- Háá! - érkezett a válasz, ordítva, diadalmasan.
Én pedig leborultam a kanapéról. A maradék két fiú is helyet foglalt a felszabadult területeken, én pedig a lábuknál fetrengtem tovább, kényelmesen.
- Szóval, Paul telefonált, hogy törölték a járatát, és csak a legközelebbivel tud jönni, de a viharok miatt ez nem tudja, hogy mikor lesz. Még szerencse, hogy van elég időnk a koncertig - tájékoztatott Liam.
- És a többiek hogy érnek ide?
- A busszal jönnek, összeszedik őket, és valamikor csak ideérnek. Elég az a koncert napjára is, mi jók leszünk - nyugtatta a többieket Zayn.
Egy ideig mindenki elvolt, nyugodtan, de estére kezdtünk kiakadni. Sehol senki, nincsenek buszok, repülők, semmi, mert nincsen semmi, csak a vihar és a sötétség. Utálom a sötétet. Még szerencse, hogy a laptopomat feltettem délelőtt töltőre. Így teljesen feltöltve várt rám, de nem volt hangulatom hozzá. A telefonomért nyúltam, és a zenék menübe léptem be reflexből. A fülesemet beledugtam a kis készülékbe, és elindítottam a számomra nyugtató, mások számára azonban nem túl bizalomkeltő zenéket. Az utóbbi időkben inkább a keményebb zenékhez nyúltam, a metálhoz, ebből leginkább a nu-metálhoz, a hard rockhoz, és társaikhoz. Akkor éppen ez üvöltött a fülemben, hiába, hogy nem vettem hangosra, legkedvencebb zenészeimnek lételeme a hörgés és üvöltés. A következőkben még jó néhány számon átrágtam magam, de egyikre sem emlékszem, mivel teljesen belemerültem és elvesztem a gondolataim gubancos csomóiban.
Valaki benyitott hozzám.
- Bocs, kopogtam, de nem jött válasz - szabadkozott Niall.
- No problem - feleltem, és kirántottam a fülest a fülemből. - Mennyi az idő?
- Kilenc múlt.
- Fiatal még az este - röhögtem. Ő is egyetértően pillantott felém, és elindult.
- Mit hallgatsz? - kérdezte és mosolyogva felszállt mellém.
- Ezt - mutattam meg neki épp szóló számomat. - De megmutathatom a kedvencemet - virultam az ötlettől, hogy megtudhatja, hogy milyen számokat szeretek.
Betettem az egyik legtökéletesebb számot lejátszásra. Miközben hallgattuk, Niall arca nem mutatott olyan elragadtatást, mint amit én éreztem minden hallgatásnál. Lassan, és kínlódva hallgatta, láthatóan unatkozott.
- Hé, ne fikázd a zenémet. Mutatok még egyet - tekertem oda. Az arca felderült, hogy milyen csodálatosan gyönyörűséges nóta várhat rá, de a vége felé közeledve a csalódottság nyert.
- Te mi vagy, tee?- nézett rám hitetlenkedve.
- Jó zenei ízléssel rendelkező ember? - kérdeztem, és próbáltam feltörő vigyoromat elfojtani. Ez nyert, elnevette magát.
- Mutass valamit te is - kértem meg rá.
Ő persze a saját számait mutogatta, amiket én nyugton végighallgattam. Majd véleményeztem.
- Tömeg - egy szóval fejeztem ki mindent. Hogy a számaikat mennyien imádják, agyonhallgatják, és a legtöbb helyről is ez hallatszik. Hogy közhelyesek a szövegeik, bár van ahol nem, de a legtöbb túloz vagy túlragoz valamit. A magyarázat az arcomon virított. Niall sikeresen leolvasta.
- Ha én is elhordom a zenéidet, és te is a miénket, akkor nincs harag? - vihogott.
- Nem, nincs. Amúgy nem vagytok rosszak, sőt. Csak tudod, próbáltam kerülni. És egészen jól sikerült - komorodtam el.
Félszavakból is megértettük egymást, mire Niall magához húzott.
- Ha szomorkodni szeretnél, mellettem legyél nyugodtan. Majd én megvigasztallak - mosolygott, és énekelni kezdett.
Valami lassú és nyugodt dallamot dúdolgatott, majd énekelni is kezdett. A végén elmondta, hogy ez a More Than This volt.
A szám nagyon megnyugtató, de mégis nagy fájdalmakat keltő volt. Belülről tört felfelé, és próbáltam visszafojtani. Egy nagy és kusza valami készült ki belőlem. Fájdalom, félelem, és kiborító érzések leptek el, majd hamarosan legördültek az első könnycseppek az arcomon.
- Anya meghalt - suttogtam. Ő elakadt az éneklésben, és elvesztette a fonalat, csak bámult rám. Lehajtott fejjel ültem, és hagytam, hogy a londoni buli után először elragadjanak az érzelmeim, és sírjak egyet. Még anya temetésén sem tudtam sírni. Egyszerűen nem sikerült. Akkor változtam ilyenné, akkor építettem a védőfalamat magam köré és akkor zártam le mindent, és hagytam Londonban, a régi házunkban. Többet megpróbáltam vissza se gondolni.
- Akkor ezért - motyogta, és erősen magához rántott, szorosan tartott, és lágyabb hangon folytatta a dúdolgatást.
Én pedig csak sírtam és sírtam ott az ölelésében. Mertem gyenge lenni, ez pedig nagy előrelépés volt. Ezt előtte nem engedhette meg magamnak, senkiben nem bíztam meg teljesen, és úgy éreztem, hogy ez egy nagy hiba, de akkor és ott elengedtem magamat, és teljesen Niallra hagyatkoztam. Sírtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése