A nemsokára kétezer (!!!) látogató örömére, és a négy pipáért hamarabb hoztam a részt, és kicsit hosszabb is lett, mint szokott. Komi nem jött, de azt még túlélem, bár jól esne. Köszönök mindent.<3
( Pontos időpontokat nem tudok, de heti legalább egy rész van, szóval gyakran nézzetek be, mert bármikor jöhetek, mint most is.:D )
Majd azzal a lendülettel, amivel lehajoltam érte letéptem róla a csomagolást, és elkerekedett szemekkel bámultam a kezemben lévő tárgyra.
Az ominózus este emlékei ismét lepörögtek a fejemben. Ő akkor már tudta. Mindenről tudott, mégsem mondta el. Nem akarta elmondani. És bizonygatta, hogy szeret engem. Szinte már könyörgött, hogy emlékezzek rá, hogy szeretem őt. Még az arca is emlékezetemben lebegett, ahogy kimondta a szavakat egymás után.
Ezt a nyakláncot még ott tartózkodásom alatt néztem ki magamnak, amikor a fiúkkal és Dido-val nézelődtünk fellépőruhák és egyéb dolgok után. Nagyon megtetszett nekem, de nem akartam feleslegesen költeni rá, ezért szemeztem vele egy ideig, de nem vettem meg. Niall biztos akkor látta meg, hogy nézegetem a nyakláncot, és megvehette. Milyen kedves volt tőle.
Elgondolkoztam, hogy felhívom, hogy rendesen megköszönhessem neki, mivel olyan csúnyán elhajtottam, és fél óra tanakodás után a következő napra halasztottam a személyeskedést. Egyelőre érje be azzal a "köszi"-vel, amit már megkapott tőlem.
Lassan tovább heverésztem, TV-t bambultam, és teljesen kipihentem magam. A nap végére már teljesen felpörögtem, így visszaváltottam eredeti tervemre, miszerint felhívom Niallt. De akkor borult volna a legelső tervem, ami alapján egész nap nyugodtan pihenek, és nem csinálok semmit, ami felzaklathat. A vasárnapokat általában magamnak szenteltem, máskor nem igazán volt időm a dolgokra.
A legutolsó döntésem szerint este fél nyolckor megcsöngettem Niall mobilját, melynek a számát a londoni időben kunyiztam el tőle. Pár zúgás után fel is vette a telefont.
- Alyson, te vagy az? - szólt bele kicsit döbbenten. Hát, igen. Én sem számítottam erre.
- Igen. Nics kedved beszélgetni egy kicsit? - kérdeztem.
- De, van. Nem lenne egyszerűbb és olcsóbb ezt valahol kint megtenni? - ajánlotta fel.
- Na, ebben egyetértünk. Merre vagy most?
- Otthon.
- Jajj, húsz perc múlva a Starbucks előtt.
- A kis koffeinfüggő. Ott találkozunk - köszönt el. Én mosolyogva letettem a telefont, de még gyorsan írtam egy sms-t.
"Egyedül gyere. Cher.xx"
A válasz körülbelül két másodperc múlva érkezett:
"Alap. Niall.xx"
Felvettem egy farmer shortot, hozzá pedig egy Anglia zászlós mintás pólót és az újonnan szerzett nyakláncomat, majd felkaptam a karkötőim közül néhány csilingelős darabot, és az összképet megspékelve egy normál tornacipővel egy hajfésülésnek minősülő akcióval való lezárás után kész is lettem. És volt egy percem az érkezésemig. Hát, igen. Tipikusan elkésem, mint mindig.
Futótempóban kilógtam a házból, a kulcsokat a zsebembe süllyesztve, majd visszarohantam apának egy üzenetet hagyni, hogy elmentem sétálni és kávézni, majd mivel két perce már ott kellett volna lennem, ismét küldtem néhány sms-t. Niall nyugtázta, hogy merre tartózkodom, és elém jött, hogy ne rohangáljak egyedül. A találkozási ponttól már nyugodtan sétáltunk tovább és lassan beszélgetni kezdtünk. Amolyan semmilyen témákról, megköszöntem a nyakláncot, és arról beszéltünk, majd az időjárásról, a családjainkról, és sablontémákról. Még annyira nem akartam belevetni magamat semmilyen önpusztító akcióba, így csak szűkszavúan felelgettem, de az ír manót nem kellett félteni, csak mondta, és mondta, hogy ne maradjon meg huzamosabb ideig a csend. Hogy az igazat megvalljam, tetszett, hogy beszél, szívesen és érdeklődve hallgattam és a hangja megnyugtató hatással volt rám.
Mosolyogva pillantgattam oldalra, majd amikor már feltűnően sokan néztek rám ferde tekintettel, rá kellett döbbennem, hogy nem a mellettem sétáló híresség miatt, hanem a pólóm miatt kapom a tekinteteket. Hát igen, Amerikában nem a legszerencsésebb ez a választás. Na, akkor már mindegy volt.
Niall nevetve megdicsérte a pólómat, ami engem is mosolygásra késztetett, és kissé oldottabb hangulatban érkeztünk a kávézóba.
Odabent nyugodtan letelepedtünk, és a szokásos rajongás, és autogram + fénykép kéregetés után el is tudtuk fogyasztani a kávénkat. Persze nem én lettem az ámulat tárgya, mostanában már hozzám is többen jönnek oda fényképért vagy aláírásért, ami azért nagyon jól esik.
Ettünk is hozzá egy vacsorának minősíthető süteményt, és nagyon kellemes hangulatban inkább a zenéről beszéltünk, mert arról rengeteget tudtunk. Más témákról is bőven mondhattunk bármit, de nem akartam beleveszni a nyitottságba, mert egy olyan ember jött ide, akit korábban is ismertem, a korlátaim ott maradtak bennem, amiket nehéz ugyan legyőzni, de nem lehetetlen.
Egy nagyon szép este, azaz másfél óra után hazamentünk, és megbeszéltünk egy közeli találkozót is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése