Köszönök mindent,

de tényleg!

Nagyon jó érzés volt befejezni, egy teljes egésszé tenni a blogot. És most rizsázok egy kicsit. Utólag is sajnálom a késlekedéseket, köszönöm a kommenteket, pipákat, és minden egyebet. Nagyon jó érzés volt ránézni a blogra, és látni, hogy mennyi megjelenítés van, kommentek, chat-es üzenetek, pipák. Nagyon örültem neki, hogy van egy olyan pont a blogos életemben, ahová ha megyek, kiélhetem írói vágyaimat, és ahol szeretik, amit művelek. Nagyon köszönöm ezt Nektek, és teljesen komolyan gondolom.

És egy kis statisztika, és pluszok:
Nyitás: 2013.08.11.

azóta:

53 bejegyzés
58 megjegyzés
4 361 oldalmegjelenítés (most)
Bővebben:
Oldalmegjelenítések száma ma   54
Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban   820
Oldalmegjelenítési előzmények (összes)   4 361

Top három legtöbb megtekintést szerzett rész:
1. 109 - 3. rész - Stúdió
2. 108  - 1. rész - Kezdődik
3. 105 - Prológus

És még lenne sok minden, de nem fárasztalak Titeket tovább, inkább irányítalak a legújabb blogomra, ami egy totál független dolog, mindennapi történet, hirtelen felindulásból ,egy gif (igen, a fülhallgatós.*--*) meglátásával. Hát, lessetek be ide. Majd lesznek még dolgok, és akkor jelentkezem, de egyelőre egy óriási köszönömmel búcsúzom Tőletek!

És a pluszok:

Emlékeztek még erre a ruhára?;)

Csak a színek és Zayn miatt.:3

Grr.:$ :3

Egy kis mellékinfó: NEM biztos, hogy végleg vége, ez ideiglenes zárás. Ha lesz ihletem/időm, jövök még ide, valami fanficcel, novellával és ilyenekkel. Vagy a további élet, vagy más szemszög, vagy valami, hogy egyen itt minden. Remélem akkor is velem tartotok.
Császtok*--*

Epilógus

Ledobtam magamról a szürke kapucnis pulóvert, aminek az elején nonfiguratív fekete minta látszott, és a farmer shortot is. Igényesebb ruhát kerestem, bár az elmúlt néhány hónapban állandóan lehetetlen ruhákban jártam, nekem így tetszik. Viszem is tovább ezt a stílust, mivel ez vagyok én, de most valami másabb kell. Amire már régóta várok, bekövetkezik. Ma jön Niall Miamiba. A fiúk csak később futnak be, első náluk is az otthon, és ezt támogatom teljesen. Niall eljön értem, és holnap engem is visz Írországba, hogy együtt lehessünk, bemutasson a családjának, és velük is tölthessen időt. Két hetet leszünk ott, több idejük nincs a fiúknak, jönnek ide, hogy felvegyék a készülő lemezre a számokat.
Hatalmas mosollyal túrtam a ruháim közé. A bőröndöm teli volt már pakolva, az utóbbi napokban, mikor nem dolgoztam, a pakolási rituálét ismételgettem, ki-be mindent. Így volt esélyem minden lehetőséget átgondolni, és megfontoltan bepakolni. Egy bőrönd elég is lett, plusz egy övtáska meg az oldaltáskám.
A szekrényben sok ruha maradt még, és beálltam válogatni. Szó szerint, mert a ruhák közötti rések elégnek bizonyultak ahhoz, hogy ha két oldalra széthúzom őket a vállfákkal, beférek közéjük. Lent nagyon sok érdekesség volt, leesett ruhák, még egy fél pár cipőt is találtam. Plusz egy rúzst. Hogy az mikor került oda be, nem tudom, de inkább nem is akarom tudni.
Bő fél óra keresgélés után össze is állt a kép. Fekete cicanadrág, fekete Kill the DJ feliratos pólóval, rajta fekete-szürke-fehér kockás inggel. Cipőnek egy tornacipőt választottam és egy bőrnyakláncot. A körmömet pedig hót feketére festettem, rajta ezüstös kis pontokkal.
Szörnyen izgatott lettem, hisz Niall nemsokára megérkezik. A hajamat piszkálgattam, ami a teljes újdonság jegyében alul vörösen, fent pedig sötét barnán hullott alá. Ha felfogtam - mint azt akkor is tettem - a lenti rész vörösessége nagyon feltűnően látszott, amúgy pedig csak belevegyült a barna hajkoronámba, és itt-ott ütött ki. Nem sokat foglalkoztam vele, újra megfésültem, és felfogtam egy kontyba, bár így is kicsit kuszán állt.
Remegve álltam egyik lábamról a másikra, és fújtam ki a levegőt. Hogy lefoglaljam magam, megcsináltam egy sminket, pedig nem számdékoztam. Nem volt túl feltűnő, szemspirál, kicsi szemceruza, és vörös rúzs. El is voltam vele egy jó darabig, majd csöngettek. Felugrottam, és körülbelül kétszázas pulzussal rontottam le a lépcsőn. Kinyitottam az ajtót, és ott állt előtt ő, akire már annyi ideje vártam, életnagyságban és ajkain egy szörnyen elbűvölő mosollyal. Rendesen megszédültem már a pillantásától is, hát még a következő csóktól, ami körülbelül négy percig tartott. Niall megfogta a derekamat, és a szemébe néztem, kicsit ködös pillantással.
- Szia - vigyorodtam el boldogan. - Hiányoztál.
- Te is nekem - nézett rám csillogó szemekkel. Egy újabb csók után bementünk, és beszélgetni kezdtünk. A repülő Írországba csak másnap délelőtt indult, és az fennmaradó időt együtt akartuk tölteni, csak mi ketten.
- Na, most már beszélni szeretnék veled. Eljössz velem valahová? - kérdezte este tíz óra felé.
- Hát persze - egyeztem bele. Egy kis hajigazítást követően nekivágtunk az ismeretlennek. Majd fél órán át hajtottunk.
- Honnan van kocsid? - kérdeztem meg, mikor leesett, hogy mivel is megyünk.
- Kölcsönöztem - villantott egy lélegzetelállító mosolyt.
- Ezt előre eltervezted? - néztem rá nagy csillogó szemekkel.
- Hát persze - mosolygott titokzatosan.
Többet alig beszéltünk, egyik kezével az enyémet fogta, a másikkal pedig vezetett. A rádió szólt, és amikor valamelyik számuk felcsendült boldogan énekelni kezdtünk a Story of my life-ot. Nagyon aranyosan énekelt, imádtam az akcentusát. Annyira édes volt, és ellenállhatatlan.
A következő szám, amit felismertem, a Red Hot Chili Peppers egyik száma volt, a Zephyr Song, amit nem is tudtam, hogy Niall nem csak, hogy ismer, még szeret is. Elénekelte nekem a egészet, én meg csak bámultam mindenfelé teljesen elpirulva, mivel ez egy nagyon kedves szám a szívemnek.
- Szeretlek - nyögtem ki, nagyon kellett már. Hiába volt az a rengeteg telefonhívás, a sok skype beszélgetés, és chatelés, és az ott leírt vagy kimondott szavak, muszáj volt élőben is megerősítenem.
- Annak örülök csillagom - kacsintott rám.
- Inkább figyeljük az utat, jó? - nevettem fel, mivel egészen elbambultuk egymást.
Nevetve visszanézett, és el is érkeztünk valami totál világvégi helyre.
- Sss - intett csendre, mikor elkezdtem volna kérdezősködni.
Bementünk egy kis erdő széléhez, ahol pici földből kiálló lámpák világították meg az utat, és a szőnyeget. Volt ott ennivaló, meg miden egyéb is.
Megvacsoráztunk, közben mindenféle témákról beszéltünk újra is akár.
- Na, valami komolyabbról akarok beszélni - kezdett bele kissé feszélyezetten.
- Lengéscsillapítókról? - nyögtem ki az első eszembe jutó dolgot, hogy oldjam a feszültségét.
- Nem - nyögte ki a nevetés közepette. - Rólunk - komolyodott le az arca.
- Hajrá - mosolyogtam biztatóan és reménykedtem, hogy nem akar itt hagyni, mert azt nem élném túl.
- Hozzám jössz feleségül? - hatolt a csendbe élesen a hangja. A levegő is bennem rekedt. Komolyan kérdezte? Megkérdezte? Szeretné, hogy vele maradjak? Én? Vele? Együtt? Alig tudtam megszólalni, a torkom kiszáradt, és a szívem őrült tempóban dobogott. Már megszokottan érkező lepkéim felbolydították a gyomromat, és levegőért kapkodva, magamtól eltérően magas és vékony hangon válaszoltam:
- Igen.
Ő egy iszonyatosan nagy és boldog mosollyal nevetni kezdett, és én is csatlakoztam. A közben előszedett gyűrt, amit nem is vettem észre, az ujjamra húzta. Felemeltem az ujjamat, és ott csillogott az ezüstön három kő, nagyon gyönyörű volt. El sem hittem, hogy eljegyeztek, ezt is megéltem.
- Forever - énekelte el Niall az úton hallott Zephyr song-ból a szót és lerántott a szőnyegre egy hosszú csók erejéig, ami az új életünk kezdete lett.

II. évad - 24. rész - Az utolsó epizód

Hát hello. Itt is van a várva-várt (vagy nem annyira) rész.A kimaradásomért bocsánatot szeretnék kérni, de így jött ki. A blogot nem hagyom lezáratlanul, szóval a vég közeledik. Várjátok csak, majd nemsokára kint lesz az epilógus is.(: <3

Ilyen gondolatokkal vágtunk neki az éjszaka befejezésének, és az új reggelnek. Mert időközben behajnalodott.

Dél előtt néhány perccel kipattant a szemem, és figyelni kezdtem. Niall még mindig mellettem feküdt, mint ahogy hajnalban, és a fiúk is a nappaliban feküdtek itt-ott. Egy hatalmas sóhaj kíséretében rontottam ki a konyhába, hogy mire felébrednek, legyen ennivaló az éhenkórászoknak. Kint összeszedtem magam, megmostam az arcomat, és összedobtam néhány adag rántottát.

Felmentem, megmosakodtam és egy gyors zuhanyt is beiktattam, majd a hajam kifésülése vetett véget a nyugalmas időszaknak, mert annyira összekócolódott, hogy alig bírtam vele. A méreg elöntött, a fejbőröm fájt, és hisztisen eldobtam a hajkefét a fürdőszoba másik végébe. Ez a dolog régebbi éveimre emlékeztetett nagyon, állandóan csapkodtam mindent, ha olyan voltam. Könnyes szemekkel hajoltam le a fésűért, és felvéve megint eltaszítottam a tárgyat. Jól esett egy kicsit kiengedni a gőzt, de pár perc múlva már lenyugodva ücsörögtem tovább a fürdőkád szélén, kifésült hajjal.

Nagy nap volt az nekem, csinos akartam lenni, amennyire tőlem telik. A választásom ruhaügyben egy rövid fekete ruhára esett, aminek a húzott mellrésze alatt egy hófehér szalag fut és oldalt ez a szalag lefelé is folytatódik a ruha mellett. Bár ott nincs rávarrva, csak leng, ha pörgök vele. A cipőt nem túloztam el, egy balerinacipő tökéletes volt, kiegészítőnek pedig egy pici fehér gyöngyökből álló nyakláncot választottam,  szintén fehér, de inkább krémszínű szalagkarkötővel, alatta egy fekete nagyobb bogyókból álló résszel. Ezt a két karkötőt egy teljesen más árnyalatú fehérrel - ami inkább a krémszín hatású volt - kötöttem össze. A hajamat kicsit behullámosítottam, és hagytam, hogy a vállamra omoljon. Lesétáltam a nappaliba, ahol még mindenki aludt, kivéve egy éberen nézelődő alakot.

- Jó reggelt Harry - suttogtam.

- Neked is.

- Kijössz enni? - mosolyogtam rá.

Ő egy bólintással beleegyezett az ajánlatomba és éhes szemekkel tört utat magának a többiek között, mert hogy ő volt a legtávolabb a konyhaajtótól.

A harc után fáradtan vágódott le a székbe, és egy tányért megragadva szedett magának, és enni kezdett, mintha legalább három napja nem evett volna semmit. Ez a fajta vadság inkább Niallra volt jellemző, de mint rájöttem, a fiúk tegnap dél óta nem is ettek. Csodálom, hogy Niall még él. Csak rá kellett gondolnom, a kócos fejével bekóválygott az ajtón, és kómás fejjel nézte az ajtófélfát, majd ténylegesen is bejött. És mosolyogva rávetettem magam, szorosan megöleltem, és nyomtam az arcára egy puszit. Ő végigsimított a hátamon és nyomott egy puszit a fejemre, majd így álltunk egy ideig, de az étel csábítóbb volt, mint én, szóval ő is csatlakozott bongyor társunk mellé.

Lassan mindenki kijött, és enni kezdtünk. Nem igazán beszélgettünk, a szomorúság erőt vett rajtam, a fiúkon pedig vegyes érzelmek tükröződtek. Végig akarták már csinálni a turnét, hogy nyugton lehessenek egy kicsit, bár az új album felvétele még előttük állt, de maradni is akartak, főleg Lou és Niall.

Egy óra felé indulniuk kellett haza csomagolni.

- Eljössz velünk? - nézett rám boci szemekkel Lou.

- Hát persze, hogy megyek. Remélem nem leszek útban - mosolyogtam önfeledten.

- Ilyenkor útban? inkább segítség leszel, Niall azt sem tudja, hol áll a feje pakoláskor - nevettek fel. Én vigyorogva egy kis táskát kaptam fel, és indulhattunk is.

A kocsiút gyorsan elrepült, beléptünk az óriási villába. Fent Niall szobájában óriási rumli és katasztrófa várt. Szőkeségem előrángatott egy bőröndöt valahonnan, ami félig ugye már meg volt telítve, de teljes káoszban.

- Na gyere, pakoljunk el rendesen - húztam az ágyra, beültetett az ölébe, és amíg én újra behajtogattam mindent a táskába, ő puszilgatta a nyakamat.  Amikor kifogytunk a cuccokból, előpakolt mindent és rápakolta az ágyra. Szerencsésebb esetben. Amúgy meg háttal nekem találomra célozta be az ágyat és dobálta mindenfelé a dolgokat. A ruháknál még oké volt, de a kislámpa kissé szerencsétlenül járt, a kukában lelte a végzete. Végül is, mert Harry és Zayn amerikai focizni kezdtek a lámpa néhány nagyobb darabjával, és hát lett sok kisebb darab plusz egy bekötözött kéz. Na meg egy lámpadarabokkal teli kuka. De hogy Niall minek akarta azt is elhozni..

Lassan végeztünk is, hatkor pedig mehettünk a reptérre. Előtte Niallal a szobájában töltöttük az időnket, összebújva beszélgettünk, meg ilyenek.

Kint már tényleg szomorúak lettünk, és próbáltunk oldottan beszélgetni, de nem sikerült. A repülő előtt nagyon fájt a szívem, és Niall kezét szorongattam. Nem akartam, hogy itt hagyjon. Könnyes szemekkel csókoltam meg, és biztosítottam róla, hogy ő is hiányozni fog.

- Aztán ne bújj össze sok fiúval, míg nem vagyunk itt - kacsintott felém Liam.

- Nem, elég lesz egy-kettő - röhögött Hazz.
Én is elnevettem magamat, majd mindenki követte példánkat. A búcsút nem úgy képzeltük el, hogy mindenki sír vagy szomorú, hanem, hogy hozzuk a formánkat, és végig nevetjük.
Szóval még fél órán keresztül különböző poénok repkedtek, és mindenki nagyon jól érezte magát. Aztán indulniuk kellett fel a gépre, már tényleg.
- Ne hagyj itt - csúszott ki a számon egy csók után Niallhoz.
- Muszáj lesz. De visszajövök hozzád - suttogta, majd újra megcsókolt.
- Szeretlek - mondtam, és hozzábújtam egy utolsó ölelésre. A könnyeim égették az arcomat, pedig megígértem, hogy nem fogok sírni. Lassan folytak le egymás után, Niall pedig meleg kezével letörölgette őket.
- Én is szeretlek - mosolygott rám, és felszállt a gépre.
Én ott álltam, reménykedve, és boldogan, mivel nemsokára visszajön hozzám, mégis a szomorúság mázsás súlyként nyomódott rajtam. Nem akartam egyedül maradni tovább. Fogtam magam, betettem a zenelejátszómat, elindítottam egy hangulatomhoz illő zenét, hazasétáltam, és nekifogtam a visszaszámlálásnak.

II. évad - 23. rész - Az igazság

Két rész is jött ma, szóval ez rövidebb lesz, és köszönöm a komit.♥

Na, lassan tényleg vége, még egy rész, és Epilógus, szóval készüljünk, köszönök mindent, főleg, hogy mindjárt négyezres a nézettség, és minden. Imádlak Titeket!♥

De hogy ki volt a lány odabent, na arról fogalmam nincs, azóta sem.
Harry sehol nem volt, és elkezdtünk keresgélni. Én kint próbáltam szerencsét, és bejött.
- Hol a cicád Hazz? - néztem rá furcsállóan, mivel az este eleje óta nem láttam szegénykét. Mármint a macskát.
- Szélnek eresztettem, nem tarthatom fogságban - dőlt be a bokorba. Kirángattam, és megtámasztva befelé kezdtem vonszolni.
- Gyere, bent van mindenki, bulizunk - sikongattam halkan a boldogság mámorában fürödve.
Fél óra múlva már teljesen letörten ücsörögtem a kanapén.
- Meghalok bánatba - kántáltam ülés közben.
- Hajjá', de jövök veled - csapódott mellém Zayn.
- Mi a helyzet veled? Rég beszéltünk.
- Velem konkrétan a semmi nincsen, az van. Gyere, fent nincs ekkora zaj - húzott fel, és a kezembe nyomta az üveget. Én engedelmesen meghúztam, szerencsétlenségemre még a lépcső előtt. Valahogy felbotorkáltunk, és egy szobába mentünk beszélgetni. Aztán egy idő után azon kaptam magunkat, hogy csókolózunk. És mindketten akarjuk. Nagyon megdöbbentem, de nem érdekelt semmi, a régi szép időkre gondoltam, az emlékére belementem a dologba. Aztán észbe kaptam, eszembe jutott Niall, és hogy ő a barátom, őt szeretem, ezt csak a pia csinálja velem. Elhúzódtam, és Zayn sem jött közelebb.
Ravasz mosollyal az arcán pásztázott.
- Mondtam, hogy nem adom fel - csillant fel a szeme.
- Én meg nem dőlök be neked - vigyorogtam magabiztosan.
- Tuti? - röhögött.
- Azaz - nevettem fel én is, és visszamentem a buliba. Ittam még egy kicsit, hogy elvigye Zayn igencsak régi dolgokra emlékeztető emlékbeli dolgait, és Niallhoz léptem.
- Be kell vallanom neked valamit - álltam elé eltökélten. Eldöntöttem, hogy tisztázom a helyzetet, így nem hagyhatom elmenni.
- Gyere - kezdett  oldalra húzni egy kisebb ajtóhoz. Benyomultunk rajta, és az ajtó becsukása után megint elhalkult a dübörgő zene. Hogy még nem jelentettek fel mindet eddig?
- Szóval, volt egy dolog, azaz kettő, de nem akartam, vagyis lehet, de nem hiszem, mert nem szabad, de mégis volt, meg nem tudtam, és ő sem tehetett róla, de mégis, szóval áá - kezdtem hadarni, a végére pedig teljesen belezavarodtam.
- Nyugi, csak lassan.
- Szóval, Zayn és én. Tehát, nem akartam, lehet, hogy a piától, de mégis - akadtam el.
- Mi? - nézett rám összeráncolt szemöldökkel.
- Csókolóztunk - nyögtem ki jó néhány perccel később.
- Ó, csak ez - könnyebbült meg.
- Mi az hogy csak ez?! - kezdtem beidegesedni, kicsit fentebb emeltem a hangomat.
- Hát, Zayn említette, hogy biztos nem hagyja ki a lehetőségeit, ha lesznek, és el fog tőlem csábítani, ha úgy hozza a helyzet, meg hogy össze fog zavarni, és rádöbbent, hogy még mindig őt szereted. Na, én nem értettem, mondtam, hogy jól van, de én is harcolni fogok érted, és hogy nem engedlek el, soha. Szeretlek - vallotta be. Annyira boldog lettem, hogy nem mérges, nem ordibál és nem akar semmit csinálni, csak harcolni értem, hogy egy ideig meg sem bírtam szólalni, csak éreztem a könnyeimet lefolyni az arcomon.
Niall szorosan magához ölelt, és így álltunk egy darabig.
- Én is szeretlek - suttogtam.
- Tudom - nevetett halkan. Én is csatlakoztam, sírtam és nevettem egyszerre.
Itt ácsorogva olyan szomorú lett minden, hisz itt hagy egy csomó időre egyedül.. De legalább visszajön. Ilyen gondolatokkal vágtunk neki az éjszaka befejezésének, és az új reggelnek. Mert időközben behajnalodott.

II. évad - 22. rész - Az utolsó buli - már tényleg

Aztán jött az utolsó nagy buli, mivel a fiúk másnap indultak is tovább a turné utolsó néhány helyszíneire.
Kicsit szomorkás hangulatban indultunk útnak a buli helyszínére, hiába, hogy megmondtuk, nem lesz több buli. Ezt nem lehetett kihagyni. A kocsiban a fiúk és én utaztunk együtt. Niallnek dőltem, és élveztem a közelségét, mert legalább három hétig nem láthatom ezek után. A kezét a sajátomra tette és kicsit megszorította, jelezve, hogy szinte ugyanarra gondoltunk.
- Hát, nemsokára tűzünk innen is.
- És utána mikor lesz máshol fellépés? - érdeklődtem.
- Ezt még mi sem tudjuk - nézett ránk összeráncolt szemöldökkel Hazz. Mellesleg az ölében egy kiscica feküdt, akit simogatott, és csillogó szemekkel hallgatta a dorombolását.
Igen, több meglepetést is tartogatott az este. Kifelé jövet a kapunál egy kiscica ácsorgott elveszetten, és Harry a fejébe vette, hogy ő lesz a cicája, és nem érdekli, hogy mi mit gondolunk. Azt azért megbeszéltük, hogy ha valaki keresné, visszaadja, és veszünk neki másikat. A valószínűsége ugyan elég kicsi annak, hogy éjszaka keressék pont nálunk a macskát, de Hazz eltéríthetetlen volt.
- Na, majd meglátjuk még. Úgyis visszajövünk, vagy legalábbis Niall - mosolygott Liam.
- Én is, én is! - kiáltozott Lou kisiskolásként jelentkezve.
- Talán megengedem - néztem rá tettetett töprengéssel.
- Talán? - szomorodott el.
- Na jó, nagy rá az esély.
Miután teljesen reménytelenül szomorú arcot vágott, megegyeztünk, hogy akár hozzánk is költözhet, ha úgy tartja kedve, majd elértük uticélunkat.
- Na akkor egy utolsót! - kiáltotta Zayn és berontott a házba. Követtük, és rgtön partihangulatot teremtettünk, hiába, hogy még csak mi voltunk ott. Mire befutottak a többiek, akiket meghívtunk - mivel zárt körű parti volt, a búcsú miatt -, már teljesen beálltak a fiúk, kivéve persze Liam. Én is ittam egy kicsit.
Elly és Kris totál ko-n futottak be, a koncert után már elindultak haza, ott jól feltankoltak, meg persze benyomtak egy üveggel a piából, és úgy gyalogoltak a házig, kirakták a konyhába az üvegeket, és később a kanapén fetrengve röhögtek tovább. Lou csatlakozott társaságukhoz, elég jól elbeszélgettek. 
Inkább felkutattam Niallt, aki elvitt táncolni egyet, bár mi voltunk egyedül táncos kedvünkben, nem zavart senkit.
- Hát, elmentek - sóhajtottam egy nagyot.
- El, de visszajövök, megígérem.
- Remélem is. És amíg amarra leszel, ne szedj össze senkit. Bár ki tudja, hány ilyen barátnőd van - röhögtem fel.
- Hát, nem igazán tudom megszámolni - töprengett nevetve.
- Nem is baj, legalább engem megjegyezhetsz, nem zavar a többi lány. Fel ne vedd nekik a telefont - mosolyogtam rá.
- Nem fogom - ígérte, és megcsókolt.
Még táncoltunk egy ideig, amikor én felfedező útra indultam, mert hirtelen sokkal többen lettünk, mint voltunk. Vagy csak én láttam mindenkiből kettőt..
 - Lou, mik ezek-e? - kérdeztem.
- Emberek, drágaságom - vigyorgott rám.
- És miért itt?
- Mer a budiba kevés a hely nekik, mit akarsz? - nevetett a poénján.
- Na, hagyjuk. De amúgy nem privát a buli?
- De, ők haverok - bizonygatta.
- Jól van - vigyorogtam rá.
Niall épp egy lánnyal beszélgetett, inkább nem zavartam meg őket, bár a féltékenység nagyon is azt akarta, hogy menjek oda, és vágjam a lányképébe, hogy az övé vagyok, ő pedig az enyém. Megszorítottam a láncot a nyakamban, és felfelé indultam inkább.
-Jajjajjajj. Jhahajjajj - sóhajtozott és jajjgatott valaki odabent a fürdőben.
- Mi a helyzet mezei kecske? - rontottam valakire.
- A kecske nem ezt csinálja - nyávogott. - Mek mek mek - kezdte imitálni a kecskét. Én mosolyogva kihátráltam, nem zargattam őkecskeségét tovább.
Majd visszatörtem, és megkérdeztem.
- Most komolyan, mi a baj?
- Nincs baj - mentegetőzött, de a lendülettől beborult a kádba, amivel megfordult a tükör felé.
- Hát azt látom - vigyorogtam. - Nekem kiöntheted a szíved.
- Nincs mit. Muhahaha - röhögött magán.
Inkább tényleg bent hagytam, hadd józanodjon.
De hogy ki volt a lány odabent, na arról fogalmam nincs, azóta sem.

II. évad - 21. rész - Koncert

Nagyon sajnálom, hogy hamarabb nem érkeztem a résszel, de nagyon el vagyok halmozva, és minden egyéb dolgom is van az egész mellett, szóval nagyon kész vagyok, de mindegy is, mivel itt a rész. Jó olvasást, és komizzatok légyszi, mert eddig mindig kaptam mostanában, az előző részhez meg semmi..

Amúgy lassan befutunk a finish-be, mert 25 rész lesz, a szavazás alapján (holnap zárul, de így is több a szavazat a 25-nél.).

Elbúcsúzkodtunk, és bezuhantam az ágyamba a gyors zuhanyt követően, majd rögtön el is aludtam.
Egy hét múlva, a szombati nap nagy izgalmakkal telt. A koncert napja volt, mindenki várta a fejleményeket, a számokat és mindenféle meglepetéseket, mert olyanok is voltak ám.
A fiúk ismét fergeteges koncertet adtak, a legújabb számaikat adták elő a legújabb turnéjuk keretei között. Én, mint protekciós, és néhány ismerős, meg persze Kris és Elly az első sorban kaptunk helyet a hatalmas arénában. Nem vittem túlzásba az öltözködést, egy farmer rövidnadrágot húztam magamra egy ejtett vállú fehér pólóval, amin a wild young & free felirat szerepelt, színes betűkkel és hozzá a Directioner nyakláncomat. Mivel sok állásra számítottam egy lapos talpú szandált választottam az összeállításhoz, plusz egy fehér kis táskát. Állítólag jól néztem ki, én nem így vélekedtem, de Niall szava szent és sérthetetlen, így inkább annyiban hagytuk a dolgot.

A nyaklánc is tőle származott. Szerda este elhatároztuk, hogy elmegyünk randizni, hogy legalább a kapcsolatunk ezen része normálisnak mondható legyen. Mivel az idő teljesen kivirágzott, visszatért az eredeti Miami-i kerékvágásba, kiültünk az egyik parkba, egy eldugottabb részre egy óriási fa alá, és piknikeztünk egyet. Niall hozatott több féle ételt, és mint az elvárható volt tőlünk, mindent bepusztítottunk. Még ücsörögtünk, és bámultuk az eget, amin nagy sajnálatomra a csillagok nem látszódtak a nagy fényességtől.
- Mindig is csillagász akartam lenni - ecseteltem korábbi terveimet Niallnak.
- És miért nem jött össze? - kérdezte.
- Mert nem voltak olyan körülményeim, inkább eljöttem énekesnek.
- Most ezt úgy mondod, mintha elpazaroltál volna egy lehetőséget. Még lehetsz csillagász - biztatott aranyosan.
- Köszönöm, de szerintem már késő. Maradjunk inkább az éneklésnél, majd elmegyek valami bárba dalolászni, hogy keressek is valamit - nevettem el magam.
- Én meg majd megyek hallgatóságnak - vigyorgott ő is. - Ha már itt tartunk, valamit szeretnék neked adni - kutakodott a táskában.
A szívem hevesebben kezdett dobogni. Reméltem, hogy nem készül feleségül venni, mert nem akartam még, korai volt ez nekem. Diadalittas vigyorral kirántotta az egyik kicsit zsebből a dolgot, ami nagyobb volt, mint egy gyűrű, így fellélegezve vártam a következő lépést.
- Szóval, vettem neked valamit, amivel mutathatnád az összetartozásunkat - mondta élénken csillogó szemekkel. És felém nyújtott valamit.
Egy ezüst nyaklánc volt, a tipikus Directioner felirattal. De valami más volt, valami szokatlan. Jobban megnéztem, és rádöbbentem, hogy a nyolcas másik oldalába és hátulra lentre bele volt gravírozva, hogy Niall+Lottie. Igen, az ő szokása lett, hogy miután minden elnevezési lehetőségemet megtudakolta, talált ki egy újabbat, a Charlotte becézését, a Lottie-t. Semmi bajom nem volt vele, főleg amikor az ő szájából hallottam, kifejezetten szívmegdobogtató volt. A lánc végén pedig egy kék kő csillogott a lámpafényben.

- Ez gyönyörű - szóltam meghatottan.
- Örülök hogy tetszik - felelte, és hosszasan megcsókolt.
- Amúgy, mániád a nyaklánc ajándékozgatás? Hány lányt vettél már le ilyen gyönyörű dolgokkal a lábáról? - kérdeztem egy vigyorral.
- Te vagy az első - mosolygott rám, miután leesett neki, hogy az előző nyakláncot, amit nagyon gyakran viseltem, is tőle kaptam.
Még feküdtünk kint egy darabig, nézelődve, de elálmosodtunk, így hamar összepakoltunk, és hazajöttünk. Ugyanis most ideiglenesen beköltöztettem Niall-t a házunkba, hogy legyen egy kis közös nyugalmunk, bár így is a fél napon át itt voltak a többiek is. A másik felében pedig dolgoztunk, de mindjárt jobb érzés volt arra ébredni, hogy van valaki, aki melletted fekszik, és aranyosan ébreszt, vagy éppen te őt.

A koncertnek nagyon hamar vége lett, és itt jött a meglepetés, a fiúk engem, és a tömegben csendesen megbúvó Ed Sheerant is felhívták, és közösen énekeltünk el egy számot, ami összehozott mindenkit, az A Team-et.
Később berohantunk hátra, a fiúk pedig fényképezkedtek. Ed-del hosszasan beszélgettünk, hiszen rég volt lehetőségünk személyesen diskurálni, hiába, hogy tartottuk a kapcsolatot elektronikus módokon. Aztán jött az utolsó nagy buli, mivel a fiúk másnap indultak is tovább a turné utolsó néhány helyszíneire.

II. évad - 20. rész - Karácsonyfadíszt a nyakába?

Köszönöm az öt feliratkozót, a komikat és megjelenítéseket, egyszerűen utánozhatatlanok vagytok.♥ *-* Nem tudom, hogy jövő héten hogy jövök, de kicsit bele kell húzni a sulis dolgokba, próbálok sietni.(: Na, itt is van a rész:

- Te is nekem - súgtam vissza. Mosolyogva sétáltunk beljebb, mikor a többiek is befutottak.
Eleinte csak Elly lábait láttam felsétálni a lépcsőn, majd felbukkant teljes valójában is, és persze Kristen is ott robogott mögötte. Egész komolyan vette a buli-dolgot és egy csini sötétbordó miniruhát vett fel magassarkúval és kis táskát hozott.
Köszöntöttem őket, majd beültünk a nappaliba. Bemutattam őket egymásnak, mármint a lányokat a bandának, és kezdtünk beszélgetni. Hoztam be néhány light-osabb italt, és mindenki ellazult. Én Niall ölében ültem, mert nem volt elég hely - legalábbis ő ezt állította, az üres helyek mellettünk nem igazán érdekelték.
- Csini a masnid - mosolygott rám Liam.
- Köszi - vigyorogtam rá.
- Amúgy, jól néz itt ki minden, csak egy problémám van. Azaz nem is annyira probléma, csak észrevétel. Vagy kérdés - mondta Hazz drága.
- Lökjed - vihogtam fel.
- Minek van itt egy kandalló? Tök meleg van mindig, most is egyre jobb lesz az idő, csak volt egy kis kihagyás. Komolyan, te tetted be? - nézett rám. Lou kezében Kevinnel - akinek a nyakában egy csillogós ezüstlánc lógott, ami szerintem karácsonyfadísz lehetett valamikor, és fel volt tekerve a nyakára.
Tehát, felrántotta a kezét, jelentkezést imitálva, mire Kevin kirepült belőle, és nekiütődött a falnak. Lou mintha észre sem vette volna.
- Én tudom. Tuti, hogy csak oda van ragasztva! - kiáltott diadalmasan.
- Menj, nézd csak meg -intetem Harry-nek, aki érdeklődve figyelt.
Életmentő kapitány a galamb után ugrott, és újraéleszteni készült, mikor is a csillogó répát nézegető csillogó szemű fiú felkiáltott.
- Hé, Kevin! Mi lelt, édesem? Válaszolj! - ugrott rá sikítva. Majd halkan hozzátette. - Tudtam, hogy valami hiányzik. Ezek a megérzések.
- Ez az genius - veregette meg Zayn a vállát, és folytatta a madárbábu lélegeztetését.
Én a fejemet fogva röhögtem, és megszólaltam a lányoknak, akik szintén nevetve bámultak.
- Üdv az őrültek házában - amikor kimondtam, reflexből felkaptam a fejem és találkozott a tekintetem az engem figyelő szempárral. Összebólintottunk, hogy még mindketten emlékezünk, és elmerengtem, hogy milyen régen is történt az a dolog.
- London - suttogta felém vigyorogva Liam.
- Ja, azóta félek az ajtóktól - nyögtem ki vigyorogva.
Niall kicsit megfeszült ültében, én pedig felé fordultam.
- Ugye nem bánod? Ilyen élményektől lettem sokkal boldogabb akkoriban. Bár kicsit fájt is. Na meg azok a cikkek és a paprazzik - merültem vissza gondolataimba.
- Nem - mondta Niall és puszit nyomott a homlokomra.
- Szingliket kímélni - visongott Elly és befogta a szemét. - Ha nem megy, menjetek szobára.
- Szingli? - kérdezte Hazz és rögtön felkapta a fejét, majd egy elbűvölő mosolyt varázsolt az arcára, ezzel üzenve, hogy nem sokáig.
- Nem úgy volt, hogy ott van az a fiú, tudod a stúdióban? - kérdezett rá Kris, miután méltóztatott ránk figyelni nem pedig Lout stírölni. Mondtam én - vigyorogtam magamban.
- Úú, tényleg. Akkor bocsi - nézett szomorúan Hazza-ra.
- Áh, nem probléma. Ha vége, csak szólj - kacsintott rá. Elly elvörösödve fordult el, én meg mosolyogva figyeltem őket. Niall közben beszélgetni próbált Zayn-nel, aki még mindig újra akarta éleszteni Kevint, viszont Lou állította, hogy már éber tudatállapotban van, és ha nem száll le róla, akkor megcsipkedi, vagy később megbosszulja.
- De nem, nem is vagy itt, nem látod - nyávogott Zayn, és szerintem élvezte, hogy húzhatja Lou agyát. Ő ezt nem díjazta, és határozottan ráugrott Zayn hátára, mire őt követte Liam is, mert hogy ő a bíró, és alaposan meg kell figyelnie a történéseket.
- Én is jövök - vetődött Kris a fiúk közé, akik mit sem törődve azzal, hogy ő lány, bevették a csapatba, és birkózni kezdtek. Hazz közelebb csúszott hozzánk.
- Jól megvagytok? - mosolygott ránk őszintén.
- Ahi - bólogattam bőszen vigyorogva.
 A balhé leállt, felkeltek a földről, és azon tanakodtak, hogy mitől lehetett rosszul Kevin. Nem, arra senki nem gondolt, hogy nekiesett a falnak.
- Szerintem majdnem megfojtotta a nyakéke. Normális vagy te, karácsonyfadíszt a nyakába? - szálltam be a társalgásba és szidtam le. - Legközelebb karkötőt.
A jó tanácsomat megfogadta, és elmélyülten beszélgetett mindenféle állatságról Krissel.
Örültem, hogy jól érzik magukat. Az este ilyen hangulatban folytatódott, majd tíz óra után feloszlottunk, mindenki ment a maga dolgára. Elbúcsúzkodtunk, és bezuhantam az ágyamba a gyors zuhanyt követően, majd rögtön el is aludtam.

II. évad - 19. rész - Domináns színek

Köszönöm a tegnapi 114 megjelenítést, sajnos nem tudtam részt hozni, nagyon kikészültem az oktatáson, mert ma mentem gyakorlatozni (ma kezdtünk) (egy totál titkos helyen:D) és tegnap átvettük a tűzvédelmi, munkavédelmi stb oktatást. Sajnos fáradt voltam, de most itt a rész.(:

- Ott leszünk. Most kacsintottam. Ja, még valami. Hozhatom Kevint? - kérlelt ellenállhatatlan hangon.
- Hozzad, akkor hétre - köszöntem el, majd letettük.
Hazamentem, és kicsit összébb takarítottam a házat, csináltam több ülőhelyet a nappaliba párnák oda vitelével.
Eddig nem igazán tűnt fel, de apa egy halványabb lilás árnyalatúra festette a falakat, a lenti negyedétől lefelé pedig kicsit sötétebb lett a fal árnyalata. Egy sötétlila díszpárnákkal teli tömött fehér kanapé fogadott a megszokott helyén, ez nem is változott, csak a díszpárnák huzata. A mellette lévő két fehér fotel a barna fa lábakkal és karfákkal, nagyon puha üléssel álltak, és szerencsére azokon semmi lila nem volt. a plafonról lógó hatalmas barna csillárról lila díszek lógtak le, de nagyon ízlésesen, alig volt rajta, de így is beleillett a képbe. A kisebb faasztal középen magányosan, lila díszmentesen volt látható, amíg apa be  nem állított a konyhából egy lilás vázával, benne rózsákkal.
- Mi ez a nagy lila dolog? - kérdeztem kedvesen, miután köszöntöttem.
- Hm, még nem említettem, hogy Ingrid szerint így sokkal barátságosabb a közeg? Sajnálom kincsem, de teljesen elfelejtettem. Ingrid és én nagyon jóban vagyunk, a lakás megszerzésénél is jelen volt már. Amolyan legjobb barátok vagyunk, vagy hogy is mondjam - magyarázta.
- És Ingrid most merre van? - érdeklődtem.
- Dolgozik, ő lakberendező.
- Ó. Akkor biztosan érti a dolgát. Majd egyszer hozd el, főzök valamit, és beszélgethetnénk. Biztosan jól éreznénk magunkat.
- Mindenképp kicsim, de most sietnem kell, estére munkavacsorám lesz - kezdett el kapkodni.
- Befejezem én, te csak készülődj. Amúgy, áthívtam néhány barátomat, maradhatnak egy darabig estére? - mosolyogtam.
- Hát persze, örülök, hogy ilyen jóban vagytok - húzta ki magát büszkén.
Ezzel fel is sietett öltözködni. Képes volt fél órákat is a fürdőben tölteni. Én a konyhába sétáltam, és átnéztem a dolgokat, az asztalról. Két lila, de közben átlátszó üvegből készült gyönyörű dísz és néhány kisebb lila dolog volt ott, mint például egy képkeret, egy kisebb dobozka és egyebek.
Egy kristályvázát tettem éppen be az egyik szekrénybe, mert én ugyan nem fogok kirakodóvásárt csinálni a nappalink kicsi asztalán, és a képkeretbe tettem egy magányosan falnak döntve ácsorgó képet a kandalló feletti párkányra. A polcsorra is helyeztem néhány csecsebecsét, amit apa a szobákból és dobozokból varázsolt elő, melyek még mindig itt álltak egy szobában, pedig már születésem után óta itt élt. Hiába szóltam neki, nem igazán érdekelte a dobozok állapota.
Egy lila krepp papír darabot dobtam ki, mikor apa lejött. Hiába, hogy negyven is elmúlt, még mindig nagyon jól nézett ki, frissen borotvált arcával, rövidre nyírt fekete hajával és nagy kék szemeivel. Néha felfedezni véltem benne a korábbi fényképeken látott alakot, aki évente háromszor ellátogatott hozzám, de az utóbbi időkben nem éreztem hiányát, miután többet nem jött. Most mégis itt álltam vele szemben. és nem tudtam haragudni rá. Nem azért nem jött, mert nem akart, hanem mert nagyon fontos vészhelyzet alakult ki a cégüknél és leépítést tartottak, és benn kellett maradnia. Azóta is ott dolgozik. Én pedig kiabáltam vele, azt mondtam neki, hogy nem akarom látni, ő pedig nem jött többet, hiszem a legjobbat akarta nekem. Bár neki is nagyon fájt a hiányom. Ezzel kiegyenlítődött a helyzet.
- Jól nézel ki - vigyorogtam rá.
- Köszi, akkor indulok is. Csak vigyázzatok magatokra. Tudom, nem vagy már kislány, de ne igyatok, és legyen rend, mire hazajövök - utasított.
- Rendben, már megbeszéltük.
Ebben a házban különös rendszer uralkodott, ha buli vagy összejövetel volt, itthon nem ihattam, nem használhattam tudatmódosító szereket, és nem őrjönghettem, ahogy a társaim sem. Nem tudom, hogy ki akart volna ezekkel élni, de úgy látszik, volt igény rá, mivel hozzám csak a nyugis társaságrész jött, a nagyobb bulikat mindig máshol tartották. Én mindig szívesen láttam a többieket, de ők 'igazi' bulit akartak, hát nem jöttek annyiszor.
De ez ugyanígy igaz volt apa vendégeire is, így ők is munkavacsorákon vetek részt, ott boroztak, vagy bármi, mert a házunkban nem volt alkohol. Apa nem rajongott - legalábbis nyilvánosan - az alkoholos italokért.
Az ajtóban magára kapta a zakóját, majd kirobogott és a kocsi zúgását meghallva tudtam, hogy elindult.
Felmentem a szobámba, és nekiálltam válogatni. Éppen szürkés-feketés kedvemben voltam, így magamra kaptam egy szürke masnis pólót, egy fekete nadrággal, gyorsan kifestetem feketére a körmömet, és egy lapos talpú cipőt kotortam elő a szekrény alsó részéről, majd néhány kiegészítővel koronáztam meg a dolgot.
Éppen csengettek, mikor a hajamat hullámokba varázsoltam, ezért gyorsan kihúztam a szerkezetet, majd lerohantam.
- Sziasztok - üdvözöltem az öt fiút, akik különböző - saját - stílusaikat képviselték. Niall lehajolt, megölelt és megcsókolt, míg a többiek besétáltak.
- Hiányoztál - suttogta.
- Te is nekem - súgtam vissza. Mosolyogva sétáltunk beljebb, mikor a többiek is befutottak.

II. évad - 18. rész - A neves banda

Köszönök mindent, a komikat, és a tegnapi 141 oldal megjelenítést! Isteniek vagytok, szeretlek titeket!♥

Mindenkit odacsődítettek a hangrögzítő termek elé, és kijelentették, hogy egy neves banda jön, lessük minden kívánságukat.

Kicsivel később meg is érkeztek a hiper-szuper titkos körülmények között kezelendő sztárok, akiknek minden kérésüket teljesítenünk kell.
- Á szép lány - csillant fel a -szerintem- furcsa arcú fiú szeme. - Nem hittem, hogy látlak még.
- Hőő - hőköltem hátra, és léptem egy lépést is abba az irányba.
Ő nevetni kezdett és végigsimított az arcomon. Engem kirázott a hideg és rácsaptam egyet a kezére.
- Vigyázzál magadra - fenyegettem halkan.
Ő vigyorgott, és bement a terembe.
- Szia. Én nem emlékszek rád, lehet, hogy nem találkoztunk - közeledett a göndör.
- Én igen - te voltál a leghelyesebb. Tettem hozzá gondolatban. - Alyson vagyok.
- Én Jay - rázta meg a kezemet mosolyogva.
- Siva - jött oda egy másik.
A többiek szó nélkül elsétáltak mellettem, és elkezdtek felvenni egy új dalt. A többit nem hallhattuk, mivel az ajtót bezárták, és hangszigetelt volt a szoba.
- Na, fiúk lányok, nyomás el, akinek nincsen dolga, az jön velem az irodába - irányított minket Lin.
Az iroda egy tágas szoba, amiben mindig összegyűlünk, hogy megbeszéljünk néhány fontosabb témát. Nyugodt bézs és barack színekben pompázik, kész élmény beülni egy egy kávéval vagy teával a nap zsongása közepette.
- Szóval - tapsolt kettőt Lin bevezetésként - az lesz a feladatotok, hogy felügyelitek, hogy a fiúknak mindenük megvan, gondolok itt innivalóra, beszóltok, hogy kérnek-e enni, és intézitek a dolgokat, mert nem igazán van szerencsénk ilyen nagy hírű bandákhoz.
- Ashley, Elly és Cher, ti mentek be amikor szükséges nekik valami. Rendszeresen tartanak szüneteket, akkorra ne legyen programotok. Szüneten kívül tiétek a világ - kacsintott felénk.
- Ajj, Kristen miért nem jöhet velünk? - nyafogott Elly.
- Mert dolgozunk, nem pedig vihorászva csodáljuk a fiúkat - osztotta ki Lin poénból.
Kifelé vettük az utunkat, és belefogtunk a nagy "munkába". Fél óra múlva megtartották az első szünetet, kitódultak mind az öten az irodába, és elfoglalták azt. Mi hárman bementünk.
- Ki kér kávét? - lelkesedtem.
- Én - intett Jay. Elkönyveltem, hogy aki kávézik, rossz ember nem lehet, tehát rávigyorogtam.
- Nekem is hoznál? - kérdezte az egyik ismeretlen.
- Persze. Ennyi? - kérdeztem még egyszer. Bólogattak, tehát kilógtam a szomszéd pékárushoz, ahol nagyon finom kávét is árultak. Három pohárral felszerelkezve csörtettem vissza a szobába, ahol nagyon nyugodtnak tűnt a légkör. A lábammal berúgtam az ajtót, és elégedetten nyugtáztam, hogy egy csepp kávé sem ment ki.
- Na, csak hasznát veszed a múltbeli pincérkedésednek - szólt gúnyos hangnemben első számú csodálom, azaz mostanra már utálóm.
- Van ez így - vigyorogtam, és odaadtam a kávékat. Én leültem, és megittam lassú kortyokban a sajátomat, hallgatva a beszélgetésüket.
- Hogy állsz a buzikkal? - röhögött Nathan, mint kiderült a beszélgetésből.
- Perfektül - villantottam egy mosolyt.
- Úgy tudtam, hogy otthagytak Londonban, mer már meguntak. Jól palástolod a fájdalmadat - vágott mesterkélten szomorú képet.
- Nem tudsz te semmit - szóltam bosszúsan.
- Szünet vége - üvöltött be egy határozott hang.
Felszabadultan mosolyogva sprinteltem ki a teremből.
- Egy órád van - vetette oda gúnytól csöpögő hangon a beképzelt tag.
- Kész mennyország - szóltam vissza hangosan.
Ellyvel felkutattuk Kristent, és elregéltük neki, hogy mik folynak odabent.
- Ne is mondd - kezdett bele sopánkodásába Elly -, ezek förtelmesek. Nem elég, hogy állandóan szidják az 1D-t, még akik velük jóban vannak, azokat is bántják. Látnod kellene, Nathan milyen Cher-rel. Á, de Siva, meghalok, olyan aranyos.
- Gondolhattam volna. Nem is te lennél, csillagvirág. Eljössz ma este hozzánk? És te, Kris? Áthívom a fiúkat, hülyülünk egy kicsit.
- Igen igen - visítozta Elly teljesen felvillanyozódva.
- Megyek - vágta rá faarccal Kris.
- Zsír - mosolyogtam elégedetten.
Végre összeismertetem Krist és Lou-t, remélem jól ellesznek. Ha nem is jönnek össze, totál hülyék, megférnének egymás mellett rendesen.
- Na, telefonálok egyet - sétáltam ki a pici és eldugott udvarra.
- Hello szia drágaság. Van kedved jó nőkkel összefutni? - próbálkoztam Lou-nál.
- Ahhoz mindig - nevetett fel.
- Akkor ma este gyere hozzám, és hozd a fiúkat is. Felőlem a banda is jöhet.
- Megint egy buli? - kérdezte.
- Neem, csak kulturált szórakozás és beszélgetés - terveztem el az estét. - nem leszünk sokáig, olyan hétre gyertek.
- Ott leszünk. Most kacsintottam. Ja, még valami. Hozhatom Kevint? - kérlelt ellenállhatatlan hangon.
- Hozzad, akkor hétre - köszöntem el, majd letettük.

_____________________
Ha nem lenne tiszta, a The Wanted érkezett hozzánk.:D

II. évad - 17. rész - Az örömhír

Amikor Niall a közelemben volt, minden egyszerűbbnek tűnt, mindent könnyebben túlvészeltem.
Szerettem.
Niall hamar ismét álomba merült, de én nem bírtam visszaaludni. Ránéztem az órámra, és még csak fél hat volt. Az egyig tartó mulatozás után semmi alvásnak tűnt ez, de egyszerűen nem ment. Féltem, hogy újra rémképek fognak zavarni álmomban is, ami eddig az egyetlen hely volt, ahol minden úgy történt, ahogyan a tudatalattim szerette volna, és ahol mindig boldog voltam.
Hét óra után kimásztam az ágyból, és írtam Niall-nak egy levelet, melyben elbúcsúztam tőle, leírtam, hogy dolgozni megyek és halkan kiosontam. A fejem tompán, de fájt, az ital hatására, de nem törődtem vele.
- Mész is? - szólított meg egy halk, rekedtes hang.
- Ühüm - bólintottam. - Te hogyhogy már fent vagy?
- Nem tudtam rendesen aludni, kijöttem inkább - mosolygott rám Harry.
- Majd jövök, sietnem kell - viszonoztam gesztusát és kiléptem a hűvös reggeli időbe. A ruha, amit tegnap vettem fel, nem volt valami meleg öltözet, és megborzongtam, ahogy a hideg felkúszott a bőrömön.
Buszra szálltam hát, és bár gyorsabban hazaértem, még mindig nem szívesen szálltam fel a tömegközlekedési eszközökre. Kocsim nincsen, inkább gyalogolok. Nem bírom, ha az emberek tapogatnak, vagy bárhogyan is, de érintkeznek velem, hiába, hogy véletlenül teszik ezt.
- Szia apa - köszöntöttem immár a konyhánkban állva.
- Szia kicsim, jót szórakoztál?
- Igen, jól esett egy kis kikapcsolódás.
- Rendben van. Mára esőt mondanak - tájékoztatott. Fújtatva vettem ki az előszobai szekrényből az átlátszó esernyőmet majd felakasztottam a fogasra, hogy el ne felejtsem.
Felszaladtam, és a hosszú farmeremhez egy fehér pólót és rá egy bővebb kék-piros felsőt vettem. A hosszú farmer elkelt, mivel Miamitól eltérően nagyon hűvös lett a viharos időjárás következtében.
Mániáim a belebújós pulcsik, és a karkötők, mellettük pedig feltörekvő helyezést érnek el a sálak. A pulcsikkal itt nem sokra megyek, de amikor csak tehetem, magamra veszem őket. Egy lenge sállal spékeltem meg öltözetemet, fehéres-átlátszós árnyalatban.
Hát, pulcsikat nem vehettem fel, karkötőket viszont annál inkább aggattam magamra, az elmaradhatatlan ezüst szett mellé egy fekete bőrkarkötőt tettem a szabad karomra, felé pedig egy london-zászlós darabot. A nyakamba a Niall-tól kapott ajándék nyakláncot akasztottam, és a táskámmal a kezemben letrappoltam a lépcsőn.
- Elmentem, szia apa - nyomtam egy puszit az arcára. - Vigyázz magadra.
- Te is, kincsem, szia - köszönt utánam.
Az esernyőmmel kibaktattam a szemerkélő esőbe, majd kapucnim felvételével meggátoltam, hogy az eső szépen, lassan - de szétáztassa a hajamat, amit reggel még gyorsan befontam oldalra.
A gyors sétámmal még belefért egy kávé gyors megvétele, amit menet közben fogyasztottam el.
- Hali - köszöntem Ellynek, legjobb barátnőmnek.
- Szia - köszöntek vissza Kristen-nel.
- Nem csevegünk, munkára fel, lánykáim - rontott az idilli képbe Linda, a rangban felettünk álló "főnökünk".
- Hm, akkor rajta - egyeztünk meg.
Az egész napot munkával töltöttük, bár én néha majdnem megfejeltem a dolgokat az álmosságtól, ami az alvás hiányában körülvett. A délelőttöm ilyesféle bódulatban telt.
Ebédszünetben a Triumvirátusban kivonultunk a szomszédos pékségbe, és mindenféle pékárút vettünk ebéd fejében.
- Mentek az 1D koncira? - sikkantott Kris a munkán kívül használatos stílusában. Amilyen bolondos, nehezen lehet elképzelni róla, hogy ennyi odafigyeléssel és koncentrálással végzi a mindennapi munkáját.
- Én igen - húztam ki magam büszkén. - Bár még nincs jegyem - jegyeztem meg.
- Én nem, nekem azokat a közelembe nem hozod - tiltakozott Elly.
- Na, pedig én bírom őket. Te miért nem? - szomorkodott Kris.
- Jajj, Elly, mindegy, csak nem megyek - sóhajtott nagyot vigyorogva.
Megráztam a fejemet, és nevetve hallgattam az eszmecseréjüket.
- Te hogyhogy eljössz? - nézett rám Elly elgondolkozva.
- Á, még nem is meséltem. Reggel akartam, de sajna nem jött össze. Együtt vagyok Niall-al - mondtam szinte sikító magas hangon.
Kristen megrázta a fejét, és kért egy kis nyugalmat. Elly rá se nézett, engem faggatott. Én beszámoltam minden részletről, és le is telt az ebédidő. Mindenkit odacsődítettek a hangrögzítő termek elé, és kijelentették, hogy egy neves banda jön, lessük minden kívánságukat.

II. évad - 16. rész - Álmok, rémálmok

Nagyon köszönöm a kommentet, és a négy feliratkozást, a megjelenítéseket, és azt, hogy tegnap 1O1 megjelenítés lett egy nap alatt.*-* Köszönök mindent, itt is az új rész.<3

(kiteszek egy szavazást, szavazzatok.:3)

Két kezemmel a hajába túrtam és közelebb húztam magamhoz.
És akkor kicsapódott az ajtó.
- Sziasztok, tudtok adni két pohár kólát? - rontott be egy totál kiütött fiú.
- Ez a fürdőszoba - világosította fel Zayn.
- És, hol marad a kólám? - követelőzött.
- Menjél egyenesen, ott lesz bent - irányította a fürdőkádhoz a fiút, és kirohantunk. Röhögve dőltem a falnak a folyosó másik végén.
- Ezt.. Ami az előbb történt.. Ajj - dadogtam össze-vissza, nem tudtam, hogy mondjak bármit is.
- Mit szeretnél vele? - kérdezte nagyjából józanul csillogó szemekkel.
- Elfelejteni - nyögtem ki egy nagy sóhajtás után.
- Valahogy gondoltam, azután, amit Niall-el műveltetek. Legyetek boldogok. De ne felejtsd el, nem adom fel - villantott egy elbűvölő vigyort.
- Majd emlékezek - feleltem és lementem a táncoló emberek közé. Bevetődtem a tömegbe, és keresni kezdtem a fiúkat. Egy asztalnál ültek két lánnyal.
- Sziasztok - mosolyogtam rájuk.
- Szia. Gyere, ülj ide az ölembe - húzott oda, és nyomott egy puszit a nyakamra. Jólesően megborzongtam, és teljes bizonyosságot nyert a tény, hogy Niall-t szeretem, és a nagy pörgés, és rohangálás után teljesen az övé leszek. Bár, most is el lehetne kezdeni.
- Niall, áll még az ajánlatod? - mosolyogtam rá.
Ő nem értette először, de aztán leesett neki és elkerekedett szemekkel bámult rám.
- Most? - kérdezte halk, remegő hangon. Alig értettem meg a nagy zajban, de sikerült a szájáról leolvasnom.
- Most - feleltem.
- Hú - tátotta el a száját, majd szorosan magához ölelt és megcsókolt.
Visszacsókoltam és nevetve ültem tovább az ölében.
Majd később táncoltunk is, egy lassabb számot sikerült kifognunk. A buli többi része boldogság-, és alkoholmámorban telt, mert az utolsó esténk amit bulizással töltünk a koncert előtt, ivást érdemelt.
A fiúk énekeltek is és nagy őrjöngéssel hallgattuk őket. A More Than This-ről eszembe jutott a múltkor Niall-lel együtt töltött esténk, és vigyorogva bámultam őt. Zayn a részénél meredten bámult a szemembe, de elkaptam a tekintetemet.
Lassan éjfél felé járhattunk, és a legtöbben már csak fetrengtek, vagy csoportokban ültek és röhögtek. A zene is halkabban szólt.
- Na, emberek, a bulinak vége, köszönjük, hogy eljöttetek jó éjt! - szólt Liam a mikrofonba. Lassacskán összeszedelőzködtek és hazafelé indultak az emberek.
Én csak Niall-nek dőlve ültem, nagyon álmos voltam.
- Itt maradsz estére? - kérdezték.
- Maradhatok.
Felhívtam apát, hogy szóljak neki.
- Szia apa, bocsi, ha zavarlak.
- Szia kicsim, semmi baj, még dolgoztam. Mi a helyzet? Végeztetek? - válaszolt.
- Igen, és azért szóltam, hogy a fiúknál maradnék estére, ha nem baj.
- Nem, semmi baj, jobb is, hogy ilyen sötétbe nem indulsz el egyedül - helyeselte a döntés.
- Na, akkor majd holnap megyek, szia, jó éjt - köszöntem el tőle, nem akartam tovább zavarni. Ő is elköszönt és letettük.
Felsétáltunk egy gyors és felszínes pakolászás után a szobákba, én Niall mellé feküdtem, és elnyomott minket az álom.
Egy hosszú kies folyosón sétáltam, ahol senki nem volt, de a hangjaikat hallottam. Mellettem a falon kirajzolódott valami különös ábra, majd mindenfelé rajzok kerültek a falakra, egészen addig, amíg nem lett minden teljesen fekete a tintától. Ahogy a fal fehérsége, a fény is csökkent, majd teljes sötétben találtam magam.
Lépteket hallottam magam mögül, amint lassan közeledtek felém. Reméltem, hogy nem vesz észre, és elmegy mellettem, de megállt és kirántott a fal mellől.
- Most meghalsz - mondta fagyos hangon az ismeretlen, és egyetlen határozott mozdulattal átvágta a torkomat.
- Cher, kelj fel! Csak álmodsz - rázott meg valaki.
Én megrezzentem, és kipattant a szemem. Zihálva vettem a levegőt, és a könnyek lassan lecsorogtak az arcomon. Az álombeli fájdalom érzete olyan volt, mintha igazi lenne, és éreztem a szívem utolsó dobbanásait is.
Zokogva dőltem Niall engem átölelő karjai közé, és pár perc múlva már meg is nyugodtam. Amikor Niall a közelemben volt, minden egyszerűbbnek tűnt, mindent könnyebben túlvészeltem.
Szerettem.

II. évad - 15. rész - Bulira fel!

Köszönöm a kommentet, nagyon jól esett, és a majd 3000 megjelenítést. Emlékeztek, nemrég még a kétezret köszöntem meg. Imádlak Titeket.<3

Na, Jöjjön is a rész:

- Én meg átöltözök, így csak nem jöhetek - vihogtam, majd egy gyors csók után hazafelé vettem az utat.

Hamarosan már a szekrényem előtt álltam nagy dilemmában. A dolgokat tisztáztam magamban, Nial-lal is, szóval minden olyan könnyűnek tűnt, a legnagyobb bajom az volt, hogy mit vegyek fel.

- Apa, a kék vagy a fehér? - vágtattam le a lépcsőn, kezemben két ruhadarabbal.

- Hm, szerintem a fehér jobban illik a hajadhoz - mosolygott rám. Mindig is szerette, ha bevonom az életembe, még ha ilyen ügyekben is.

- Köszi - nyomtam egy puszit az arcára, és felöltöttem a térdig érő fehér ruhát, amelynek nem volt pántja, a teteje sima fehér volt, rajta vékony csipkeréteggel, a szoknyája pedig több gyönyörű vékony átlátszó rétegből állt össze, amelyek így már nem mutattak semmit, amit nem akartam.

