*Trágár beszéd előfordulhat!*
Ezt előtte nem engedhettem meg magamnak, senkiben nem bíztam meg teljesen, és úgy éreztem, hogy ez egy nagy hiba, de akkor és ott elengedtem magamat, és teljesen Niall-ra hagyatkoztam. Sírtam.
A karjaiban valamikor elalhattam, mert arra ébredtem fel egy pillanatra, hogy ledőlt az ágyra. Ki akart menni, de megragadtam a karját és magam mellé húztam.
Ő átölelte a derekamat és a fejemet a nyakához fúrtam, és végre teljesen elmerültem az álmaim között.
Azon az éjjelen sem zaklatott senki, sem az álmomban, sem a valóságban. Hajnalban ébredtem fel legközelebb, és akkor is arra, hogy Niall kimászott mellőlem.
- Merre mész? - érdeklődtem halál nyugodt hangon, ő viszont megugrott és leejtette a kezében szorongatott takarót. Rámosolyogtam nyugtatóul, és felültem.
- Át hozzám, nem akarom, hogy gyanút fogjanak a többiek.
- Miért? - kérdeztem teljes őszinteséggel.
- Mert nem akarom, hogy megint téma legyél, és ez a dolog még nagyon friss. Tudod, Zayn - magyarázta zavartan.
- Ja, hogy az - morogtam összeszűkített szemmel. - Ha leütöm, az gáz? Mindegy, ha így szeretnéd, titkolózhatunk. Csak a titkok előbb utóbb kiderülnek - hordtam össze mindenféle dolgot. Sokkal nyugodtabban éreztem volna magamat, ha Zayn felfogná, hogy van barátom, bár ezt még nem beszéltük meg, szóval nem is biztos, hogy van. De jobb lenne, ha tudnám, hogy Niall-ra számíthatok, és velem van, és ha ezt Zayn is tudná.
- Megoldjuk - mosolygott és hozzám hajolt egy gyors csókra. - Reggel találkozunk - vigyorgott és kisétált. Halkan nevetve néztem utána. Teljesen magába bolondított ez a szőke ír fiú, anélkül, hogy észre vehettem volna. Még a legelején, de akkor nem volt biztos. Akkor semmi nem volt biztos. Az már viszont biztos, hogy nyomós okom volt felhívni Niall-t azon a buli utáni délutánon, ami nem is volt olyan régen, de annyi minden történt azóta, hogy el sem tudom képzelni, hogy vasárnap találkoztunk. És szerda volt aznap. Hű.
Nem sokkal később fel is keltem - immár hivatalosan, és lesétáltam enni valamit. A konyhában csak Zayn-t találtam.
- Reggelt - köszöntem oda neki. Még egy halvány mosolyt is kipréseltem magamból, hogy ne tűnjek bunkónak, és ne jöjjön közelebb hozzám.
- Neked is - viszonozta különösebb érzelem nélkül. - Bár igazán jó így lenne - tette hozzá, és ismét nekem rontott. Rájöttem, hogy az álomképnek hitt események a valóságban történtek meg, és ettől bepánikoltam. Nem először jön nekem, és tudom, hogy mi következik. Előző alkalommal elmondott szavai kergetik egymást a fejemben.
Ez esetben a pulthoz lökött, és erősen nyomulni kezdett. A nyakamat csókolgatta és harapdálta, a kezeivel pedig megpróbált a pólóm aljához közelíteni. Elkaptam a kezét, és fentebb húztam a hasamhoz, hogy véletlenül se juthasson el a céljához.
- Alyson - morgott figyelmeztetően. - Engedj. Most. És emlékszel, hogy mit mondtam? - nevetett, és közeledett a szám felé.
Megcsókolt, de nem voltam hajlandó visszacsókolni. A kezét sem engedtem el, szorosan tartottam. Ezen helyzetet kihasználva erősen hasba vágott, amitől inkább odakaptam, közben pedig benyúlt a pólóm alá.
Persze, hogy ekkor rontott be mindenki a konyhába. Vidáman nevetgélve jöttek, majd megtorpantak.
- Mi ez? - kiáltott fel meglepetten Niall, majd a helyzetet felmérve fájdalmasan és megsértve nézett rám. Dühösen beleütött egyet a falba, majd kirontott.
- Te nem vagy normális - szólt Harry, majd a többiekkel elindultak Niall után. Bár, Liam nem volt itt, mintha tegnap említette volna, hogy a barátnőjéhez megy.
- Ne hagyjatok itt - szóltam, de nem is figyeltek rám. Nagyot csalódtak bennem, és meg sem hallgattak. Tipikus. A bejárati ajtó becsapódott Zayn pedig hangos röhögésbe kezdett. Elkapta a karomat és felrángatott a szobája irányába.
- Na, azt már nem - húztam vissza a karomat, és belerúgtam a lábába.
- Ezt nem kellett volna.
- De - feleseltem, amit láthatólag rosszul tettem, mert valami erős dolog ütődött a fejemhez, aztán a fejem a falhoz és a fájdalomtól rögtön elájultam.
Eszméletemhez már valahol máshol tértem, és lüktetett a fejem bal oldala, erősen, de szerencsére nem vérzett.
- Hát felébredtél - vigyorgott rám.
- Fel. Hol vagyunk? - kérdeztem.
- A szobámban - felelte. Hát ezért volt ilyen idegen ez a hely.
- És mit akarsz csinálni? - kérdeztem, ő pedig bemutatta, hogy mit tervez velem tenni a többiek távollétében.
A karomat felkötözte a fejemhez, és a lábaimat is lekötözte valamihez, mert nem bírtam mozgatni.
- Na és most - kezdett bele mondatába, de a kivágódó ajtó hangja megakadályozta.
- Mi a faszt csinálsz te szerencsétlen rohadék? - ordított Niall. Majd kétségbeesésében a helyzetet felmérve Zayn felé hajított egy vázát.
Én ezt túl elcsépeltnek találtam, Zayn pedig kitért a felé repülő tárgy elől, ami darabokra hullott a fal tövében.
Halk vihogásba kezdtem, ami nagyon hisztérikusan hangozhatott, és lassan kitört belőlem a sírás. Pedig azt hittem, minden könnyemet kisírtam magamból előző este.
A többiek is beértek, és leállították Zaynt, majd kivitték valahová.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése