.
- Ez most hogy? - értetlenkedtem.
- Mit akarsz te tőlem? - kérdezte döbbenten.
Erre én még jobban ledöbbentem, mint ezelőtt voltam, és nagy szemeket rá meresztve gondolkozni kezdtem. Gondolatmenetemet hangosan is kifejtettem:
- Mi most nem vagyunk együtt? Vagy valami?
- Inkább semmi - vigyorgott rám.
- De.. Akkor.. - dadogtam, mert nem jutottam szóhoz.
- Kezdődik, emlékezz - szólt oda Niall.
- Na, az úgy volt, hogy - kezdte Zayn.
- Inkább kint - húzott ki Zayn, miután meglátta a minket figyelő embereket.
- Tehát. Én semmit nem akartam, de miután Hazz kiosztott, el akartál menni, és borult volna a program, meg minden. Tehát, ki kellett próbálnom valamit, és bejött. Improvizáltam, abban pedig nagyon jó vagyok, szóval teljesen elhitted, én meg megígértem, hogy a koncertig fogom csinálni ezt a "színjátékot", de utána léphetek, amerre akarok - vázolta a helyzetet.
- Ez most komoly? - hitetlenkedtem, és az alkohol teljesen elszivárgott belőlem.
- Teljesen. Örülj, hogy beindítottam a karrieredet. És most lépj le innen - csapta be maga után az ajtót.
A könnyeim lassan csorogni kezdtek lefelé az arcomon. Megint csak otthagytak, kihasználtak, és nem törődtek velem. Én elhitettem magammal, hogy minden rendben, és hogy csak a nagy hajtás miatt nem találkozunk annyit. Hogy később, ha leforog a koncert és a szervezkedés, majd nyugodtan együtt lehetünk. Mit vártam? Tényleg komolyan gondoltam, hittem benne, hogy ez megtörténhet? Hogy én, pont én, szerencsés lehetek, és kifoghatok egy normális, híres, énekelni tudó, a sikertől mégsem megrészegült, jóképű fiút, aki belém szeret, és majd boldogan élünk együtt, míg világ a világ?
Hát, rosszul hittem. Belé szerettem, és ezzel sikeresen mindent elrontottam.
Szétestem, a szívem darabjaira tört, ott az ajtó előtt. Bent mindenki boldog volt, pörgött az élet, és a bent lévők örömmel néztek szembe az élet következő részével. Én viszont, kint a hidegben, és szemerkélő esőben legszívesebben nem is léteztem volna.
Nem tudom, mennyi idő telt el, percek, vagy akár órák, de senki nem jött ki, én pedig lassan megpróbáltam elindulni valamerre, mert a hideg elviselhetetlen tetőfokra hágott, főleg egy ilyen lenge ruhában. Hazafelé vánszorogtam, de magamban megfogadtam menet közben, hogy csak egy estét engedélyezek magamnak az önsajnálatra. A hátralévő részét a napnak végig sírtam, és a hajnal nagy részében is így foglaltam el magam.
Majd délelőtt bementem anyához, ahol elhatároztam magam, s ugyan nagy szomorúsággal és elkeseredettséggel a szívemben, de nekivágtam egy útnak, ahol senki és semmi nem hátráltathat, ahol nem fognak holmi felkapott fiúk beleszólni az életembe, és nyugodtan fogok mindent megtenni a sikereim elérésében kapcsolatban.

És hogy mi lesz Zayn-nel? Nem haragszom rá. Megértettem a döntését, bár nem értettem egyet vele. Még mindig nagyon fájt, de nem érdekelt. Semmi nem érdekelt, csak saját magam. És tényleg megfogadtam az utolsó szavait. Hálás maradtam neki, amiért segített a bandával és Eddel a karrierem elindításában, de már rajtam állt minden. Egyedül rajtam, mivel nem akartam néhány sztár árnyékában feltörni. Otthagytam mindent, és mindenkit, és saját, új, önálló karrierbe és életbe fogtam.


-----------------------------------------------------------------

Hát, ez lenne a záró rész. Úgy döntöttem, hogy ha nem kapok visszajelzéseket, meg semmit, akkor nincs értelme folytatni a blogot, és bezárom itt. Mivel kicsit sok lett a dolgom a sulival, ez lehet, hogy jót tenne a blognak,
DE fent tartom azt a lehetőséget, hogy létrehozok egy második évadot, szintén huszonöt résszel, melyben leírom drága hősnőnk elkövetkezendő kalandjait, már ha érdekel valakit. Tudjátok, most jön a bonyodalom és a Niall-os rész. Ha komiztok, megkapjátok a második évadot.
Ha nem, akkor köszönök mindent, sziasztok.
Beatles_Lány. xx

9/13/2013

24. Rész - Koncert

Kaptam a válaszokat. Egyik sem ért célba, csak még feszültebb lettem. Akkor még nem sejtettem semmit. Milyen jó is volt nekem. A délután fennmaradó része nagy dilemmák közötti őrlődéssel telt.
Mi lesz, ha nem sikerül rendesen elénekelnem a dalokat? Ha rontok a szövegben? Vagy a hangot nem találom el? És ha esetleg idegesek lesznek, mert nem a fiúk jönnek ki hamarabb?
Végül is két kávé után már semmi nem érdekelt, csak énekeltem, vagy hangosan, vagy magamban. Önbizalmamat növelte Zayn közelsége is, aki állandóan biztatott, és állította, hogy nagyon jó vagyok, és szuper lesz a teljesítményem is. Ezek által nagyobb erőre kaptam, és a ruhák felvételénél boldogan mosolyogtam mindenfelé, magamban énekelgetve billegtem a sarkamon.
- Nyugi - dorgált meg kedvesen Lou.
- Jól van, csak izgulok. Á, mennyien lesznek? - kérdeztem félénken.
- Nem mondok konkrét számot, de mivel jótékonysági koncert, és csak a kisebb stadiont kaptuk meg, korlátozott számban jöhetnek az emberek.
- Rendben - rebegtem, és lassan a pánik kezdett elönteni.
- A sárga ruhát bűvöltem magamon, és a teljes alakos tükörben csodáltam, hogy a ruhát mintha rám öntötték volna. Csodálatos színe volt, és még jól is éreztem magam benne. Magassarkút sem gyakran vettem fel, de még a séta is jól ment benne, az előzetes gyakorlásoknak köszönhetően, amiket így sétálgatva áldok, hogy végül engedtem megtartani, mert eleinte úgy éreztem, semmi szükségem rájuk. Nagy hiba lett volna elmulasztani.
Lassanként a sminkem és hajam is tökéletesedett, én pedig szinte reszketve álltam az ajtóban, hátul.
- Szia, drága, csak lassan, beszív kifúj - mutogatta a helyes légzést Dave.
- Szia - sűrítettem bele egy sóhajtásba. A kezemet is lengettem közben, legalább a feszültség egy részét kiadtam magamból. Bár a következő pillanatban újra előjött, mert szóltak, hogy a fiúkat tovább csinálják és ezért nem tudnak kijönni hozzám, mielőtt felmennék. Remegve sétáltam a lépcső aljához, és Dave karját szorongatva nyugtattam magam sikertelenül. Egész testemben remegtem, közben vigyorogtam, mint valami őrült.
- Drága, nyugodj meg, ez még semmi, a kapuban vagy - küldött a lépcső tetejére Dave egy utolsó kézszorítás után.
- Hello, London! Szeretnénk nektek bemutatni egy feltörekvő tehetséget, akit nem rég Ed Sheeran barátunk fedezett fel. Néhány számmal készült számotokra, és mint a plakáton, igen, a véglegesen - válaszolt meg egy felkiáltott kérdést Dido, majd folytatta -, láthattátok, ő a mai esténk meglepetése. Fogadjátok kitörő örömmel és lelkesedéssel! - biztatta őket Dido.
Lefelé jövet adott egy pacsit, ezzel jelezve, hogy válthatom, és fellökdösött az első pár lépésemhez. Az ováció nem volt túl lelkes és nagy, de néhányan kitartóan tapsoltak és sikítoztak nekem. Én mosolyt magamra erőltetve léptem a kijelölt helyre, és a mikrofonnal babrálva lassan beszélni kezdtem.
- Sziasztok. Mint már hallottátok, énekelni jöttem most ide. Nem is húznám sokáig az időt, még annyit, hogy a fiúk rögtön utánam jönnek - oldottam a hangulatot, mire néhányan mosolyogni kezdtek. Még én is éreztem, hogy milyen gyenge poénnak sem mondható beszéd volt ez, de zavarban nem igazán remekeltem. Inkább énekelni kezdtem. Az első hangokból rögtön felismerték a dalt, és őrjöngve dalolták vele az "I don't care, I love it" sorokat.
Néhány sikítás, fütty ütötte meg a fülemet, mire jobban belemerültem a zenébe, csak arra koncentráltam, hogy örömet okozzak az embereknek előttem, és ne tartsam fel őket. A dal végére tényleg mindenki tapsolt, énekelt.
A következő számnál néhány elvetemültebb fajta vad pogózásba kezdett a nem székekkel borított elülső részeken, én pedig mosolyogva éltem bele a dal hangulatába magamat. Ez nem volt olyan ismert szám, de élvezték a többiek is.
A harmadik dalom, a variáns következett. Az első soroknál sikítani és ugrálni kezdtek, "My computer thinks i'm gay, I threw that piece of junk away" A szám amúgy lassú, melankolikus dallamát és hangulatát felpörgetve, és kicsit  a hangomhoz megfelelő hangszínben énekeltem, de nagy sikert arattam vele.
A Demons lassú hangulata is magával ragadta az embereket odalent, és volt aki énekelt, de leginkább csak dülöngéltek.
Lassan minden szám lement, a Phoneix-nél és a következő három számnál is őrjöngés volt, nagyon tetszett, hogy  tetszik az embereknek, amit én adok elő, és ezáltal felszabadultan énekeltem tovább, adrenalinnal teli állapotban. Néhány lépést megint besűrítettem, de legtöbbször mozogtam is.
A tizedik és tizenegyedik dalnál is megvolt a kellő hangulat. Ezek után következett a számom, amit én utolsónak akartam, de a szervezők beletették az utolsó előtti helyre, mert hogy nekem azt ott kell énekelni, megragadva a hangulatot.
- Most egy kis figyelmet kérnék, és szeretném elmondani nektek, hogy ezt a számot egy barátomhoz írtam, aki sajnos már nincs közöttünk - csuklott el a hangom. - Ezt a dalt ajánljátok fel valakiért, emlékezzetek rá.
A gitárt, ami a fal mellett állt, a kezembe vettem, és leültem egy székre. Én játszottam el az elejét, és énekeltem, minden idegszálammal Ad-re emlékezve.
Közben beszálltak a dobbal és basszerral a fiúk is, én pedig lassan a végéhez értem a dalomnak. Adam dalának.
Ennél a dalnál volt a legnagyobb taps, és láttam, hogy néhány vendég elérzékenyülve áll, és törölgeti a szemét. Ez nagyon megfogott, és én is elérzékenyültem. De még volt egy számom.
Hirtelen nagy visongás törte meg a csendet, és valaki berohant mellém.
- Ed! - kiáltottam meglepetten. Ő viszonozta köszöntésemet, és megölelt.
Majd az utolsó számot, amit már értem, hogy miért tették utolsónak, együtt énekeltük el.
Óriási ovációnak örvendtünk, és mikor a fiúk felrohantak mellénk, csak fokozódott az érzés.
- Köszönjük szépen - szóltam a mikrofonba, és lejöttem a színpadról. Furán éreztem magam, mert Zayn mintha rám sem nézett volna. Nem gratulált, vagy bármi. Gyorsan kirohantam az oldalsó kamerás részhez, és onnan bámultam ámulattal a fiúkat. A Little Things-nél Niall pont rám nézett, és mint ha szánakozást láttam volna a tekintetében. A sorai a fejemben zakatoltak tovább.
" You'll never love yourself half as much as I love you
And you'll never treat yourself right, darling, but I want you to.
If I let you know I'm here for you
Maybe you'll love yourself like I love you, oh. "

9/11/2013

23. Rész - Előkészületek

Kicsi nyomi rész.
Nem akarlak elhanyagolni titeket, de ehhez az is kell, hogy írjatok komikat, vagy tudom is én mit. Csak jelezzetek. Nagyon benne vagyok a sztoriban, és tudnék még mit írni, de lehet, hogy csak kevesebb rész lesz, mert nagyon fárasztó a suli, ma is azért jöttem, mert remélem, nem vesztek el nekem. Amúgy meg még mert kb hétvégéken várható a friss, de lehet, hogy lesznek meglepik, mint ez. Luv, komizzatok.<3
Bocs a sok dumáért.

Ezek után tényleg szabadnak nyilvánítottak, és Zayn megint elvitt a kórházba, de akkor be is ment velem. Anya megismerkedett vele közelebbről, és nagyon jól kijöttek, ahogy elnéztem. Igaz,már találkoztak, de nagyon jól lebonyolították a rendes bemutatkozást, és ilyen dolgokat.
Én csak mosolyogva ültem mellettük, és figyeltem anya reakcióját. A legnagyobb komolysággal állíthatom, hogy nagyon fontos volt nekem, hogy anya mit gondol Zaynről, és szerencsére szimpatizált vele.
Az idő csak úgy elrepült a munka, próbák és mindenféle egyeztetések közepette, í koncert reggelén már azt sem tudtam, mikor aludtam ki magam rendesen.
A gyors készülődés közben azért csak elkalandoztak a gondolataim, mégpedig egy gyönyörű mogyoróbarna szemű illető irányába. Zayn szörnyen sok időt töltött velem, amikor csak tudott és tehette, velem tartott. Miatta jelenthetem ki, hogy nagyjából egyben maradt az életem Adam elvesztése után, amit még mindig nem sikerült teljesen feldolgoznom. Elképesztően aranyos volt, jött velem anyához, utána behívtam magunkhoz, és késő estig is nálam maradt akár. Sokkal jobban éreztem magam mellette, mint ezelőtt, magabiztosabb lettem és kiegyensúlyozottabban éltem. Már ha ez így elmondható pár nap után. Nekem így tűnt.
- Szia cica - hallottam a mély hangot a telefonom felkapása után.
- Chao drága. Helyzet? - kérdeztem felőle.
- Nálunk semmi, de nem tudok érted menni. Megint összebalhéztak, mert az egyik hangfal nem szól rendesen, és lehet, hogy nem fog rendesen szólni. Rendelik a másikat, mi meg még mindig itt ácsorgunk fent - ismertette helyzetét "hercegem".
- Ja, megyek gyalog, jót fog tenni - mosolyogtam.
- Zayn Malik, azonnal tedd le a szaros telefonodat, és takarodjál a terembe énekelni! - hallottam a háttérből Louis hangját.
- Khm, asszem lépnem kell. Szia, vigyázz magadra - köszönt el.
- Te is - szóltam a zúgó telefonba, mivel már letette.
Kicsit késésben voltam a próbákról, mivel a telefonás értékes perceket vont el tőlem.
Minden mindegy alapon egy krémszínű testre simulós ruhát kaptam magamra, ami combközépig ért, és a hátam nagyrészt szabadon volt benne. Hozzá egy fehér magassarkút illesztettem magamra, és elmaradhatatlan ezüst karkötőimet.
Gyors fésülködést követően nyugtáztam, hogy egyre nőiesebben öltözködöm, és ettől sokkal jobban nézek ki. Na, egoista énem előkerült a belsőmből.
Kifelé rohanva felkaptam a pohár kávémat, és az úton fogyasztottam el. Felélénkülve estem be a hatalmas stúdióba, és megértettem, hogy mi a probléma. Nem volt nagyon nagy a terem de az én számomra túlságosan nagy volt. Kivetítők lógtak fentről, amiket eddig nem vettem észre, és gondolataim szerint arra vetítik ki majd nagyban a fiúkat. És engem. Még a gondolatba is beleborzongtam. A hátsó hangfalak közül egy hiányzott, és minden percben ment arra valaki. Hangtechnikusok, madzagot cipelő emberkék, és általam beazonosíthatatlan egyen pólós alakok.
Valaki hátulról magához húzott és belepuszilt a nyakamba.
- Szia. Hiányoztál - suttogta Zayn. Libabőrös lettem a lehelete nyomán.
- Te is nekem - válaszoltam halkan. Maga felé fordított és szoros ölelése mellett egy csókban is részesített. Kissé szédelegve indultam öt perccel később a lépcsőhöz.
- Cher, menjél fel, és nézd meg a mikrofonokat - utasított az ismerős arc nélküli hang odafentről.
Bólogatva felcaplattam és megcsapkodtam a mikrofonokat. Éppen kezembe vettem két kísérleti alanyt, amelyek a legszimpatikusabbak voltak, és egymáshoz ütögettem őket. A sípoló éles hangra mindenki összerezzent, én pedig nevetve rázogattam kettőt egyszerre, hogy hallgassanak végre el, mert engem is zavart a magas frekvencia. Mosolyogva elfordultak, és minden folytatódott a hang elhalkulásával.
- Mondom.. Áhh, mindegy, énekelj - hagyta abba az alig megkezdett szidást. Pár nap alatt még engem is meghökkentett, hogy mennyire hamar beilleszkedtem, és megszokták a bénaságomat, és csak nevettek, ha túl értelmetlen voltam. Megszerettem őket. Tényleg.
A színpadon minden a megszokott keretek között zajlott, annyi különbséggel, hogy most nemsokára élesben csináltuk. Délelőtt végig fent voltam, a fiúk meg a stúdió egyik termében nyomatták neki, így külön kellett lennünk. Munkából elengedtek, így egész nap szabad voltam. Már amennyire ezt szabadságnak lehet nevezni. Egy gyors reggeliszüneten kívül folyamatosan megállás nélkül énekeltem, de a végére már nem értettem, hogy minek kell ennyit énekelni. Úgy is tudok mindent, csak annyit érünk el, hogy maximum berekedek. Erre vigyorogva rogytam a székre, a forgatag szélén, és csak figyeltem, hogy hogy lehet ennyi így megszervezni valamit. És hogy mennyi stresszel járhat. Mint a ruha, hangfal, és néhány apróság. Azok is mind milyen kiborítóak tudnak lenni. Nem szívesen másznék bele egy ilyen ügyletbe.
Az ebédemet a fiúk hozták meg, két szendvicset kaptam, és egy nagy pohár kávét, amit nagyon meg is köszöntem. Zayn leült mellém, és átkarolta a derekam. Mosolyogva kezdtem az evésnek, és a fiúk is körénk gyűltek.
- Túl játszod a szereped - vetette oda Niall Zayn-nek, amikor nyomott egy puszit a fejemre.
Érdeklődve, felhúzott szemöldökkel meredtem rá.
- Hogy mit csinál? - kérdeztem döbbent hangon.
- Kuss Niall - vágta rá Zayn dühösen.
Harry elkezdett nevetni, és kárörvendő vigyorral a fején hátradőlt.
- Ezt most magyarázzátok el - kértem őket.
- Mindegy.
- Nem számít.
- Semmiség.
- Csak nyugodtan.
Kaptam a válaszokat. Egyik sem ért célba, csak még feszültebb lettem. Akkor még nem sejtettem semmit. Milyen jó is volt nekem.

9/07/2013

22. Rész - Pörgés

Egy fekete, sötétített ablakos kocsiba ülve, a lényegesen üresebb utcákon áthajtva tettük meg a kellemes időben rövid utunkat. Nem szólaltunk meg, csak csendben élveztük, hogy végre kettesben lehettünk, a nap nyüzsgése után. Szinte még fel sem fogtam, hogy ez tényleg megtörtént velem, hogy Zayn Malik a barátom, az igazi, és egyetlen Zayn.
- És, Jawadd, hová is indulsz most? – néztem rá huncut mosollyal.
- De kis informált valaki. Hogy? Azt hittem, nem ismersz minket rendesen – gondolkozott el.
- Dido a kezembe nyomott rólatok egy kinyomtatott infós lapot, azt átnéztem, amikor unatkoztam.
- Á, szóval mi ilyen unalom-űzőknek felelünk meg? – tettetett sértődést.
- Hát, annak is elmentek – játszottam tovább egy elfojtott vigyorral.
- Hát, akkor úgy látszik itt véget is ért az unaloműzés – állt meg a parkolóban, járó motorral.
- Be sem kísérsz? – néztem rá nagy boci szemekkel, mire ő elmosolyodott és áthajolt hozzám övét kikapcsolva.
- Sietnem kell – suttogta, és lassan felém hajolva megcsókolt. A folyamatra nem nagyon emlékszek, mert amikor hozzám ért, még azt is elfelejtettem, hogy ki is vagyok, és viszonoztam a csókját, nagy hévvel. A karjaimat a nyaka köré fontam, és szorosan magamhoz húztam.
- Mennem kell – suttogta két csók között.
- Nekem is – hülyültem el a dolgot, mivel nem bírom a búcsúzkodást.
Ő vette az adást, és egy gyors ráadás után elengedett egy „jó éjt” elköszönéssel.
- Neked is – néztem vissza rá az ajtó becsukása közben.
- Cher – szólt ki az ablakot leengedve.
- Tessék? – fordultam felé.
- Szeretlek – dobott meg egy pimasz féloldalas mosollyal.
- Én is szeretlek – ismertem be, mire kiszállva még egy utolsó csókra magához húzott, ami sokkal szenvedélyesebb volt, mint az élőzők. Sokkal több érzelmet sűrítettünk bele, mint azt képzeltem, hogy lehetséges. Amikor végre elment, boldogan dudorászva mentem be anyához.
Vele bent mindenről beszéltünk, ami szóba került, a dalomról, Zayn-ről, a fellépésről, ruhákról, a próbákról, és bocsánatot kértem tőle, hogy keveset jövök be hozzá. Ezért tovább maradtam, egészen addig, míg ki nem raktak, és hazaérve belezuhantam az ágyamba, végre álomra hajtva a fejemet.

