II. évad - 17. rész - Az örömhír

Amikor Niall a közelemben volt, minden egyszerűbbnek tűnt, mindent könnyebben túlvészeltem.
Szerettem.
Niall hamar ismét álomba merült, de én nem bírtam visszaaludni. Ránéztem az órámra, és még csak fél hat volt. Az egyig tartó mulatozás után semmi alvásnak tűnt ez, de egyszerűen nem ment. Féltem, hogy újra rémképek fognak zavarni álmomban is, ami eddig az egyetlen hely volt, ahol minden úgy történt, ahogyan a tudatalattim szerette volna, és ahol mindig boldog voltam.
Hét óra után kimásztam az ágyból, és írtam Niall-nak egy levelet, melyben elbúcsúztam tőle, leírtam, hogy dolgozni megyek és halkan kiosontam. A fejem tompán, de fájt, az ital hatására, de nem törődtem vele.
- Mész is? - szólított meg egy halk, rekedtes hang.
- Ühüm - bólintottam. - Te hogyhogy már fent vagy?
- Nem tudtam rendesen aludni, kijöttem inkább - mosolygott rám Harry.
- Majd jövök, sietnem kell - viszonoztam gesztusát és kiléptem a hűvös reggeli időbe. A ruha, amit tegnap vettem fel, nem volt valami meleg öltözet, és megborzongtam, ahogy a hideg felkúszott a bőrömön.
Buszra szálltam hát, és bár gyorsabban hazaértem, még mindig nem szívesen szálltam fel a tömegközlekedési eszközökre. Kocsim nincsen, inkább gyalogolok. Nem bírom, ha az emberek tapogatnak, vagy bárhogyan is, de érintkeznek velem, hiába, hogy véletlenül teszik ezt.
- Szia apa - köszöntöttem immár a konyhánkban állva.
- Szia kicsim, jót szórakoztál?
- Igen, jól esett egy kis kikapcsolódás.
- Rendben van. Mára esőt mondanak - tájékoztatott. Fújtatva vettem ki az előszobai szekrényből az átlátszó esernyőmet majd felakasztottam a fogasra, hogy el ne felejtsem.
Felszaladtam, és a hosszú farmeremhez egy fehér pólót és rá egy bővebb kék-piros felsőt vettem. A hosszú farmer elkelt, mivel Miamitól eltérően nagyon hűvös lett a viharos időjárás következtében.
Mániáim a belebújós pulcsik, és a karkötők, mellettük pedig feltörekvő helyezést érnek el a sálak. A pulcsikkal itt nem sokra megyek, de amikor csak tehetem, magamra veszem őket. Egy lenge sállal spékeltem meg öltözetemet, fehéres-átlátszós árnyalatban.
Hát, pulcsikat nem vehettem fel, karkötőket viszont annál inkább aggattam magamra, az elmaradhatatlan ezüst szett mellé egy fekete bőrkarkötőt tettem a szabad karomra, felé pedig egy london-zászlós darabot. A nyakamba a Niall-tól kapott ajándék nyakláncot akasztottam, és a táskámmal a kezemben letrappoltam a lépcsőn.
- Elmentem, szia apa - nyomtam egy puszit az arcára. - Vigyázz magadra.
- Te is, kincsem, szia - köszönt utánam.
Az esernyőmmel kibaktattam a szemerkélő esőbe, majd kapucnim felvételével meggátoltam, hogy az eső szépen, lassan - de szétáztassa a hajamat, amit reggel még gyorsan befontam oldalra.
A gyors sétámmal még belefért egy kávé gyors megvétele, amit menet közben fogyasztottam el.
- Hali - köszöntem Ellynek, legjobb barátnőmnek.
- Szia - köszöntek vissza Kristen-nel.
- Nem csevegünk, munkára fel, lánykáim - rontott az idilli képbe Linda, a rangban felettünk álló "főnökünk".
- Hm, akkor rajta - egyeztünk meg.
Az egész napot munkával töltöttük, bár én néha majdnem megfejeltem a dolgokat az álmosságtól, ami az alvás hiányában körülvett. A délelőttöm ilyesféle bódulatban telt.
Ebédszünetben a Triumvirátusban kivonultunk a szomszédos pékségbe, és mindenféle pékárút vettünk ebéd fejében.
- Mentek az 1D koncira? - sikkantott Kris a munkán kívül használatos stílusában. Amilyen bolondos, nehezen lehet elképzelni róla, hogy ennyi odafigyeléssel és koncentrálással végzi a mindennapi munkáját.
- Én igen - húztam ki magam büszkén. - Bár még nincs jegyem - jegyeztem meg.
- Én nem, nekem azokat a közelembe nem hozod - tiltakozott Elly.
- Na, pedig én bírom őket. Te miért nem? - szomorkodott Kris.
- Jajj, Elly, mindegy, csak nem megyek - sóhajtott nagyot vigyorogva.
Megráztam a fejemet, és nevetve hallgattam az eszmecseréjüket.
- Te hogyhogy eljössz? - nézett rám Elly elgondolkozva.
- Á, még nem is meséltem. Reggel akartam, de sajna nem jött össze. Együtt vagyok Niall-al - mondtam szinte sikító magas hangon.
Kristen megrázta a fejét, és kért egy kis nyugalmat. Elly rá se nézett, engem faggatott. Én beszámoltam minden részletről, és le is telt az ebédidő. Mindenkit odacsődítettek a hangrögzítő termek elé, és kijelentették, hogy egy neves banda jön, lessük minden kívánságukat.