Sziasztok! Ez egy amolyan átvezető rész lesz, hogy tisztázzuk a dolgokat, és lássuk be, azért van mit tisztázni bőven. Na, indítsuk is akkor, és az újítás pedig: legalább EGY (!) komment kell, ahhoz, hogy új részt hozzák, de ha nincs komment, addig nem jön a rész, amíg nincs. Ha nem érkezik rögtön a rész, akkor várjatok türelemmel, nekem is suli van..
A következő évben,
Március 13. (szombat)
A kék ruhámat készítettem elő, szépen kitettem az ágyam szélére, leakasztottam a vállfáról és ismét megcsodáltam, hogy milyen szép színárnyalatot sikerült kiválasztanom. A színe még a hajamhoz is illett, és rajtam is jól állt. A megszokott teendőim után nagyjából elégedett voltam a külsőmmel, és indulásra szántam el magamat.
A kocsimba beülve a ismerős érzések fogtak el, rutinosan vezettem a barátnőm házához. Elly Clark a legjobb barátnőmmé vált, mióta kiköltöztem ide, Miamiba. Az előtte történtekre nem szívesen emlékszem vissza, de amik Londonban történtek, örökre megváltoztatták az életemet. Összepakoltam, és apához költöztem, aki befogadott magához, miután anya is eltávozott az élők sorából. Ez körülbelül két hónappal a koncert után történt, én pedig teljesen összetörtem. Túl sok rossz dolog történt velem, amit képtelen voltam akkor és ott feldolgozni, ezért apa magához vett, és bár nem foglalkozik velem, maximum néha amikor egyszerre vagyunk itthon, kérdez néhány dolgot, de fogadott mellém egy pszichológust, akivel minden héten találkoztam egészen a mai napig.
Ő nagyjából rendbe szedte a gondolataimat, így folytatni tudtam az életem, zenéltem és kisebb koncerteket adtam, írtam még néhány számot, és lassan az első kislemezem kiadásához is eljutok. Ezekkel a gondolatokkal léptem be a házba, ahol szokatlan módon sötét volt.
- Meglepetés - hangzott fel az egységes kiáltás, mikor becsuktam az ajtót és a villanyt feloltva visszafordultam.
- Úristen, de a szülinapom csak jövő héten lesz. Köszönöm szépen - lelkendeztem, és teljesen meghatódtam attól, hogy gondoltak rám, sőt egy egész bulit megszerveztek nekem. Mindenki ott volt, aki számított nekem valamit is új otthonomban.
A köszöntések mindenfelől hangzottak fel, az ajándékok az asztalkán álltak és egy gyönyörű kék színű torta is állt az asztalon.
- Hát ezért mondtad, hogy a kék ruhát vegyem fel, ne a pirosat - vigyorogtam őszinte örömmel Elly-re.
- Hát, kell az összhang - viszonozta gesztusomat és határozottan a nyakamba ugrott. Én nevetve átöleltem és így töltöttünk el két másodpercet. Mivel a következő pillanatban másik legjobb barátnőm, Kristen ugrott ránk egy visítással.
- Engem nem is hívtok? Hát, szörnyű barátnők vagytok - kezdett sértettet játszani.
- Igen, undorodom magamtól - röhögte el magát Elly.
- Na most, hogy sikerült tisztázni, hogy ki mit gondol egymásról, menjünk, és koccintsunk egyet a mi sztárunkra - invitált minket egy csoportos koccintásra Daniel.
- Dennis - ugrottam a nyakába. - Hát mégis ráérsz?
- Azért mondtam le a mozit, mert a bulidra jöttem, te kis hülye - simogatta meg a hajamat.
- Hiányoztál - suttogtam neki.
- Te is nekem - válaszolt, és még szorosabban ölelt magához. Dennis két hetes utazáson vett részt, a hotelvállalatot, amit az apjával vezet, ellenőriznie kellett, hogy meglássák, képes-e ellátni az esetleges problémákat. Elly után ő nőtt a szívemhez legjobban, bár senki sem állt messze tőlem a jelenlévők közül.
Volt itt mindenki, a stúdióból, éneklős társak, barátok, szomszéd, munkatárs, törzsvendég, kávézóstárs, mindenki, akit csak el tudsz képzelni.
Lassan a tömeg összegyűlt és magához vettek a tagok egy-egy pezsgős poharat.
- És, akkor mindenki, még egyszer kívánjunk boldog születésnapot a mi Cher-ünknek, aki nemsokára betölti huszadik életévét. Idősödsz, haver - hangzott a tószt. Nevetések s füttyögések közepette koccintottunk és lehúztuk a pezsgőt. Majd később előkerült mindenféle ital, kaják, beindult a zene és bulizni kezdtünk, nagyban. A legutolsó bulink jutott eszembe, amiben én is részt vettem, egy ideig. Igen, a londoni esetre gondoltam, azóta sehová nem mentem el. Negatív emlékek. Most viszont a feltörekvő emlékeket újabb poharakkal űztem el. A módszer hatásosnak bizonyult.
Jó fél óra folyamatos tánc után megpihenésképpen leültünk egy asztal köré.
- Hali, jó a hajad, elestél? - fordult oda hozzám Pete, és itt az asztal körül a hangulat a tetőfokára hágott. Én csak nevetve hellyel kínáltam.
- Gyerekek, mindenki húszon felül lett - jelentette be ünnepélyesen Lin.
- Linda drága, én még tizenkilenc vagyok - emlékeztettem.
- Nem baj, buliban már meg vagy.
- Na és, mikor szándékozol összejönni valakivel, Cher? - tudakolózott ismét Lin. Úgy láttam, az ital kihozta belőle a beszédes énjét.
- Majd, idővel. Lassan haladjunk, mert akkor jobb az élet - feleltem.
A nagyobb nevetések és mindig váltakozó számú társaságunk megadta az alaphangulatot, és lassan mindenki vidáman táncolt vagy akár csak ült, a hangos poénoktól, vagy beszólásoktól. A villódzó fényektől alig lehetett felismerni a házat, bár az elején a megdöbbenéstől szét sem tudtam rendesen nézni. Minden törhető el volt tüntetve, és a bútorokat valahová elpakolták. Olyan bulihelyszín feelingje lett a helynek.
- Na, Cher, nem ütöd le?
- Mi van? Mit üssek le? - néztem fel a bambulásból.
- Á, úgyis magas labda volt.
- Hol? Van labda? miért nem szóltatok? Én is akarok! - nyafogott Kristen. Én vigyorogva körbenéztem, majd észrevettem, hogy csöngetnek. Hogy honnan, az egy jó kérdés.
- Szerintem csöngettek jelentettem be.
- Honnan gondolod?
- Van csengőtök?
- Ehh, villog a kapucsengő - kiáltott fel Elly, és kirohant beengedni a későn érkező vendégeket.
Mikor visszajött, egyenesen hozzám érkezett.
- Cher, téged keresnek, valami szőke gyerek, de nem akar bejönni - tájékoztatott.
- Megyek, megyek - álltam fel.
kiérve rég nem látott ismerős alakját véltem felfedezni, így megtorpantam. Egyszerűen nem akartam tovább menni.
- Alyson, gyere nyugodtan ide - szólalt meg édes hangján.
nagyon jo lett:) gyorsan kovit:)
VálaszTörlés