Egy kis halvány rózsaszín táska és ilyen árnyalatú cipő felvétele után egy kis sminkkel eltüntettem a karikákat a szemem alól, és visszatértem a fiúk házába. Belépésemkor alig ismertem fel a nappalit, csak a kanapé maradt bent, és a törékeny dolgok is elkerültek a szemem elől. Teli volt emberekkel a hely, a zene háttérzajként funkcionált ugyan, de az alaphangulatot megadta, és mindenkinél különböző poharak voltak. Bementem a konyhába, és az indulás előtt magamhoz vett piás üvegeket az asztalra tettem, mert nem illik üres kézzel buliba menni. Kicsit megremegtem a legutóbbi fiúkkal eltöltött buli emlékétől, de kizártam az emlékeket a fejemből egy sötét szobába, mint a fiúk tették a törékeny tárgyakkal.

- Szia - köszönt rám egy hang mögülem.

- Szia - mosolyogtam Nialler-re.

Egy puszit nyomott a számra, majd a kezembe nyomott egy poharat. Én meghúztam, és rájöttem, hogy valami számomra ismeretlen ital volt a pohárban. Megvontam a vállamat, és kiürítettem a kis pohárkát.

Ittunk még néhány pohárral, majd kimentünk, megkerestük a többieket.

- Hello - kiáltottam a felhangosított zenén keresztül a fiúknak. Lou és Harry ácsorogtak a sarokban, beszélgettek három fiúval. Kicsit dülöngéltem, de Niall karja a derekamon megnyugtatott, és mentem tovább.

- Sziasztok - vigyorgott Hazza a szemembe. - Ittatok már valamit?

- Ja ja - nevettem fel.

- Na, rajtad látszik. Nem vagy rutinos ivó, mi?

- Nem nem - feleltem. Úgy látszik, ez a szóismételgetés biztosabbá tett, mert nagyon tetszett.

- Itt DJ Malik, táncra fel, emberek! Élvezzük ki az estét! - üvöltötte Zayn a mikrofonba, és a DJ pult mögé állt, amit nem tudom, hogy honnan szedtek. Bár, itt már bármi lehetséges.

Niall és a fiúk behúztak a táncparkettként funkcionáló nappali középső részére, és táncolni kezdtünk. Fél óra múlva már mindannyiunkról szakadt a víz, így ittunk még néhány italt. Leültünk egy jó tíz percre.

- Na, én lépek a mosdóba - fejeztem ki magam szépen.

- Siess - kacsintott rám Niall.

- Várj meg, majd megkereslek - nevettem rá, és elindultam. Megbotlottam ugyan a lábamban, visszaszereztem egyensúlyomat, és egy magabiztos vigyorral jeleztem a többieknek, hogy menni fog ez.

Odakint már sokkal kevesebben lézengtek. Néhány szobába be lehetett menni, ott beszélgettek, néhol pedig üvegeztek. Én egyenesen a wc felé lépkedtem, bár a lépteim inkább voltak egy szlalomozó emberéhez hasonlóak, mint egyenesek.

Elvégeztem a dolgomat, majd a hűvös vízzel leöblítettem a szappant a kezemről. Kifelé menet összeakadtam Zayn-nel, aki teljesen ko volt, és befelé igyekezett. Rámosolyogtam, és el akartam engedni befelé. Ő bejött, de behúzta az ajtót, ami így kissé halkabbra vette a zene hangerejét.

- Beszélhetünk? - kérdezte.

- Hm, lehet róla szó - egyeztem bele, az alkohol teljesen kifordított önmagamból, bátorrá tett.

- Szóval, én tényleg sajnálom, amiket csináltam - szólt pár másodperccel később. Nem magyarázkodott, nem ferdített, nem próbált javítani a helyzetén. Csak bocsánatot kért. És ez nagyon tetszett nekem abban a pillanatban.

- Nem baj. Ha - emeltem fel a mutatóujjamat, majd bandzsítva figyeltem két másodpercig -, többet nem fordul elő - jelentetem ki határozott hangon. Mogyoróbarna szemi reménykedve fúródtak az enyémekbe, és gyönyörűen csillogtak. Mint régebben, csak most valami megváltozott. Hiányzott a hamis érzelmek látványa. Nem is fogtam fel, mit látok, csak bámultam a szemeibe, és teljesen elvesztem bennük.

- És, ha te akarod, akkor lehet? - kérdezte. - Megcsókolhatlak?

Ezzel odahajolt az arcomhoz. Szemei fogva tartották enyémeket, nem engedtek.

Valamiért, talán a régi érzelmeim miatt, talán az alkoholnak köszönhetően, de én hajoltam oda hozzá, és én csókoltam meg őt. Ez a csók másabb volt, mint Niallé. Ez vadabb volt, többet akart, és tüzes volt. Két kezemmel a hajába túrtam és közelebb húztam magamhoz.

És akkor kicsapódott az ajtó.

II. évad - 14. rész - A második vallomás

Bocsánat a kihagyásért, nincsen erőm, ihletem, stb. De, itt az őszi szünet, kifekszem magam, és jönnek a részek.^^ DE, az úgy NEM fog menni, hogy 15-18 bejegyzésmegnyitás van, és semmi komment.

EGY KOMI UTÁN ÉRKEZIK A KÖVETKEZŐ RÉSZ, az sem érdekel, hogy mikor írjátok, én várok. legalább van egy kis haladékom:D

Ő röviden válaszolt, engem pedig elnyomott az álom.
Az egész hét nagyon gyorsan elrepült, dolgoztam, bent voltam, kitakarítottam az egész házat, és már vasárnap reggel volt. Apa korán elment dolgozni, én pedig egy kis kikapcsolódást terveztem, és már neki is kezdtem a megvalósításnak a tízig tartó alvással. Kiültem a konyhába egy kávéra, megreggeliztem, és felöltöztem. Egy nadrágot és neonzöld atlétát vettem fel, egy fekete pulcsival, és nekiindultam a városnak.
Éppen sétáltam, amikor csörgött a telefonom.
- Szia Alyson, nem lenne kedved átjönni hozzánk? - hallatszott a kérdés Harry torzított hangján.
- De, persze - mosolyodtam el. - Pár perc, és átugrok.
Egy gyors elköszönés után feléjük indultam, és elsétáltam a házukig.

II. évad - 13. rész - Egy munkanap

Ezer bocsánat a késésért, de komolyan. Már ha van kinek bocsánatot kérni, de gyerekek, válság van. Alkotói válság. Az ihletem rohadtul cserben hagyott, és egyszerűen nem jön össze a részek hozása. Még korán vagyunk, mert 25 rész kéne, azt még csak a fele körül vagyunk, és szarul érzem magamat, de lehet, hogy be fog esni egy kis szünet, mivel hogy nem akarok erőltetett részeket hozni, meg nagy kihagyásokat.

És és, köszönöm az új feliratkozómat, plusz a megjelenítéseket, 84 meg 83 különböző napokon.<3 Na, egy valami:

- Persze, jól megvagyok - erőltettem egy kis jókedvet a hangomba. Neki ennyi elég is volt, és elköszönve letette a telefont. Egy "ez egy hosszú nap lesz" sóhajjal leültem pár pillanatra, majd munkába készülődtem. Felöltöttem alkalmi ruházatomat, a hosszú koptatott farmeremet, egy fehér pólóval, farmermellénnyel és egy nagyobb szürke belebújós, kapucnis pulcsival. Egy sötétbarna magas sarkú csizmát kotortam elő a táskámból, majd az átlátszó esernyőmet, amit nagyon szerettem.

II. évad - 12. rész - Éjszaka

*Visszaemlékezés előfordulhat*

Halk vihogásba kezdtem, ami nagyon hisztérikusan hangozhatott, és lassan kitört belőlem a sírás. Pedig azt hittem, minden könnyemet kisírtam magamból előző este.
A többiek is beértek, és leállították Zaynt, majd kivitték valahová.
Niall elindult felém, bátortalanul, de én nem akartam, hogy odajöjjön hozzám. Senkit nem akartam a közelemben látni.
- Menj ki! Tűnj innen! - kiáltottam könnyeim közt Niallra. Ő megértő arckifejezéssel kihátrált a szobából, és bevágta az ajtót.
Istenem, milyen rég is volt, de mégis, mintha most történne meg ismét. Úgy látszik, asz ajtócsapkodás bevett dolog nála..

II. évad - 11. rész - Váratlan helyzeti hátrányok

*Trágár beszéd előfordulhat!*

Ezt előtte nem engedhettem meg magamnak, senkiben nem bíztam meg teljesen, és úgy éreztem, hogy ez egy nagy hiba, de akkor és ott elengedtem magamat, és teljesen Niall-ra hagyatkoztam. Sírtam.
A karjaiban valamikor elalhattam, mert arra ébredtem fel egy pillanatra, hogy ledőlt az ágyra. Ki akart menni, de megragadtam a karját és magam mellé húztam.
Ő átölelte a derekamat és a fejemet a nyakához fúrtam, és végre teljesen elmerültem az álmaim között.