II. évad - 19. rész - Domináns színek

Köszönöm a tegnapi 114 megjelenítést, sajnos nem tudtam részt hozni, nagyon kikészültem az oktatáson, mert ma mentem gyakorlatozni (ma kezdtünk) (egy totál titkos helyen:D) és tegnap átvettük a tűzvédelmi, munkavédelmi stb oktatást. Sajnos fáradt voltam, de most itt a rész.(:

- Ott leszünk. Most kacsintottam. Ja, még valami. Hozhatom Kevint? - kérlelt ellenállhatatlan hangon.
- Hozzad, akkor hétre - köszöntem el, majd letettük.
Hazamentem, és kicsit összébb takarítottam a házat, csináltam több ülőhelyet a nappaliba párnák oda vitelével.
Eddig nem igazán tűnt fel, de apa egy halványabb lilás árnyalatúra festette a falakat, a lenti negyedétől lefelé pedig kicsit sötétebb lett a fal árnyalata. Egy sötétlila díszpárnákkal teli tömött fehér kanapé fogadott a megszokott helyén, ez nem is változott, csak a díszpárnák huzata. A mellette lévő két fehér fotel a barna fa lábakkal és karfákkal, nagyon puha üléssel álltak, és szerencsére azokon semmi lila nem volt. a plafonról lógó hatalmas barna csillárról lila díszek lógtak le, de nagyon ízlésesen, alig volt rajta, de így is beleillett a képbe. A kisebb faasztal középen magányosan, lila díszmentesen volt látható, amíg apa be  nem állított a konyhából egy lilás vázával, benne rózsákkal.
- Mi ez a nagy lila dolog? - kérdeztem kedvesen, miután köszöntöttem.
- Hm, még nem említettem, hogy Ingrid szerint így sokkal barátságosabb a közeg? Sajnálom kincsem, de teljesen elfelejtettem. Ingrid és én nagyon jóban vagyunk, a lakás megszerzésénél is jelen volt már. Amolyan legjobb barátok vagyunk, vagy hogy is mondjam - magyarázta.
- És Ingrid most merre van? - érdeklődtem.
- Dolgozik, ő lakberendező.
- Ó. Akkor biztosan érti a dolgát. Majd egyszer hozd el, főzök valamit, és beszélgethetnénk. Biztosan jól éreznénk magunkat.
- Mindenképp kicsim, de most sietnem kell, estére munkavacsorám lesz - kezdett el kapkodni.
- Befejezem én, te csak készülődj. Amúgy, áthívtam néhány barátomat, maradhatnak egy darabig estére? - mosolyogtam.
- Hát persze, örülök, hogy ilyen jóban vagytok - húzta ki magát büszkén.
Ezzel fel is sietett öltözködni. Képes volt fél órákat is a fürdőben tölteni. Én a konyhába sétáltam, és átnéztem a dolgokat, az asztalról. Két lila, de közben átlátszó üvegből készült gyönyörű dísz és néhány kisebb lila dolog volt ott, mint például egy képkeret, egy kisebb dobozka és egyebek.
Egy kristályvázát tettem éppen be az egyik szekrénybe, mert én ugyan nem fogok kirakodóvásárt csinálni a nappalink kicsi asztalán, és a képkeretbe tettem egy magányosan falnak döntve ácsorgó képet a kandalló feletti párkányra. A polcsorra is helyeztem néhány csecsebecsét, amit apa a szobákból és dobozokból varázsolt elő, melyek még mindig itt álltak egy szobában, pedig már születésem után óta itt élt. Hiába szóltam neki, nem igazán érdekelte a dobozok állapota.
Egy lila krepp papír darabot dobtam ki, mikor apa lejött. Hiába, hogy negyven is elmúlt, még mindig nagyon jól nézett ki, frissen borotvált arcával, rövidre nyírt fekete hajával és nagy kék szemeivel. Néha felfedezni véltem benne a korábbi fényképeken látott alakot, aki évente háromszor ellátogatott hozzám, de az utóbbi időkben nem éreztem hiányát, miután többet nem jött. Most mégis itt álltam vele szemben. és nem tudtam haragudni rá. Nem azért nem jött, mert nem akart, hanem mert nagyon fontos vészhelyzet alakult ki a cégüknél és leépítést tartottak, és benn kellett maradnia. Azóta is ott dolgozik. Én pedig kiabáltam vele, azt mondtam neki, hogy nem akarom látni, ő pedig nem jött többet, hiszem a legjobbat akarta nekem. Bár neki is nagyon fájt a hiányom. Ezzel kiegyenlítődött a helyzet.
- Jól nézel ki - vigyorogtam rá.
- Köszi, akkor indulok is. Csak vigyázzatok magatokra. Tudom, nem vagy már kislány, de ne igyatok, és legyen rend, mire hazajövök - utasított.
- Rendben, már megbeszéltük.
Ebben a házban különös rendszer uralkodott, ha buli vagy összejövetel volt, itthon nem ihattam, nem használhattam tudatmódosító szereket, és nem őrjönghettem, ahogy a társaim sem. Nem tudom, hogy ki akart volna ezekkel élni, de úgy látszik, volt igény rá, mivel hozzám csak a nyugis társaságrész jött, a nagyobb bulikat mindig máshol tartották. Én mindig szívesen láttam a többieket, de ők 'igazi' bulit akartak, hát nem jöttek annyiszor.
De ez ugyanígy igaz volt apa vendégeire is, így ők is munkavacsorákon vetek részt, ott boroztak, vagy bármi, mert a házunkban nem volt alkohol. Apa nem rajongott - legalábbis nyilvánosan - az alkoholos italokért.
Az ajtóban magára kapta a zakóját, majd kirobogott és a kocsi zúgását meghallva tudtam, hogy elindult.
Felmentem a szobámba, és nekiálltam válogatni. Éppen szürkés-feketés kedvemben voltam, így magamra kaptam egy szürke masnis pólót, egy fekete nadrággal, gyorsan kifestetem feketére a körmömet, és egy lapos talpú cipőt kotortam elő a szekrény alsó részéről, majd néhány kiegészítővel koronáztam meg a dolgot.
Éppen csengettek, mikor a hajamat hullámokba varázsoltam, ezért gyorsan kihúztam a szerkezetet, majd lerohantam.
- Sziasztok - üdvözöltem az öt fiút, akik különböző - saját - stílusaikat képviselték. Niall lehajolt, megölelt és megcsókolt, míg a többiek besétáltak.
- Hiányoztál - suttogta.
- Te is nekem - súgtam vissza. Mosolyogva sétáltunk beljebb, mikor a többiek is befutottak.