II. évad - 19. rész - Domináns színek

Köszönöm a tegnapi 114 megjelenítést, sajnos nem tudtam részt hozni, nagyon kikészültem az oktatáson, mert ma mentem gyakorlatozni (ma kezdtünk) (egy totál titkos helyen:D) és tegnap átvettük a tűzvédelmi, munkavédelmi stb oktatást. Sajnos fáradt voltam, de most itt a rész.(:

- Ott leszünk. Most kacsintottam. Ja, még valami. Hozhatom Kevint? - kérlelt ellenállhatatlan hangon.
- Hozzad, akkor hétre - köszöntem el, majd letettük.
Hazamentem, és kicsit összébb takarítottam a házat, csináltam több ülőhelyet a nappaliba párnák oda vitelével.
Eddig nem igazán tűnt fel, de apa egy halványabb lilás árnyalatúra festette a falakat, a lenti negyedétől lefelé pedig kicsit sötétebb lett a fal árnyalata. Egy sötétlila díszpárnákkal teli tömött fehér kanapé fogadott a megszokott helyén, ez nem is változott, csak a díszpárnák huzata. A mellette lévő két fehér fotel a barna fa lábakkal és karfákkal, nagyon puha üléssel álltak, és szerencsére azokon semmi lila nem volt. a plafonról lógó hatalmas barna csillárról lila díszek lógtak le, de nagyon ízlésesen, alig volt rajta, de így is beleillett a képbe. A kisebb faasztal középen magányosan, lila díszmentesen volt látható, amíg apa be  nem állított a konyhából egy lilás vázával, benne rózsákkal.
- Mi ez a nagy lila dolog? - kérdeztem kedvesen, miután köszöntöttem.
- Hm, még nem említettem, hogy Ingrid szerint így sokkal barátságosabb a közeg? Sajnálom kincsem, de teljesen elfelejtettem. Ingrid és én nagyon jóban vagyunk, a lakás megszerzésénél is jelen volt már. Amolyan legjobb barátok vagyunk, vagy hogy is mondjam - magyarázta.
- És Ingrid most merre van? - érdeklődtem.
- Dolgozik, ő lakberendező.
- Ó. Akkor biztosan érti a dolgát. Majd egyszer hozd el, főzök valamit, és beszélgethetnénk. Biztosan jól éreznénk magunkat.
- Mindenképp kicsim, de most sietnem kell, estére munkavacsorám lesz - kezdett el kapkodni.
- Befejezem én, te csak készülődj. Amúgy, áthívtam néhány barátomat, maradhatnak egy darabig estére? - mosolyogtam.
- Hát persze, örülök, hogy ilyen jóban vagytok - húzta ki magát büszkén.
Ezzel fel is sietett öltözködni. Képes volt fél órákat is a fürdőben tölteni. Én a konyhába sétáltam, és átnéztem a dolgokat, az asztalról. Két lila, de közben átlátszó üvegből készült gyönyörű dísz és néhány kisebb lila dolog volt ott, mint például egy képkeret, egy kisebb dobozka és egyebek.
Egy kristályvázát tettem éppen be az egyik szekrénybe, mert én ugyan nem fogok kirakodóvásárt csinálni a nappalink kicsi asztalán, és a képkeretbe tettem egy magányosan falnak döntve ácsorgó képet a kandalló feletti párkányra. A polcsorra is helyeztem néhány csecsebecsét, amit apa a szobákból és dobozokból varázsolt elő, melyek még mindig itt álltak egy szobában, pedig már születésem után óta itt élt. Hiába szóltam neki, nem igazán érdekelte a dobozok állapota.
Egy lila krepp papír darabot dobtam ki, mikor apa lejött. Hiába, hogy negyven is elmúlt, még mindig nagyon jól nézett ki, frissen borotvált arcával, rövidre nyírt fekete hajával és nagy kék szemeivel. Néha felfedezni véltem benne a korábbi fényképeken látott alakot, aki évente háromszor ellátogatott hozzám, de az utóbbi időkben nem éreztem hiányát, miután többet nem jött. Most mégis itt álltam vele szemben. és nem tudtam haragudni rá. Nem azért nem jött, mert nem akart, hanem mert nagyon fontos vészhelyzet alakult ki a cégüknél és leépítést tartottak, és benn kellett maradnia. Azóta is ott dolgozik. Én pedig kiabáltam vele, azt mondtam neki, hogy nem akarom látni, ő pedig nem jött többet, hiszem a legjobbat akarta nekem. Bár neki is nagyon fájt a hiányom. Ezzel kiegyenlítődött a helyzet.
- Jól nézel ki - vigyorogtam rá.
- Köszi, akkor indulok is. Csak vigyázzatok magatokra. Tudom, nem vagy már kislány, de ne igyatok, és legyen rend, mire hazajövök - utasított.
- Rendben, már megbeszéltük.
Ebben a házban különös rendszer uralkodott, ha buli vagy összejövetel volt, itthon nem ihattam, nem használhattam tudatmódosító szereket, és nem őrjönghettem, ahogy a társaim sem. Nem tudom, hogy ki akart volna ezekkel élni, de úgy látszik, volt igény rá, mivel hozzám csak a nyugis társaságrész jött, a nagyobb bulikat mindig máshol tartották. Én mindig szívesen láttam a többieket, de ők 'igazi' bulit akartak, hát nem jöttek annyiszor.
De ez ugyanígy igaz volt apa vendégeire is, így ők is munkavacsorákon vetek részt, ott boroztak, vagy bármi, mert a házunkban nem volt alkohol. Apa nem rajongott - legalábbis nyilvánosan - az alkoholos italokért.
Az ajtóban magára kapta a zakóját, majd kirobogott és a kocsi zúgását meghallva tudtam, hogy elindult.
Felmentem a szobámba, és nekiálltam válogatni. Éppen szürkés-feketés kedvemben voltam, így magamra kaptam egy szürke masnis pólót, egy fekete nadrággal, gyorsan kifestetem feketére a körmömet, és egy lapos talpú cipőt kotortam elő a szekrény alsó részéről, majd néhány kiegészítővel koronáztam meg a dolgot.
Éppen csengettek, mikor a hajamat hullámokba varázsoltam, ezért gyorsan kihúztam a szerkezetet, majd lerohantam.
- Sziasztok - üdvözöltem az öt fiút, akik különböző - saját - stílusaikat képviselték. Niall lehajolt, megölelt és megcsókolt, míg a többiek besétáltak.
- Hiányoztál - suttogta.
- Te is nekem - súgtam vissza. Mosolyogva sétáltunk beljebb, mikor a többiek is befutottak.

