22. Rész - Pörgés

Egy fekete, sötétített ablakos kocsiba ülve, a lényegesen üresebb utcákon áthajtva tettük meg a kellemes időben rövid utunkat. Nem szólaltunk meg, csak csendben élveztük, hogy végre kettesben lehettünk, a nap nyüzsgése után. Szinte még fel sem fogtam, hogy ez tényleg megtörtént velem, hogy Zayn Malik a barátom, az igazi, és egyetlen Zayn.

- És, Jawadd, hová is indulsz most? – néztem rá huncut mosollyal.

- De kis informált valaki. Hogy? Azt hittem, nem ismersz minket rendesen – gondolkozott el.

- Dido a kezembe nyomott rólatok egy kinyomtatott infós lapot, azt átnéztem, amikor unatkoztam.
- Á, szóval mi ilyen unalom-űzőknek felelünk meg? – tettetett sértődést.

- Hát, annak is elmentek – játszottam tovább egy elfojtott vigyorral.

- Hát, akkor úgy látszik itt véget is ért az unaloműzés – állt meg a parkolóban, járó motorral.

- Be sem kísérsz? – néztem rá nagy boci szemekkel, mire ő elmosolyodott és áthajolt hozzám övét kikapcsolva.
- Sietnem kell – suttogta, és lassan felém hajolva megcsókolt. A folyamatra nem nagyon emlékszek, mert amikor hozzám ért, még azt is elfelejtettem, hogy ki is vagyok, és viszonoztam a csókját, nagy hévvel. A karjaimat a nyaka köré fontam, és szorosan magamhoz húztam.

- Mennem kell – suttogta két csók között.
- Nekem is – hülyültem el a dolgot, mivel nem bírom a búcsúzkodást.
Ő vette az adást, és egy gyors ráadás után elengedett egy „jó éjt” elköszönéssel.

- Neked is – néztem vissza rá az ajtó becsukása közben.
- Cher – szólt ki az ablakot leengedve.
- Tessék? – fordultam felé.

- Szeretlek – dobott meg egy pimasz féloldalas mosollyal.

- Én is szeretlek – ismertem be, mire kiszállva még egy utolsó csókra magához húzott, ami sokkal szenvedélyesebb volt, mint az élőzők. Sokkal több érzelmet sűrítettünk bele, mint azt képzeltem, hogy lehetséges. Amikor végre elment, boldogan dudorászva mentem be anyához.

Vele bent mindenről beszéltünk, ami szóba került, a dalomról, Zayn-ről, a fellépésről, ruhákról, a próbákról, és bocsánatot kértem tőle, hogy keveset jövök be hozzá. Ezért tovább maradtam, egészen addig, míg ki nem raktak, és hazaérve belezuhantam az ágyamba, végre álomra hajtva a fejemet.

Másnap reggel hétkor ébresztő volt, a telefont mogorván nyomtam ki. A fürdőbe érve már vigyorogtam, és a kezemben tartott telefont bűvöltem, ahol egy sms várt, pár szóból állva, de engem így is lenyűgözött.

„Elviszlek dolgozni, Zayn.xx”

Visszaírtam neki néhány szóból álló válaszom, és immár törhetetlen jókedvvel készültem. Na jó, nem volt az olyan törhetetlen, mert közben elrendeztem néhány telefont, a temetéssel kapcsolatban, ami aznapra volt esedékes, és ahová muszájnak éreztem elmenni.

A kedvemnek kedvezően egy sötétlila sima női szabású pólót vettem fel egy sötétkék csőfarmerral, és fekete szövetkabáttal. Ahogy egyre közeledtünk a tél felé, úgy kellett melegebben öltöznünk. Már szeptember közeledett, vészesen és a koncertig is három nap volt hátra. Ettől a gondolattól a fekete bakancsom bekötése közben idegbeteg rágózásba kezdtem, amitől nem éreztem magam jobban, de Zayn megérkezése rögtön megnyugvást hozott felém.

- Szia – nyomott egy gyors csókot a számra.
- Szia – viszonoztam a köszönését.

- Most mész dolgozni. Mikorra jössz délután?
- Hát, pont szólni akartam, de reggel hívtak, délután lesz a temetés, oda pedig megyek. Aztán érek csak fel a stúdióba – válaszoltam.

- Elkísérjelek? – nézett rám együtt érzően.
- Hát, jó lenne – mosolyogtam rá félszegen.
- Érted bármit – suttogta a fülembe egy szoros ölelés kíséretében.

- Én is szeretlek – válaszoltam a sajátos módomon. Értettem, hogy hogy érti, és ő is tisztában volt ezekkel a dolgokkal.

Bent a munkahelyen immár semmi különös nem történt, nyugodtan ácsorogtam, rendelés vettem fel, és kivittem, amit kértek. A fiúk nem jöttek be, aminek örültem, mert jót tett a magány. Délben szabadultam, és rohantam haza, átöltözni. A fekete kosztümömet kerestem elő az alkalomra egy magas sarkú cipővel és a szövetkabáttal. A hajamat elegáns kontyba fogtam, és szolid sminkkel korrigáltam a karikáimat.

Zayn tapintatosan nem szólt sokat hozzám, végignézte a temetést velem, fogta a kezemet, és ott volt mellettem. Bár ez nem volt olyan, mint amit a múltkor éreztem, lehet, hogy azért, mert most tudtam, hogy ki áll mellettem. Akkor melegebb érzés volt a szívem környékén, most pedig a gyász miatt nem teljesedhettem ki érzéseimben. A temetés nagyon lassan telt a számomra, és szinte végig sírtam. Részvétemet nyilvánítottam ki a hozzátartozóknak, megölelgettük egymást, de rohannom kellett.

Utána kis pihenőt iktattunk be, majd mehettünk énekelni. Újra. Megint ugyan úgy ment minden, csak a ruhákat kis díszeket, hajakat és sminkeket még jobban tökéletesítették, és abban kellett énekelnünk, beszéddel, és mindennel együtt. Állítgatták a kamerákat, mikrofonokat, hangfalakat, erősítőket és ellenőrizték a hangszereket. Egy szóval iszonyat nagy pörgés volt. Meg is értem. Este hétkor szabadultam ismét, de Dave elkapott, és megbizonyosodott hogylétem felől. Ezek után tényleg szabadnak nyilvánítottak, és Zayn megint elvitt a kórházba, de akkor be is ment velem. Anya megismerkedett vele közelebbről, és nagyon jól kijöttek, ahogy elnéztem. Igaz,már találkoztak, de nagyon jól lebonyolították a rendes bemutatkozást, és ilyen dolgokat.