Másnap reggel hétkor ébresztő volt, a telefont mogorván nyomtam ki. A fürdőbe érve már vigyorogtam, és a kezemben tartott telefont bűvöltem, ahol egy sms várt, pár szóból állva, de engem így is lenyűgözött.
„Elviszlek dolgozni, Zayn.xx”
Visszaírtam neki néhány szóból álló válaszom, és immár törhetetlen jókedvvel készültem. Na jó, nem volt az olyan törhetetlen, mert közben elrendeztem néhány telefont, a temetéssel kapcsolatban, ami aznapra volt esedékes, és ahová muszájnak éreztem elmenni.
A kedvemnek kedvezően egy sötétlila sima női szabású pólót vettem fel egy sötétkék csőfarmerral, és fekete szövetkabáttal. Ahogy egyre közeledtünk a tél felé, úgy kellett melegebben öltöznünk. Már szeptember közeledett, vészesen és a koncertig is három nap volt hátra. Ettől a gondolattól a fekete bakancsom bekötése közben idegbeteg rágózásba kezdtem, amitől nem éreztem magam jobban, de Zayn megérkezése rögtön megnyugvást hozott felém.
- Szia – nyomott egy gyors csókot a számra.
- Szia – viszonoztam a köszönését.
- Most mész dolgozni. Mikorra jössz délután?
- Hát, pont szólni akartam, de reggel hívtak, délután lesz a temetés, oda pedig megyek. Aztán érek csak fel a stúdióba – válaszoltam.
- Elkísérjelek? – nézett rám együtt érzően.
- Hát, jó lenne – mosolyogtam rá félszegen.
- Érted bármit – suttogta a fülembe egy szoros ölelés kíséretében.
- Én is szeretlek – válaszoltam a sajátos módomon. Értettem, hogy hogy érti, és ő is tisztában volt ezekkel a dolgokkal.
Bent a munkahelyen immár semmi különös nem történt, nyugodtan ácsorogtam, rendelés vettem fel, és kivittem, amit kértek. A fiúk nem jöttek be, aminek örültem, mert jót tett a magány. Délben szabadultam, és rohantam haza, átöltözni. A fekete kosztümömet kerestem elő az alkalomra egy magas sarkú cipővel és a szövetkabáttal. A hajamat elegáns kontyba fogtam, és szolid sminkkel korrigáltam a karikáimat.
Zayn tapintatosan nem szólt sokat hozzám, végignézte a temetést velem, fogta a kezemet, és ott volt mellettem. Bár ez nem volt olyan, mint amit a múltkor éreztem, lehet, hogy azért, mert most tudtam, hogy ki áll mellettem. Akkor melegebb érzés volt a szívem környékén, most pedig a gyász miatt nem teljesedhettem ki érzéseimben. A temetés nagyon lassan telt a számomra, és szinte végig sírtam. Részvétemet nyilvánítottam ki a hozzátartozóknak, megölelgettük egymást, de rohannom kellett.
Utána kis pihenőt iktattunk be, majd mehettünk énekelni. Újra. Megint ugyan úgy ment minden, csak a ruhákat kis díszeket, hajakat és sminkeket még jobban tökéletesítették, és abban kellett énekelnünk, beszéddel, és mindennel együtt. Állítgatták a kamerákat, mikrofonokat, hangfalakat, erősítőket és ellenőrizték a hangszereket. Egy szóval iszonyat nagy pörgés volt. Meg is értem. Este hétkor szabadultam ismét, de Dave elkapott, és megbizonyosodott hogylétem felől. Ezek után tényleg szabadnak nyilvánítottak, és Zayn megint elvitt a kórházba, de akkor be is ment velem. Anya megismerkedett vele közelebbről, és nagyon jól kijöttek, ahogy elnéztem. Igaz,már találkoztak, de nagyon jól lebonyolították a rendes bemutatkozást, és ilyen dolgokat.

9/06/2013

21. Rész - Dallista alakítás

A gagyi rész mellé ajándék gagyi folytatás mára.:D
Luv.<3 :D

- Áhá - értette meg. Majd ismét elhallgatott, ahogy a kezébe nyomtam a füzetemet egy oldalnál kinyitva.
Elolvasta a sorokat, majd újra nekifutott.
- Ebben van valami, ami a háttérben van, ugye? Milyen tragikus - bámult a lapra, ami maszatos volt a könnyeim nyomán.
- Nem is olyan durva. Szerencsére nem álltam le részletezni a gyilkolászós részeket. Kicsit durva lett volna - vigyorogtam rá erőltetetten.
- Megölelhetlek? - kérdezte, és rájöttem, hogy ő átlát rajtam, és mindent megért, amit nem kéne. Teljesen felfogta a sorok értelmét, és hogy mire utalhattam velük, ezért belementem az ölelésbe, és jobban is éreztem magam tőle. Már a mosolygás is ment, minden nagyobb bökkenő nélkül, így nagyjából nyugodtan lépdeltem fel a színpadra a mikrofonnal a kezemben, amit Dave nyomott oda nekem a lépcsőnél.
A számlista a fejemben cikázott, és vártam a pillanatra, hogy kezdhessek. Minnél hamarabb túl vagyok rajta, annál előbb szabadulhatok, és mehetek a fiúkhoz. Vagy inkább Zaynhez, de ez nem lényeges.
Mosolyogva futottam neki az első számomnak.

(Emlékeztető. Én is elfelejtettem, úgyhogy  tessék:
1. Icona Pop – I Love It
2. My Chemical Romance – Mama
3. Avicii – Wake Me Up
4. Imagine Dragons - Demons
5. Fall Out Boy – The Phoneix
6. Lana Del Ray – Summertime Sadness
7. Naughty Boy – La La La
8. Green Day – American Idiot
9. Ben Howard – Only Love
10. Justin Timberlake – Mirrors
11. Ed Sheeran – The A Team)