II. évad - 18. rész - A neves banda

Köszönök mindent, a komikat, és a tegnapi 141 oldal megjelenítést! Isteniek vagytok, szeretlek titeket!♥

Mindenkit odacsődítettek a hangrögzítő termek elé, és kijelentették, hogy egy neves banda jön, lessük minden kívánságukat.

Kicsivel később meg is érkeztek a hiper-szuper titkos körülmények között kezelendő sztárok, akiknek minden kérésüket teljesítenünk kell.
- Á szép lány - csillant fel a -szerintem- furcsa arcú fiú szeme. - Nem hittem, hogy látlak még.
- Hőő - hőköltem hátra, és léptem egy lépést is abba az irányba.
Ő nevetni kezdett és végigsimított az arcomon. Engem kirázott a hideg és rácsaptam egyet a kezére.
- Vigyázzál magadra - fenyegettem halkan.
Ő vigyorgott, és bement a terembe.
- Szia. Én nem emlékszek rád, lehet, hogy nem találkoztunk - közeledett a göndör.
- Én igen - te voltál a leghelyesebb. Tettem hozzá gondolatban. - Alyson vagyok.
- Én Jay - rázta meg a kezemet mosolyogva.
- Siva - jött oda egy másik.
A többiek szó nélkül elsétáltak mellettem, és elkezdtek felvenni egy új dalt. A többit nem hallhattuk, mivel az ajtót bezárták, és hangszigetelt volt a szoba.
- Na, fiúk lányok, nyomás el, akinek nincsen dolga, az jön velem az irodába - irányított minket Lin.
Az iroda egy tágas szoba, amiben mindig összegyűlünk, hogy megbeszéljünk néhány fontosabb témát. Nyugodt bézs és barack színekben pompázik, kész élmény beülni egy egy kávéval vagy teával a nap zsongása közepette.
- Szóval - tapsolt kettőt Lin bevezetésként - az lesz a feladatotok, hogy felügyelitek, hogy a fiúknak mindenük megvan, gondolok itt innivalóra, beszóltok, hogy kérnek-e enni, és intézitek a dolgokat, mert nem igazán van szerencsénk ilyen nagy hírű bandákhoz.
- Ashley, Elly és Cher, ti mentek be amikor szükséges nekik valami. Rendszeresen tartanak szüneteket, akkorra ne legyen programotok. Szüneten kívül tiétek a világ - kacsintott felénk.
- Ajj, Kristen miért nem jöhet velünk? - nyafogott Elly.
- Mert dolgozunk, nem pedig vihorászva csodáljuk a fiúkat - osztotta ki Lin poénból.
Kifelé vettük az utunkat, és belefogtunk a nagy "munkába". Fél óra múlva megtartották az első szünetet, kitódultak mind az öten az irodába, és elfoglalták azt. Mi hárman bementünk.
- Ki kér kávét? - lelkesedtem.
- Én - intett Jay. Elkönyveltem, hogy aki kávézik, rossz ember nem lehet, tehát rávigyorogtam.
- Nekem is hoznál? - kérdezte az egyik ismeretlen.
- Persze. Ennyi? - kérdeztem még egyszer. Bólogattak, tehát kilógtam a szomszéd pékárushoz, ahol nagyon finom kávét is árultak. Három pohárral felszerelkezve csörtettem vissza a szobába, ahol nagyon nyugodtnak tűnt a légkör. A lábammal berúgtam az ajtót, és elégedetten nyugtáztam, hogy egy csepp kávé sem ment ki.
- Na, csak hasznát veszed a múltbeli pincérkedésednek - szólt gúnyos hangnemben első számú csodálom, azaz mostanra már utálóm.
- Van ez így - vigyorogtam, és odaadtam a kávékat. Én leültem, és megittam lassú kortyokban a sajátomat, hallgatva a beszélgetésüket.
- Hogy állsz a buzikkal? - röhögött Nathan, mint kiderült a beszélgetésből.
- Perfektül - villantottam egy mosolyt.
- Úgy tudtam, hogy otthagytak Londonban, mer már meguntak. Jól palástolod a fájdalmadat - vágott mesterkélten szomorú képet.
- Nem tudsz te semmit - szóltam bosszúsan.
- Szünet vége - üvöltött be egy határozott hang.
Felszabadultan mosolyogva sprinteltem ki a teremből.
- Egy órád van - vetette oda gúnytól csöpögő hangon a beképzelt tag.
- Kész mennyország - szóltam vissza hangosan.
Ellyvel felkutattuk Kristent, és elregéltük neki, hogy mik folynak odabent.
- Ne is mondd - kezdett bele sopánkodásába Elly -, ezek förtelmesek. Nem elég, hogy állandóan szidják az 1D-t, még akik velük jóban vannak, azokat is bántják. Látnod kellene, Nathan milyen Cher-rel. Á, de Siva, meghalok, olyan aranyos.
- Gondolhattam volna. Nem is te lennél, csillagvirág. Eljössz ma este hozzánk? És te, Kris? Áthívom a fiúkat, hülyülünk egy kicsit.
- Igen igen - visítozta Elly teljesen felvillanyozódva.
- Megyek - vágta rá faarccal Kris.
- Zsír - mosolyogtam elégedetten.
Végre összeismertetem Krist és Lou-t, remélem jól ellesznek. Ha nem is jönnek össze, totál hülyék, megférnének egymás mellett rendesen.
- Na, telefonálok egyet - sétáltam ki a pici és eldugott udvarra.
- Hello szia drágaság. Van kedved jó nőkkel összefutni? - próbálkoztam Lou-nál.
- Ahhoz mindig - nevetett fel.
- Akkor ma este gyere hozzám, és hozd a fiúkat is. Felőlem a banda is jöhet.
- Megint egy buli? - kérdezte.
- Neem, csak kulturált szórakozás és beszélgetés - terveztem el az estét. - nem leszünk sokáig, olyan hétre gyertek.
- Ott leszünk. Most kacsintottam. Ja, még valami. Hozhatom Kevint? - kérlelt ellenállhatatlan hangon.
- Hozzad, akkor hétre - köszöntem el, majd letettük.

