23. Rész - Előkészületek

Kicsi nyomi rész.

Nem akarlak elhanyagolni titeket, de ehhez az is kell, hogy írjatok komikat, vagy tudom is én mit. Csak jelezzetek. Nagyon benne vagyok a sztoriban, és tudnék még mit írni, de lehet, hogy csak kevesebb rész lesz, mert nagyon fárasztó a suli, ma is azért jöttem, mert remélem, nem vesztek el nekem. Amúgy meg még mert kb hétvégéken várható a friss, de lehet, hogy lesznek meglepik, mint ez. Luv, komizzatok.<3

Bocs a sok dumáért.

Ezek után tényleg szabadnak nyilvánítottak, és Zayn megint elvitt a kórházba, de akkor be is ment velem. Anya megismerkedett vele közelebbről, és nagyon jól kijöttek, ahogy elnéztem. Igaz,már találkoztak, de nagyon jól lebonyolították a rendes bemutatkozást, és ilyen dolgokat.
Én csak mosolyogva ültem mellettük, és figyeltem anya reakcióját. A legnagyobb komolysággal állíthatom, hogy nagyon fontos volt nekem, hogy anya mit gondol Zaynről, és szerencsére szimpatizált vele.
Az idő csak úgy elrepült a munka, próbák és mindenféle egyeztetések közepette, í koncert reggelén már azt sem tudtam, mikor aludtam ki magam rendesen.
A gyors készülődés közben azért csak elkalandoztak a gondolataim, mégpedig egy gyönyörű mogyoróbarna szemű illető irányába. Zayn szörnyen sok időt töltött velem, amikor csak tudott és tehette, velem tartott. Miatta jelenthetem ki, hogy nagyjából egyben maradt az életem Adam elvesztése után, amit még mindig nem sikerült teljesen feldolgoznom. Elképesztően aranyos volt, jött velem anyához, utána behívtam magunkhoz, és késő estig is nálam maradt akár. Sokkal jobban éreztem magam mellette, mint ezelőtt, magabiztosabb lettem és kiegyensúlyozottabban éltem. Már ha ez így elmondható pár nap után. Nekem így tűnt.
- Szia cica - hallottam a mély hangot a telefonom felkapása után.
- Chao drága. Helyzet? - kérdeztem felőle.
- Nálunk semmi, de nem tudok érted menni. Megint összebalhéztak, mert az egyik hangfal nem szól rendesen, és lehet, hogy nem fog rendesen szólni. Rendelik a másikat, mi meg még mindig itt ácsorgunk fent - ismertette helyzetét "hercegem".
- Ja, megyek gyalog, jót fog tenni - mosolyogtam.
- Zayn Malik, azonnal tedd le a szaros telefonodat, és takarodjál a terembe énekelni! - hallottam a háttérből Louis hangját.
- Khm, asszem lépnem kell. Szia, vigyázz magadra - köszönt el.
- Te is - szóltam a zúgó telefonba, mivel már letette.
Kicsit késésben voltam a próbákról, mivel a telefonás értékes perceket vont el tőlem.
Minden mindegy alapon egy krémszínű testre simulós ruhát kaptam magamra, ami combközépig ért, és a hátam nagyrészt szabadon volt benne. Hozzá egy fehér magassarkút illesztettem magamra, és elmaradhatatlan ezüst karkötőimet.
Gyors fésülködést követően nyugtáztam, hogy egyre nőiesebben öltözködöm, és ettől sokkal jobban nézek ki. Na, egoista énem előkerült a belsőmből.
Kifelé rohanva felkaptam a pohár kávémat, és az úton fogyasztottam el. Felélénkülve estem be a hatalmas stúdióba, és megértettem, hogy mi a probléma. Nem volt nagyon nagy a terem de az én számomra túlságosan nagy volt. Kivetítők lógtak fentről, amiket eddig nem vettem észre, és gondolataim szerint arra vetítik ki majd nagyban a fiúkat. És engem. Még a gondolatba is beleborzongtam. A hátsó hangfalak közül egy hiányzott, és minden percben ment arra valaki. Hangtechnikusok, madzagot cipelő emberkék, és általam beazonosíthatatlan egyen pólós alakok.
Valaki hátulról magához húzott és belepuszilt a nyakamba.
- Szia. Hiányoztál - suttogta Zayn. Libabőrös lettem a lehelete nyomán.
- Te is nekem - válaszoltam halkan. Maga felé fordított és szoros ölelése mellett egy csókban is részesített. Kissé szédelegve indultam öt perccel később a lépcsőhöz.
- Cher, menjél fel, és nézd meg a mikrofonokat - utasított az ismerős arc nélküli hang odafentről.
Bólogatva felcaplattam és megcsapkodtam a mikrofonokat. Éppen kezembe vettem két kísérleti alanyt, amelyek a legszimpatikusabbak voltak, és egymáshoz ütögettem őket. A sípoló éles hangra mindenki összerezzent, én pedig nevetve rázogattam kettőt egyszerre, hogy hallgassanak végre el, mert engem is zavart a magas frekvencia. Mosolyogva elfordultak, és minden folytatódott a hang elhalkulásával.
- Mondom.. Áhh, mindegy, énekelj - hagyta abba az alig megkezdett szidást. Pár nap alatt még engem is meghökkentett, hogy mennyire hamar beilleszkedtem, és megszokták a bénaságomat, és csak nevettek, ha túl értelmetlen voltam. Megszerettem őket. Tényleg.
A színpadon minden a megszokott keretek között zajlott, annyi különbséggel, hogy most nemsokára élesben csináltuk. Délelőtt végig fent voltam, a fiúk meg a stúdió egyik termében nyomatták neki, így külön kellett lennünk. Munkából elengedtek, így egész nap szabad voltam. Már amennyire ezt szabadságnak lehet nevezni. Egy gyors reggeliszüneten kívül folyamatosan megállás nélkül énekeltem, de a végére már nem értettem, hogy minek kell ennyit énekelni. Úgy is tudok mindent, csak annyit érünk el, hogy maximum berekedek. Erre vigyorogva rogytam a székre, a forgatag szélén, és csak figyeltem, hogy hogy lehet ennyi így megszervezni valamit. És hogy mennyi stresszel járhat. Mint a ruha, hangfal, és néhány apróság. Azok is mind milyen kiborítóak tudnak lenni. Nem szívesen másznék bele egy ilyen ügyletbe.
Az ebédemet a fiúk hozták meg, két szendvicset kaptam, és egy nagy pohár kávét, amit nagyon meg is köszöntem. Zayn leült mellém, és átkarolta a derekam. Mosolyogva kezdtem az evésnek, és a fiúk is körénk gyűltek.
- Túl játszod a szereped - vetette oda Niall Zayn-nek, amikor nyomott egy puszit a fejemre.
Érdeklődve, felhúzott szemöldökkel meredtem rá.
- Hogy mit csinál? - kérdeztem döbbent hangon.
- Kuss Niall - vágta rá Zayn dühösen.
Harry elkezdett nevetni, és kárörvendő vigyorral a fején hátradőlt.
- Ezt most magyarázzátok el - kértem őket.
- Mindegy.
- Nem számít.
- Semmiség.
- Csak nyugodtan.
Kaptam a válaszokat. Egyik sem ért célba, csak még feszültebb lettem. Akkor még nem sejtettem semmit. Milyen jó is volt nekem.