Kellően felpörögtem a dal hangulatától, és néhány tánclépést is belevittem az előadásomba, ami tőlem szokatlan volt, ugyanis fennállt az eltaknyolás veszélye - nem kis mértékben.
De akkor nem érdekelt, ahogy a szöveg is mondja, "I don't care, I love it" A refrénnél inkább felhagytam a túlzott mozgással, mivel a koordinációs problémáim előjöttek a diszlexiámból adódóan. De túléltem. Haladunk.
A mama egy középiskolás szerelmemre emlékeztetett, a tipikus rocksztár alkat, kék szem, szőke haj, minden lány álma, ritmusgitárral. Persze én szóba sem jöhettem nála, a balhés csajokat kereste, de lassan túljutottam rajta. Ma már csak nevetek a dolgon.
A Wake me upnál viszont kezdtem kicsit rosszul érezni magamat, így a felénél le kellett jönnöm. Ittam egy kicsit, és számváltást kezdeményeztem. Túl sok Adam-os emlék fűzött hozzá, ez volt a nyári dalunk. Minden nyáron találtunk egy ilyen dalt, és heti egyszer lenyomtuk. A fiúk megértően bólogattak, és úgy döntöttünk, hogy majd valamit keresünk, csak végezzünk.
Egy ugrással a Demons-hoz értünk, amit nehezen éltem túl, de legalább kellő szomorúsággal énekeltem az adott hangulatú sorokat.
A többi szám nagyon jól ment, szünetet sem tartottunk. A végén összeírtunk, hogy mikor kell beszélnem, és mit.
Később Paul felé kellett indulnom, ami nehéz feladatnak tűnt.
- Ö, Paul, van egy kis gond. Szeretnék egy számot kicserélni, és egyet hozzáadni - vázoltam fel félve terveimet.
- Hogy gondolod? - kérdezte szemrehányóan.
- Hát, csak annyit, hogy egy a fiúk által ismert számot betenni harmadiknak, és a Give Me Love elé egy sajátot, amit csak én gitároznék - pislogtam rá ártatlanul.
- Jól van, ha a fiúk is beleegyeznek - adta meg magát fél perc tanakodás után. Én mosolyogva megköszöntem neki, és Josh mellé ugráltam.
- Mi ez a jókedv, kislány? - nevetett az ugráló produkciómon.
- Megvan a számom - virultam.
Ők csak kérdőn néztek rám, mire én mindent részletesen elmondtam. Aztán tájékoztattam őket az új számról, és szerencsémre legtöbben ismerték már. Majd Dave-t is letámadtam, aki nagy lelkesedéssel fogadott.
Mire minden kört lejártam, ismét hét óra lett, én pedig dög fárad lettem.
Akkor már semmi nem érdekelt, eltökéltem, hogy bemegyek anyához, ha törik, ha szakad.
- Fiúk, lépek anyához - búcsúzkodtam.
- Oké, szia - köszöntek el.
- Elviszlek - mosolygott rám Zayn, mire a szívem heves dobogásba kezdett. Szélesen vigyorogva indultam útnak, nem törődve a fáradtság érzetével.

20. Rész - Napi koffeinadag és egy kis plusz

Hali. Bocs, hogy később jöttem, meg minden, de a komik is kellettek, és be kell jelentenem, hogy suliidő van, így nagyon ritkán van totálisan időm erre a blogra. Szóval szerintem csak hétvégéken lesz rész, mert nagyon fárasztó a tizedik évem is. Főleg a kavarások miatt, és bocs, ha kis nyomi rész sikerül, de leszívták az agyamat Hammurapival (Belsős poén:D) meg miden egyébbel..

- Persze – nyugtattam meg, és visszamentem a színpad elé. A fiúk éppen befejezték a dalolást egy rövid időre.
- Szünet. 10 percetek van – tájékoztatott a hang.
A fiúk leszaladtak, és rávetették magukat a vizes palackokra a mellettem lévő asztalnál.
- Hogy megy? - mosolyogtam rájuk. Zayn mellém sétált és átölelte a derekamat.
- Egész jól - nevetett fel Liam.
- Te hogy bírod? - érdeklődött Harry. Mostanában valamiért úgy éreztem, hogy nem bír annyira, de a kirohanása bebizonyította, hogy igaz a tény. De akkor miért lett hirtelen megint kedves, és figyelmes velem? Mindegy, majd kiderült minden..
- Végeztünk a tervezgetős részekkel. Majd jön a próba. Ha ti befejezitek.
- Akkor majd megvárlak, mi úgyis utána megyünk a ruhákért. Mármint a rendesekért, meg a hivatalos, ellenőrzött ruhapróba is most lesz - grimaszolt drága bolond ír barátom.
Én csak nevettem, és élveztem a jelent. Nem érdekeltek a miértek, nem hagytam, hogy elborítsanak. Csak élveztem, hogy itt lehetek, és hogy Zayn ott áll mellettem és szorosan magához húz.
- Mennyi idő még? - kérdeztem.
- Egy jó húsz perc - érkezett a válasz Lou szájából.
- Ha adhatok egy tanácsot, látogass el  a büfébe - húzódott közelebb Niall és bizalmasra vette a figurát. Én egy nagy vigyorral tudattam, hogy pontosan arra igyekszem.
A tíz perc gyorsan elrepült, alig vetem észre a nagy beszélgetésben. Újra visszatértek helyükre és én pedig rég áhított napi koffeinadagom után vágyakozva vadászatra indultam. A büfében összefutottam Dave-vel, a lelkes mutogatóemberrel, mint kiderült ő is egy szervező itt.
- Már bocsi, de hogy hogy ilyen nagy szinten vagy ilyen fiatalon? - kérdeztem rá az érdekes dologra, miközben eleget téve udvarias kérésének, leültem mellé.
- Apámé a hely, ő az igazgató - vigyorgott büszkén.
- Ó - bólogattam a kávémban gyönyörködve, amit útközben cserkésztem be. Élvezettel éreztem, hogy bejut a koffein a szervezetembe, és mosolyogva dőltem hátra két korty után. Csak ne siessük el.
- És, ha jól hallottam, téged Ed hozott.
- Igen - helyeseltem. - És ő most merre is van?
- Majd később benéz, de neki nem lesz fellépése. Csak erre volt, és a fiúkkal összefutnak néha, tudod, ők jóban vannak, Ed ír a szövegek közül néhányat a fiúknak.
- Ó, az nagyon jó.
- És, te hogy állsz a dalszerzéssel? - mosolygott rám. Érzékeny témát talált meg, így elkomorodva bámultam magam elé.
- Megvagyunk - feleltem szűkszavúan.
-Ohh, bocsi. Nem akartam - kezdett szabadkozni.
- Semmi baj, kicsit friss - néztem rá semleges arckifejezéssel. A kávém maradékát néma csendben fogyasztottam el, és néha Dave-re pillantva próbáltam kitalálni, vajon mit gondolhat. Amikor már nem bírtam a csendet, megszólaltam.
- Meg akarod nézni a dalomat? Nem rég írtam, ma úgy is előadom - vonogattam a vállamat.
- Látta már valaki?
- Nem - feleltem furán méregetve őt. Talán ennyire fél, hogy valami borzalmat nyomok a kezébe?
- Á, komolyan nekem mutatnád meg elsőként a dalodat? - vigyorgott. - Pedig még alig ismerjük egymást.
Gondolatban kiegészítettem, hogy nem ismerjük egymást, csak annyit tudok róla, hoghy ő Dave, az igazgató fia.. De úgy látszott, őt ez nem zavarta igazán, nagyon virult és rögtön belement az ajánlatomba.
- A zenészek hogy-hogy nem látták még? - kérdezte. - Ez alap, vagy nem? Tudod, hogy összejöjjön az előadás - magyarázta zavartan.
- Ezt csak egyedül viszem. Gitárral. Legalábbis először. Később lehet, hogy bevonom a többieket, mert nagyon jól meghangszereltem kottákkal, de majd még ráér. Ez amolyan megemlékezés-féle lesz a részemről.
- Áhá - értette meg. Majd ismét elhallgatott, ahogy a kezébe nyomtam a füzetemet egy oldalnál kinyitva.

DAL:

When the night has come,
You only see the dark,
When the lights all gone,
There is no one.
For you to believe,
For you to feel
Alive.

You fall asleep,
You are in a dream,
A nightmare has come,
Everything’s dark.
You fight with the bad,
You take the wrong step,
The pain is over
Your head..
And fall down.

Screaming and bleeding in a street,
Feeling of danger and like in too deep.
Nameless, endless peolple and place
You’re on a narrow and empty pathway.

You fall asleep,
You’re in a dream,
A nightmare has come,
Everything’s dark.
You fight with the bad,
You take the wrong step,
The pain is over
Your head..
And fall down.

Alone in the dark, alone in your life,
Aloe with your fear what is too high.
But He is there, near your bed,
He wakes you up, and everything ends.

In the next night, you feel alright,
It’s too dark, but you don’t mind.
You don’t feel your fears,
And it’s a huge mistake.

All the things there,
What you see then,
That’s a nightmare,
No one is there.

Alone in the dream,
With your own fears,
You despair too weak.
And the bad wins..
It falls down..

Your fears win,
You don’t feel
Anything
Anymore.

FONTOS:

A DALT JÓMAGAM ÍRTAM, NEM ENGEDÉLYEZETT VELE SEMMIT SEM KEZDENI, ELLENŐRZÖM, HOGY NEM KERÜL-E FEL BÁRMILYEN OLDALRA, AKÁR SAJÁTKÉNT FELTÜNTETVE, AKÁR BÁRHOGY!
EZ HALÁL KOMOLY DOLOG NEKEM, TÉNYLEG SOKAT DOLGOZTAM VELE..

Ami még talán fontos lehet:  A dal saját tempómban zajlik, közepesen, de a 'screaming' kezdetű versszak felgyorsul, aztán pedig látványos lelassulás kíséri a következő versszakot: 'In the next night..'
De mindegy, úgysem lehet így átvinni.
Ha tudnék zenélni, tuti megzenésíteném. De nem tudok, úgyhogy mindegy.:D