_____________________
Ha nem lenne tiszta, a The Wanted érkezett hozzánk.:D

II. évad - 17. rész - Az örömhír

Amikor Niall a közelemben volt, minden egyszerűbbnek tűnt, mindent könnyebben túlvészeltem.
Szerettem.
Niall hamar ismét álomba merült, de én nem bírtam visszaaludni. Ránéztem az órámra, és még csak fél hat volt. Az egyig tartó mulatozás után semmi alvásnak tűnt ez, de egyszerűen nem ment. Féltem, hogy újra rémképek fognak zavarni álmomban is, ami eddig az egyetlen hely volt, ahol minden úgy történt, ahogyan a tudatalattim szerette volna, és ahol mindig boldog voltam.
Hét óra után kimásztam az ágyból, és írtam Niall-nak egy levelet, melyben elbúcsúztam tőle, leírtam, hogy dolgozni megyek és halkan kiosontam. A fejem tompán, de fájt, az ital hatására, de nem törődtem vele.
- Mész is? - szólított meg egy halk, rekedtes hang.
- Ühüm - bólintottam. - Te hogyhogy már fent vagy?
- Nem tudtam rendesen aludni, kijöttem inkább - mosolygott rám Harry.
- Majd jövök, sietnem kell - viszonoztam gesztusát és kiléptem a hűvös reggeli időbe. A ruha, amit tegnap vettem fel, nem volt valami meleg öltözet, és megborzongtam, ahogy a hideg felkúszott a bőrömön.
Buszra szálltam hát, és bár gyorsabban hazaértem, még mindig nem szívesen szálltam fel a tömegközlekedési eszközökre. Kocsim nincsen, inkább gyalogolok. Nem bírom, ha az emberek tapogatnak, vagy bárhogyan is, de érintkeznek velem, hiába, hogy véletlenül teszik ezt.
- Szia apa - köszöntöttem immár a konyhánkban állva.
- Szia kicsim, jót szórakoztál?
- Igen, jól esett egy kis kikapcsolódás.
- Rendben van. Mára esőt mondanak - tájékoztatott. Fújtatva vettem ki az előszobai szekrényből az átlátszó esernyőmet majd felakasztottam a fogasra, hogy el ne felejtsem.
Felszaladtam, és a hosszú farmeremhez egy fehér pólót és rá egy bővebb kék-piros felsőt vettem. A hosszú farmer elkelt, mivel Miamitól eltérően nagyon hűvös lett a viharos időjárás következtében.
Mániáim a belebújós pulcsik, és a karkötők, mellettük pedig feltörekvő helyezést érnek el a sálak. A pulcsikkal itt nem sokra megyek, de amikor csak tehetem, magamra veszem őket. Egy lenge sállal spékeltem meg öltözetemet, fehéres-átlátszós árnyalatban.
Hát, pulcsikat nem vehettem fel, karkötőket viszont annál inkább aggattam magamra, az elmaradhatatlan ezüst szett mellé egy fekete bőrkarkötőt tettem a szabad karomra, felé pedig egy london-zászlós darabot. A nyakamba a Niall-tól kapott ajándék nyakláncot akasztottam, és a táskámmal a kezemben letrappoltam a lépcsőn.
- Elmentem, szia apa - nyomtam egy puszit az arcára. - Vigyázz magadra.
- Te is, kincsem, szia - köszönt utánam.
Az esernyőmmel kibaktattam a szemerkélő esőbe, majd kapucnim felvételével meggátoltam, hogy az eső szépen, lassan - de szétáztassa a hajamat, amit reggel még gyorsan befontam oldalra.
A gyors sétámmal még belefért egy kávé gyors megvétele, amit menet közben fogyasztottam el.
- Hali - köszöntem Ellynek, legjobb barátnőmnek.
- Szia - köszöntek vissza Kristen-nel.
- Nem csevegünk, munkára fel, lánykáim - rontott az idilli képbe Linda, a rangban felettünk álló "főnökünk".
- Hm, akkor rajta - egyeztünk meg.
Az egész napot munkával töltöttük, bár én néha majdnem megfejeltem a dolgokat az álmosságtól, ami az alvás hiányában körülvett. A délelőttöm ilyesféle bódulatban telt.
Ebédszünetben a Triumvirátusban kivonultunk a szomszédos pékségbe, és mindenféle pékárút vettünk ebéd fejében.
- Mentek az 1D koncira? - sikkantott Kris a munkán kívül használatos stílusában. Amilyen bolondos, nehezen lehet elképzelni róla, hogy ennyi odafigyeléssel és koncentrálással végzi a mindennapi munkáját.
- Én igen - húztam ki magam büszkén. - Bár még nincs jegyem - jegyeztem meg.
- Én nem, nekem azokat a közelembe nem hozod - tiltakozott Elly.
- Na, pedig én bírom őket. Te miért nem? - szomorkodott Kris.
- Jajj, Elly, mindegy, csak nem megyek - sóhajtott nagyot vigyorogva.
Megráztam a fejemet, és nevetve hallgattam az eszmecseréjüket.
- Te hogyhogy eljössz? - nézett rám Elly elgondolkozva.
- Á, még nem is meséltem. Reggel akartam, de sajna nem jött össze. Együtt vagyok Niall-al - mondtam szinte sikító magas hangon.
Kristen megrázta a fejét, és kért egy kis nyugalmat. Elly rá se nézett, engem faggatott. Én beszámoltam minden részletről, és le is telt az ebédidő. Mindenkit odacsődítettek a hangrögzítő termek elé, és kijelentették, hogy egy neves banda jön, lessük minden kívánságukat.

II. évad - 16. rész - Álmok, rémálmok

Nagyon köszönöm a kommentet, és a négy feliratkozást, a megjelenítéseket, és azt, hogy tegnap 1O1 megjelenítés lett egy nap alatt.*-* Köszönök mindent, itt is az új rész.<3

(kiteszek egy szavazást, szavazzatok.:3)

Két kezemmel a hajába túrtam és közelebb húztam magamhoz.
És akkor kicsapódott az ajtó.
- Sziasztok, tudtok adni két pohár kólát? - rontott be egy totál kiütött fiú.
- Ez a fürdőszoba - világosította fel Zayn.
- És, hol marad a kólám? - követelőzött.
- Menjél egyenesen, ott lesz bent - irányította a fürdőkádhoz a fiút, és kirohantunk. Röhögve dőltem a falnak a folyosó másik végén.
- Ezt.. Ami az előbb történt.. Ajj - dadogtam össze-vissza, nem tudtam, hogy mondjak bármit is.
- Mit szeretnél vele? - kérdezte nagyjából józanul csillogó szemekkel.
- Elfelejteni - nyögtem ki egy nagy sóhajtás után.
- Valahogy gondoltam, azután, amit Niall-el műveltetek. Legyetek boldogok. De ne felejtsd el, nem adom fel - villantott egy elbűvölő vigyort.
- Majd emlékezek - feleltem és lementem a táncoló emberek közé. Bevetődtem a tömegbe, és keresni kezdtem a fiúkat. Egy asztalnál ültek két lánnyal.
- Sziasztok - mosolyogtam rájuk.
- Szia. Gyere, ülj ide az ölembe - húzott oda, és nyomott egy puszit a nyakamra. Jólesően megborzongtam, és teljes bizonyosságot nyert a tény, hogy Niall-t szeretem, és a nagy pörgés, és rohangálás után teljesen az övé leszek. Bár, most is el lehetne kezdeni.
- Niall, áll még az ajánlatod? - mosolyogtam rá.
Ő nem értette először, de aztán leesett neki és elkerekedett szemekkel bámult rám.
- Most? - kérdezte halk, remegő hangon. Alig értettem meg a nagy zajban, de sikerült a szájáról leolvasnom.
- Most - feleltem.
- Hú - tátotta el a száját, majd szorosan magához ölelt és megcsókolt.
Visszacsókoltam és nevetve ültem tovább az ölében.
Majd később táncoltunk is, egy lassabb számot sikerült kifognunk. A buli többi része boldogság-, és alkoholmámorban telt, mert az utolsó esténk amit bulizással töltünk a koncert előtt, ivást érdemelt.
A fiúk énekeltek is és nagy őrjöngéssel hallgattuk őket. A More Than This-ről eszembe jutott a múltkor Niall-lel együtt töltött esténk, és vigyorogva bámultam őt. Zayn a részénél meredten bámult a szemembe, de elkaptam a tekintetemet.
Lassan éjfél felé járhattunk, és a legtöbben már csak fetrengtek, vagy csoportokban ültek és röhögtek. A zene is halkabban szólt.
- Na, emberek, a bulinak vége, köszönjük, hogy eljöttetek jó éjt! - szólt Liam a mikrofonba. Lassacskán összeszedelőzködtek és hazafelé indultak az emberek.
Én csak Niall-nek dőlve ültem, nagyon álmos voltam.
- Itt maradsz estére? - kérdezték.
- Maradhatok.
Felhívtam apát, hogy szóljak neki.
- Szia apa, bocsi, ha zavarlak.
- Szia kicsim, semmi baj, még dolgoztam. Mi a helyzet? Végeztetek? - válaszolt.
- Igen, és azért szóltam, hogy a fiúknál maradnék estére, ha nem baj.
- Nem, semmi baj, jobb is, hogy ilyen sötétbe nem indulsz el egyedül - helyeselte a döntés.
- Na, akkor majd holnap megyek, szia, jó éjt - köszöntem el tőle, nem akartam tovább zavarni. Ő is elköszönt és letettük.
Felsétáltunk egy gyors és felszínes pakolászás után a szobákba, én Niall mellé feküdtem, és elnyomott minket az álom.
Egy hosszú kies folyosón sétáltam, ahol senki nem volt, de a hangjaikat hallottam. Mellettem a falon kirajzolódott valami különös ábra, majd mindenfelé rajzok kerültek a falakra, egészen addig, amíg nem lett minden teljesen fekete a tintától. Ahogy a fal fehérsége, a fény is csökkent, majd teljes sötétben találtam magam.
Lépteket hallottam magam mögül, amint lassan közeledtek felém. Reméltem, hogy nem vesz észre, és elmegy mellettem, de megállt és kirántott a fal mellől.
- Most meghalsz - mondta fagyos hangon az ismeretlen, és egyetlen határozott mozdulattal átvágta a torkomat.
- Cher, kelj fel! Csak álmodsz - rázott meg valaki.
Én megrezzentem, és kipattant a szemem. Zihálva vettem a levegőt, és a könnyek lassan lecsorogtak az arcomon. Az álombeli fájdalom érzete olyan volt, mintha igazi lenne, és éreztem a szívem utolsó dobbanásait is.
Zokogva dőltem Niall engem átölelő karjai közé, és pár perc múlva már meg is nyugodtam. Amikor Niall a közelemben volt, minden egyszerűbbnek tűnt, mindent könnyebben túlvészeltem.
Szerettem.

II. évad - 15. rész - Bulira fel!

Köszönöm a kommentet, nagyon jól esett, és a majd 3000 megjelenítést. Emlékeztek, nemrég még a kétezret köszöntem meg. Imádlak Titeket.<3

Na, Jöjjön is a rész:

- Én meg átöltözök, így csak nem jöhetek - vihogtam, majd egy gyors csók után hazafelé vettem az utat.

Hamarosan már a szekrényem előtt álltam nagy dilemmában. A dolgokat tisztáztam magamban, Nial-lal is, szóval minden olyan könnyűnek tűnt, a legnagyobb bajom az volt, hogy mit vegyek fel.

- Apa, a kék vagy a fehér? - vágtattam le a lépcsőn, kezemben két ruhadarabbal.

- Hm, szerintem a fehér jobban illik a hajadhoz - mosolygott rám. Mindig is szerette, ha bevonom az életembe, még ha ilyen ügyekben is.

- Köszi - nyomtam egy puszit az arcára, és felöltöttem a térdig érő fehér ruhát, amelynek nem volt pántja, a teteje sima fehér volt, rajta vékony csipkeréteggel, a szoknyája pedig több gyönyörű vékony átlátszó rétegből állt össze, amelyek így már nem mutattak semmit, amit nem akartam.

Egy kis halvány rózsaszín táska és ilyen árnyalatú cipő felvétele után egy kis sminkkel eltüntettem a karikákat a szemem alól, és visszatértem a fiúk házába. Belépésemkor alig ismertem fel a nappalit, csak a kanapé maradt bent, és a törékeny dolgok is elkerültek a szemem elől. Teli volt emberekkel a hely, a zene háttérzajként funkcionált ugyan, de az alaphangulatot megadta, és mindenkinél különböző poharak voltak. Bementem a konyhába, és az indulás előtt magamhoz vett piás üvegeket az asztalra tettem, mert nem illik üres kézzel buliba menni. Kicsit megremegtem a legutóbbi fiúkkal eltöltött buli emlékétől, de kizártam az emlékeket a fejemből egy sötét szobába, mint a fiúk tették a törékeny tárgyakkal.

- Szia - köszönt rám egy hang mögülem.

- Szia - mosolyogtam Nialler-re.

Egy puszit nyomott a számra, majd a kezembe nyomott egy poharat. Én meghúztam, és rájöttem, hogy valami számomra ismeretlen ital volt a pohárban. Megvontam a vállamat, és kiürítettem a kis pohárkát.

Ittunk még néhány pohárral, majd kimentünk, megkerestük a többieket.

- Hello - kiáltottam a felhangosított zenén keresztül a fiúknak. Lou és Harry ácsorogtak a sarokban, beszélgettek három fiúval. Kicsit dülöngéltem, de Niall karja a derekamon megnyugtatott, és mentem tovább.

- Sziasztok - vigyorgott Hazza a szemembe. - Ittatok már valamit?

- Ja ja - nevettem fel.

- Na, rajtad látszik. Nem vagy rutinos ivó, mi?

- Nem nem - feleltem. Úgy látszik, ez a szóismételgetés biztosabbá tett, mert nagyon tetszett.

- Itt DJ Malik, táncra fel, emberek! Élvezzük ki az estét! - üvöltötte Zayn a mikrofonba, és a DJ pult mögé állt, amit nem tudom, hogy honnan szedtek. Bár, itt már bármi lehetséges.

Niall és a fiúk behúztak a táncparkettként funkcionáló nappali középső részére, és táncolni kezdtünk. Fél óra múlva már mindannyiunkról szakadt a víz, így ittunk még néhány italt. Leültünk egy jó tíz percre.

- Na, én lépek a mosdóba - fejeztem ki magam szépen.

- Siess - kacsintott rám Niall.

- Várj meg, majd megkereslek - nevettem rá, és elindultam. Megbotlottam ugyan a lábamban, visszaszereztem egyensúlyomat, és egy magabiztos vigyorral jeleztem a többieknek, hogy menni fog ez.

Odakint már sokkal kevesebben lézengtek. Néhány szobába be lehetett menni, ott beszélgettek, néhol pedig üvegeztek. Én egyenesen a wc felé lépkedtem, bár a lépteim inkább voltak egy szlalomozó emberéhez hasonlóak, mint egyenesek.

Elvégeztem a dolgomat, majd a hűvös vízzel leöblítettem a szappant a kezemről. Kifelé menet összeakadtam Zayn-nel, aki teljesen ko volt, és befelé igyekezett. Rámosolyogtam, és el akartam engedni befelé. Ő bejött, de behúzta az ajtót, ami így kissé halkabbra vette a zene hangerejét.

- Beszélhetünk? - kérdezte.

- Hm, lehet róla szó - egyeztem bele, az alkohol teljesen kifordított önmagamból, bátorrá tett.

- Szóval, én tényleg sajnálom, amiket csináltam - szólt pár másodperccel később. Nem magyarázkodott, nem ferdített, nem próbált javítani a helyzetén. Csak bocsánatot kért. És ez nagyon tetszett nekem abban a pillanatban.

- Nem baj. Ha - emeltem fel a mutatóujjamat, majd bandzsítva figyeltem két másodpercig -, többet nem fordul elő - jelentetem ki határozott hangon. Mogyoróbarna szemi reménykedve fúródtak az enyémekbe, és gyönyörűen csillogtak. Mint régebben, csak most valami megváltozott. Hiányzott a hamis érzelmek látványa. Nem is fogtam fel, mit látok, csak bámultam a szemeibe, és teljesen elvesztem bennük.

- És, ha te akarod, akkor lehet? - kérdezte. - Megcsókolhatlak?

Ezzel odahajolt az arcomhoz. Szemei fogva tartották enyémeket, nem engedtek.

Valamiért, talán a régi érzelmeim miatt, talán az alkoholnak köszönhetően, de én hajoltam oda hozzá, és én csókoltam meg őt. Ez a csók másabb volt, mint Niallé. Ez vadabb volt, többet akart, és tüzes volt. Két kezemmel a hajába túrtam és közelebb húztam magamhoz.

És akkor kicsapódott az ajtó.

II. évad - 14. rész - A második vallomás

Bocsánat a kihagyásért, nincsen erőm, ihletem, stb. De, itt az őszi szünet, kifekszem magam, és jönnek a részek.^^ DE, az úgy NEM fog menni, hogy 15-18 bejegyzésmegnyitás van, és semmi komment.

EGY KOMI UTÁN ÉRKEZIK A KÖVETKEZŐ RÉSZ, az sem érdekel, hogy mikor írjátok, én várok. legalább van egy kis haladékom:D

Ő röviden válaszolt, engem pedig elnyomott az álom.
Az egész hét nagyon gyorsan elrepült, dolgoztam, bent voltam, kitakarítottam az egész házat, és már vasárnap reggel volt. Apa korán elment dolgozni, én pedig egy kis kikapcsolódást terveztem, és már neki is kezdtem a megvalósításnak a tízig tartó alvással. Kiültem a konyhába egy kávéra, megreggeliztem, és felöltöztem. Egy nadrágot és neonzöld atlétát vettem fel, egy fekete pulcsival, és nekiindultam a városnak.
Éppen sétáltam, amikor csörgött a telefonom.
- Szia Alyson, nem lenne kedved átjönni hozzánk? - hallatszott a kérdés Harry torzított hangján.
- De, persze - mosolyodtam el. - Pár perc, és átugrok.
Egy gyors elköszönés után feléjük indultam, és elsétáltam a házukig.

II. évad - 13. rész - Egy munkanap

Ezer bocsánat a késésért, de komolyan. Már ha van kinek bocsánatot kérni, de gyerekek, válság van. Alkotói válság. Az ihletem rohadtul cserben hagyott, és egyszerűen nem jön össze a részek hozása. Még korán vagyunk, mert 25 rész kéne, azt még csak a fele körül vagyunk, és szarul érzem magamat, de lehet, hogy be fog esni egy kis szünet, mivel hogy nem akarok erőltetett részeket hozni, meg nagy kihagyásokat.

És és, köszönöm az új feliratkozómat, plusz a megjelenítéseket, 84 meg 83 különböző napokon.<3 Na, egy valami:

- Persze, jól megvagyok - erőltettem egy kis jókedvet a hangomba. Neki ennyi elég is volt, és elköszönve letette a telefont. Egy "ez egy hosszú nap lesz" sóhajjal leültem pár pillanatra, majd munkába készülődtem. Felöltöttem alkalmi ruházatomat, a hosszú koptatott farmeremet, egy fehér pólóval, farmermellénnyel és egy nagyobb szürke belebújós, kapucnis pulcsival. Egy sötétbarna magas sarkú csizmát kotortam elő a táskámból, majd az átlátszó esernyőmet, amit nagyon szerettem.

II. évad - 12. rész - Éjszaka

*Visszaemlékezés előfordulhat*

Halk vihogásba kezdtem, ami nagyon hisztérikusan hangozhatott, és lassan kitört belőlem a sírás. Pedig azt hittem, minden könnyemet kisírtam magamból előző este.
A többiek is beértek, és leállították Zaynt, majd kivitték valahová.
Niall elindult felém, bátortalanul, de én nem akartam, hogy odajöjjön hozzám. Senkit nem akartam a közelemben látni.
- Menj ki! Tűnj innen! - kiáltottam könnyeim közt Niallra. Ő megértő arckifejezéssel kihátrált a szobából, és bevágta az ajtót.
Istenem, milyen rég is volt, de mégis, mintha most történne meg ismét. Úgy látszik, asz ajtócsapkodás bevett dolog nála..

II. évad - 11. rész - Váratlan helyzeti hátrányok

*Trágár beszéd előfordulhat!*

Ezt előtte nem engedhettem meg magamnak, senkiben nem bíztam meg teljesen, és úgy éreztem, hogy ez egy nagy hiba, de akkor és ott elengedtem magamat, és teljesen Niall-ra hagyatkoztam. Sírtam.
A karjaiban valamikor elalhattam, mert arra ébredtem fel egy pillanatra, hogy ledőlt az ágyra. Ki akart menni, de megragadtam a karját és magam mellé húztam.
Ő átölelte a derekamat és a fejemet a nyakához fúrtam, és végre teljesen elmerültem az álmaim között.

II. évad - 10. rész - Zenei ízlések

- Háá! - érkezett a válasz, ordítva, diadalmasan.
Én pedig leborultam a kanapéról. A maradék két fiú is helyet foglalt a felszabadult területeken, én pedig a lábuknál fetrengtem tovább, kényelmesen.
- Szóval, Paul telefonált, hogy törölték a járatát, és csak a legközelebbivel tud jönni, de a viharok miatt ez nem tudja, hogy mikor lesz. Még szerencse, hogy van elég időnk a koncertig - tájékoztatott Liam.
- És a többiek hogy érnek ide?
- A busszal jönnek, összeszedik őket, és valamikor csak ideérnek. Elég az a koncert napjára is, mi jók leszünk - nyugtatta a többieket Zayn.

II. évad - 9. rész - A változás

- Senki ne üvöltsön már! - kiáltotta végső szóként Liam. Ekkor már mind a hárman kiabáltak. Louis kiment galambokat etetni a kertbe, Harry pedig kaját rendelni. Én meg elnevettem magamat, és leültem a nappaliba tv-t nézni. Áram azonban még mindig nem volt.
Én jól elvoltam, szemeztem magammal, megigazítottam a hajamat, de sehogy sem állt jól, szóval befontam, majd vártam. És vártam.
Végül húsz perc múlva mindenki megjött, sőt, a kaja is, és leültünk enni.
- Mi lesz a program a mai napon? - pörgött be Niall a kajától.
- Alvás. Legalább is nekem - vágtam rá a választ.
- Ne már, legyél velünk - villantott rám boci szemeket Lou.
- Kihagyható - szállt be Harry az eszmecserénkbe.
- Simán - bólintottam.
- Maradjon csak fent - szólt Zayn.
- Megyek, alszok, szóljatok, ha döntöttetek - indultam felfelé, magam mögött hagyva a társaságot, akik szinte észre sem vettek. Zayn nézett csak utánam.

Kattints a továbbra a teljes részért.. -->

II. évad - 8. rész - Áramszünet még mindig..

Az előző részt nem rakta ki, pedig beütemeztem, szóval, hoztam még egyet.:D

- Gyere, megbeszéljük - mosolygott rám biztatóan.
- Gyerünk - viszonoztam a mosolyát megnyugodva.
Felfelé vettük utunkat, az egyik fürdőszobába.
- Ez a tiéd? - kérdeztem, és megtorpantam az ajtóban. Liam körülbelül két percet ácsorgott, majd elkezdett visítva nevetni, én pedig mosolyogva lesütöttem a tekintetemet.

Kattints a továbbra a teljes részért..-->

II. évad - 7. rész - Éjszakázás és madaras gofri

Mindketten őrültek, és nagyon jó arcok, összeillenének, ha sikerülne a projekt. Nagyon aranyosak lennének.
Bevonultam a fürdőszobába, és a kapott utasításokat követve kicuccoltam, letusoltam, felöltöttem ünnepélyes pizsamámat, ami egy halványzöld atlétából és egy fekete szövet rövidnadrágból állt össze. Ezek után visszacuccoltam a bőröndbe azokat a holmikat, amik olyanok voltak, hogy nem hagyhattam bent, és visszamentem a szobába. Le is feküdtem, de a dörgéstől, és szakadó eső hangjától nem igazán jött össze az alvás.

Kattints a továbbra a teljes részért..-->

II. évad - 6. rész - Megérkezés

Ohh, hogy egy kommentet se tudtok írni, ami abból áll, hogy "kövit" vagy nem is tudom.. Mindegy.. Most beteg vagyok, szóval remélem, hogy hozhatom a részeket rendesen. Majd lesz valahogy, de légyszi pipáljatok/komizzatok. Chatbe is lehet írni..
Na mindegy, attól még szeretlek Titeket, és holnap tizenegykor érkezik a következő rész.<3 Remélem élvezhető lesz.(:

Ilyen gondolatokkal körülvéve figyeltem az elém beguruló fekete kocsit is.
- Ez nem semmi - füttyentett egyet a házat szemlélve.
- Hát, van ez így - reagáltam le. - Amúgy, köszönöm, hogy befogadsz - mosolyogtam rá.
- Nincs mit, tényleg. Amúgy, a fiúk is beleegyeztek, mivel csak esténként találkozunk, amíg alszunk, így OK volt nekik is.
Én bólintottam, és zenét hallgatva igyekeztünk a házuk felé. Egy óriási villa előtt parkoltunk le, ami kicsit sem hasonlított a londoni lakhelyükre. Medence, udvar, hatalmas kert, növények, garázs, rengeteg minden, amit már kintről is észleltem.
- Ez nem semmi - ismételtem meg őt, körülbelül húsz perces csúszással.

Kattints a továbbra a teljes részért..-->

II. évad - 5. rész - Ilyen ez a homlesz élet..

Nincs komment, de mindegy, mert vidám vagyok. Amúgy előre írom a részeket, szóval, rajtatok áll vagy bukik minden. Azaz, hogy mikor hozom. Jó, nem kell komment. De akkor később jönnek a következő részek. Mert mert.

Egy cenzúrázatlanul kimondottan nem szép mondattal köszöntöttem az életem legújabb napját:
"Kurva eső, kurva anyád!"
Végül elértem a célom, hétfő révén a munkahelyemet. Mondhatjuk így is, mert a stúdió, ahol dolgoztam egy és ugyan az a hely volt, mint ahol énekeltem a dalokat a lemezre.

Már tizenegy óra is elmúlt, én pedig hozzászoktam a munkatempóhoz, hallgattam az alapokat, véleményeztem, csináltam a papírmunkát. Amolyan mindenesként felvettek ide, mert máshol nem igazán talál munkát egy ismeretlen Miamiban.

- Fiúk lányok, nyomás hazafelé. Az áram el fog menni, legalábbis szakadozik az adás. Mentsünk el minden adatot, a papírokat rendezzük el, és hazafelé, mert ilyen viharban nem lehet dolgozni. Majd bedolgozzuk később - érkezett a sokak számára örömhírrel a főnök.

Na, itt érkezett a nagy kérdés, én hogy menjek haza. A legtöbben vagy busszal jártak be, vagy már elmentek, mert hamarabb megkapták a híreket. Visszahívni nem volt kedvem senkit, megértem, hogy haza szeretnének jutni. Amolyan extra szabad időként mindenki rohant haza pihenni, és csinálni a dolgokat, mert ilyen alkalom nem igen adódott.

Kénytelen voltam nekivágni az útnak, busszal.

Sosem szerettem buszozni, inkább sétálva tettem meg az utat. Egyszerűen ki nem állhatom, ha idegen emberek érnek hozzám, vagy másznak bele a személyes terembe. Most is tömegnyomor volt odafent, főleg, hogy mindenki tiszta víz volt, még kellemetlenebb volt utazni.

A friss levegő mély beszívása után a levegő benn is akadt a tüdőmben, mihelyst elpillantottam a házunk irányába. A szomszéd házra, és a mi házunk szélére rádőlt két óriási fa, amiket a tűzoltók emeltek le folyamatosan. Bár nem igazán haladtak jól, több ilyen eset is következett a széllökések miatt, és arra is hívták őket, nem voltak elég gyorsak mindhez. Ide is később értek ki, és már alig tudtak kár nélkül produkálni valamit. A viharos szél sem volt túlzottan javukra.

- Apa, mi történt itt? - kiáltottam apának, miután hallótávolságba értem.

- Kicsim, hát hazajöttél? Azt hittem, bent maradsz. Most éppen nagyon instabil a ház keleti fele, a fa pont arra  az oldalra esett. Lehetséges, hogy le kell bontani a részt, és kijavítani néhány hibát. Addig sajnos a vendég szobában szállásolunk el.

A tényismertetés sokkolóan hatott rám, mert ha reggel nem kelek fel, hanem maradok, most lehet, hogy engem is a fa alól kéne kihúzni. Szaladj be, pakolj át a vendégszobába néhány holmit, de siess - intett.

Én rohamtempóban érkeztem a szobához és némi külsős segítséggel kimenekítettem a szoba nagy részét, azaz a személyes tárgyaimat. A vendég szoba egy tágas, világoskék színű falakkal ellátott szoba volt, ahol az ágyon és szekrényeken kívül egy hatalmas ablak is helyet kapott alatta az asztallal, amit apa valami puccos helyről szedhetett, mert még ott virított rajta a logo.
Szétcsapkodtam a holmimat, és megkérdeztem az egyik tűzoltótól, hogy meddig várhatóak széllökések a házon belül is. Ő nem tudott nyilatkozni, mert azt nem tudta, hogy mikor csináltatunk falat a fal helyére. Tehát, ha szellőztetni akartál, és kinyitottad az ablakot, maximum a "meleg" szellő ért el hozzád, olyannyira áthűlt a ház a szelek következtében. Amúgy egy ilyen vihar meg sem kottyan a házunknak, de hát nincs mit tenni, ha nincs meg a fal. Vacogva vettem fel még egy pulcsit, és kimentem nézni a dolgokat.
- Drágám - kezdte apa a szokásos becézgetést - nem lenne kedved valamelyik barátnődnél aludni, amíg nem javul a helyzet? Nem hagyhatom, hogy megfázz itt nekem a gondatlanságom miatt - aggódott.
- De, felhívom Ellyt - javasoltam. Ő csillogó szemekkel bólintott, és folytatta a konzultálást a mobilján.
Én is előbányásztam a készülékemet, és a számot hívtam.
- Szia Elly, Cher vagyok. Mi a helyzet felétek?
- Szia. Pont hívni akartalak, hallottam, hogy sokfelé balesetek vannak, vigyázz magadra. És, Kristenékre rászakadt a szomszéd garázs, ezért nálunk laknak - mesélt vígan.
- Igen? Mond meg nekik, hogy sajnálom, de ti is vigyázzatok.
- Mi is titeket, üzenik ők is. na, de megyek, szia.
- Szia - tettem le a telefont egy hatalmas sóhajjal. A következő áldozatom Dennis lett volna, de neki a barátnőjével volt programja, estétől, nem akartam bezavarni.
Maradt hát Pete. Vagy hivatalosan is homlesszé váltam. Ezen jót mosolyogtam, és tárcsáztam Pete-t.
- Szia, drága - köszöntött.
- Maradj már. Homlesz lettem - vágtam a közepébe.
- Hogyhogy? Az de gáz - röhögött ki.
- Ránk dőlt a fa, építeni kell. Nincs nálatok hely nekem? - kérdeztem reménykedve.
- Ó, nálunk nincsen. Amúgy se volt, de szívesen adnám. Esetleg az udvaron? - próbált poénkodni, de hallottam a hangján, hogy szomorú.
- Mindegy, akkor keresek valakit. Tényleg nem baj - vigyorogtam a telefonba, remélve, hogy kihallja a hangomból a megbocsájtást.
- Biztos megleszel?
- Persze, na, szia - köszöntem el.
Pár percig álltam, hitetlenül magam elé meredve. Ez is csak én lehetek. Hely sehol, a házunkba pedig ablaknyitás nélkül bejár a szél. Ha az ablak nyitva marad, nem lesz ajtó. Vagy ablak. Ezt nevezem én huzatnak. Ahogy néztem, rájöttem, hogy ezek az ajtó helyett a szobámon át járnak be. Még jó, hogy átcuccoltam a személyes cuccosomat. Egy építészmérnök gesztikulált valamivel kapcsolatban, nagyban tárgyaltak apával. A telefonon rezgett, és a dal üvöltött fel.
- Miazmár? - szóltam bunkón bele. Elegem lett.. Mindenből.
- Bocs, zavarlak? - kérdezte Niall.
Neki is elregéltem mindent, de mint megmentő, ő állt elő a legnormálisabb ötlettel. Amiben persze volt egy baki, nehogy bármi is sikerüljön. Niall Zayn-nel és Harry-vel lakik egy házban itt, ideiglenesen.
Megfagyok, vagy elviselem őket egy éjszakára?
- Na, menjek érted? - várt válaszomra Niall.
- Gyere - feleltem minden mindegy alapon. Mostanában túl sok mindenre gondolok így. Majd meglátom, mi lesz, és ha nem szimpik, hazajövök fagyhalált halni. Gyorsan összerámoltam, és megbeszéltem apával a helyzetet. Három nap. Ennyi időbe telik, mire befalazzák a helyet. Bár még szobám nem lesz, legalább nem lesz külső szereltségű légkondink. Melegebben, azaz általában jól jönne, de most pár napig, akár egy hétig tartó lehűlést hoz a viharsorozat, mi megcsapta Miamit és környékét. Tisztára, mintha valami időjárás jelentő vagy híradós lennék. Ilyen gondolatokkal körülvéve figyeltem az elém beguruló fekete kocsit is.

II. évad - 4. rész - Reggeli haladás

Köszönöm a kétezer megjelenítést, érkezik még egy rész, csak nektek, csak most. Már tényleg kéne a komi. Kösz.(:

Egy nagyon szép este, azaz másfél óra után hazamentünk, és megbeszéltünk egy közeli találkozót is.

Hazaérve teljesen feldobódtam a beszélgetés hatására, és dudorászva másztam be a fürdőkádba, amit már égen tettem meg. Az egész bent töltött időt végig énekeltem, és egy újabb dal íródott meg a fejemben, de lefirkantani nem volt mire. Kifelé rohanva, majd kiérve egy gyönyörű fékezéssel vetettem papírra a sorokat. 

Valaki azt mondta még régebben, hogy a legjobb gondolatok a fürdőszobában születnek. Hát, igaza volt. Annyiszor jöttem már ki rohanva, és taknyoltam el kint, hogy szinte meg sem tudnám számolni. A legtöbb dalom fürdés vagy zuhanyozás közben keletkezett, és ezért nagyon szerettem bent tartózkodni.

Kifáradtan estem be az ágyba, majd az álom lassan el is nyomott.

"So am I still wainting

for this word to stop hating.

Can't find a good reason,

can't find hope to belive in."

Az egyre nagyobb hangerővel üvöltő telefonomat egy erőszakos mozdulattal eljuttattam valahová, ahová nem kellett volna, mert egy hangos koppanás jelezte az érkezését, kis idő múltán.

A zenélés azonban nem hagyott alább, a sorok folytatódtak, a zene is bömbölt, és én is ideges lettem.

Feltápászkodtam, és a hangot, vagy inkább megérzéseimet követve bepréseltem a kezemet az ágy és éjjeliszekrény rési közé, hogy lehorzsolhassam a karom éppen maradt részét. A kötésem szerencsére épségben maradt, mert a ruha védte, pedig én amennyit forgolódok..

Felkaptam a telefont, semmi másra nem figyelve.

- Cher, idő van, merre vagy már? - hangzott egy ideges hang.

- Elly, miér hívsz ilyen korán? Mi az, hogy idő? Mennyi? - kérdezgettem a Darth Wadert megszégyenítő reggeli hangomon.

- Fél kilenc, bent kéne lenned. Elaludtál? Siess befelé! - kiáltozott.

- Megyek már, nyugi - artikuláltam tagoltan a szavakat, hogy lecsituljon a benne háborgó vihar. Én nyertem, letettük a telefont.

Összekaptam magam, és mivel odakint esőt véltem felfedezni, még morcosabban öltöztem át újra.

Egy cicanadrág, fehér atléta és a fekete-fehér kockás pulcsim magamra aggatása után nem vesződtem olyanokkal, mint fésülködés, smink, egyszerűen áthúztam kétszer a fésűt a hajamon, majd felkontyoltam, és semmi sminkkel kiindultam.

Mostanában nem sminkelem magam olyan intenzíven, szerintem nem feltétlenül szükséges. Ezelőtt égbe-főbe kentem magam, de rájöttem, hogy csak a bőröm lesz tőle rosszabb, ami nem hiányzik, szóval alábbhagyott a lelkesedésem, és nyertem három percet. Ami elég egy kávé megivásához.

Diadalittas fejjel kortyolgattam a kávémat, a karomat munstrálgatva, majd kirontottam az ajtón, és a kapucnimat felcsapva futólépésben tettem meg az utamat. A csöpörgésből lassacskán szakadó eső kerekedett, nálam meg semmi, se esernyő, csak egy kapucni. Bár, az is több mint a semmi.

Itt, Miamiban nem volt olyan népszerű az esőzés, záporok előfordultak, de a nagyobb viharok is előmerészkedtek, csak nem derült égből. Ez pedig nagyobbnak tűnik, mint egy kicsi vihar. Sötét lett mindenfelé, és a futólépésemből igazi rohanás lett.

Egy cenzúrázatlanul kimondottan nem szép mondattal köszöntöttem az életem legújabb napját:

"Kurva eső, kurva anyád!"