Nincs komment, de mindegy, mert vidám vagyok. Amúgy előre írom a részeket, szóval, rajtatok áll vagy bukik minden. Azaz, hogy mikor hozom. Jó, nem kell komment. De akkor később jönnek a következő részek. Mert mert.
"Kurva eső, kurva anyád!"
Végül elértem a célom, hétfő révén a munkahelyemet. Mondhatjuk így is, mert a stúdió, ahol dolgoztam egy és ugyan az a hely volt, mint ahol énekeltem a dalokat a lemezre.
Már tizenegy óra is elmúlt, én pedig hozzászoktam a munkatempóhoz, hallgattam az alapokat, véleményeztem, csináltam a papírmunkát. Amolyan mindenesként felvettek ide, mert máshol nem igazán talál munkát egy ismeretlen Miamiban.
- Fiúk lányok, nyomás hazafelé. Az áram el fog menni, legalábbis szakadozik az adás. Mentsünk el minden adatot, a papírokat rendezzük el, és hazafelé, mert ilyen viharban nem lehet dolgozni. Majd bedolgozzuk később - érkezett a sokak számára örömhírrel a főnök.
Na, itt érkezett a nagy kérdés, én hogy menjek haza. A legtöbben vagy busszal jártak be, vagy már elmentek, mert hamarabb megkapták a híreket. Visszahívni nem volt kedvem senkit, megértem, hogy haza szeretnének jutni. Amolyan extra szabad időként mindenki rohant haza pihenni, és csinálni a dolgokat, mert ilyen alkalom nem igen adódott.
Kénytelen voltam nekivágni az útnak, busszal.
Sosem szerettem buszozni, inkább sétálva tettem meg az utat. Egyszerűen ki nem állhatom, ha idegen emberek érnek hozzám, vagy másznak bele a személyes terembe. Most is tömegnyomor volt odafent, főleg, hogy mindenki tiszta víz volt, még kellemetlenebb volt utazni.
A friss levegő mély beszívása után a levegő benn is akadt a tüdőmben, mihelyst elpillantottam a házunk irányába. A szomszéd házra, és a mi házunk szélére rádőlt két óriási fa, amiket a tűzoltók emeltek le folyamatosan. Bár nem igazán haladtak jól, több ilyen eset is következett a széllökések miatt, és arra is hívták őket, nem voltak elég gyorsak mindhez. Ide is később értek ki, és már alig tudtak kár nélkül produkálni valamit. A viharos szél sem volt túlzottan javukra.
- Apa, mi történt itt? - kiáltottam apának, miután hallótávolságba értem.
- Kicsim, hát hazajöttél? Azt hittem, bent maradsz. Most éppen nagyon instabil a ház keleti fele, a fa pont arra az oldalra esett. Lehetséges, hogy le kell bontani a részt, és kijavítani néhány hibát. Addig sajnos a vendég szobában szállásolunk el.
A tényismertetés sokkolóan hatott rám, mert ha reggel nem kelek fel, hanem maradok, most lehet, hogy engem is a fa alól kéne kihúzni. Szaladj be, pakolj át a vendégszobába néhány holmit, de siess - intett.
Én rohamtempóban érkeztem a szobához és némi külsős segítséggel kimenekítettem a szoba nagy részét, azaz a személyes tárgyaimat. A vendég szoba egy tágas, világoskék színű falakkal ellátott szoba volt, ahol az ágyon és szekrényeken kívül egy hatalmas ablak is helyet kapott alatta az asztallal, amit apa valami puccos helyről szedhetett, mert még ott virított rajta a logo.
Szétcsapkodtam a holmimat, és megkérdeztem az egyik tűzoltótól, hogy meddig várhatóak széllökések a házon belül is. Ő nem tudott nyilatkozni, mert azt nem tudta, hogy mikor csináltatunk falat a fal helyére. Tehát, ha szellőztetni akartál, és kinyitottad az ablakot, maximum a "meleg" szellő ért el hozzád, olyannyira áthűlt a ház a szelek következtében. Amúgy egy ilyen vihar meg sem kottyan a házunknak, de hát nincs mit tenni, ha nincs meg a fal. Vacogva vettem fel még egy pulcsit, és kimentem nézni a dolgokat.
- Drágám - kezdte apa a szokásos becézgetést - nem lenne kedved valamelyik barátnődnél aludni, amíg nem javul a helyzet? Nem hagyhatom, hogy megfázz itt nekem a gondatlanságom miatt - aggódott.
- De, felhívom Ellyt - javasoltam. Ő csillogó szemekkel bólintott, és folytatta a konzultálást a mobilján.
Én is előbányásztam a készülékemet, és a számot hívtam.
- Szia Elly, Cher vagyok. Mi a helyzet felétek?
- Szia. Pont hívni akartalak, hallottam, hogy sokfelé balesetek vannak, vigyázz magadra. És, Kristenékre rászakadt a szomszéd garázs, ezért nálunk laknak - mesélt vígan.
- Igen? Mond meg nekik, hogy sajnálom, de ti is vigyázzatok.
- Mi is titeket, üzenik ők is. na, de megyek, szia.
- Szia - tettem le a telefont egy hatalmas sóhajjal. A következő áldozatom Dennis lett volna, de neki a barátnőjével volt programja, estétől, nem akartam bezavarni.
Maradt hát Pete. Vagy hivatalosan is homlesszé váltam. Ezen jót mosolyogtam, és tárcsáztam Pete-t.
- Szia, drága - köszöntött.
- Maradj már. Homlesz lettem - vágtam a közepébe.
- Hogyhogy? Az de gáz - röhögött ki.
- Ránk dőlt a fa, építeni kell. Nincs nálatok hely nekem? - kérdeztem reménykedve.
- Ó, nálunk nincsen. Amúgy se volt, de szívesen adnám. Esetleg az udvaron? - próbált poénkodni, de hallottam a hangján, hogy szomorú.
- Mindegy, akkor keresek valakit. Tényleg nem baj - vigyorogtam a telefonba, remélve, hogy kihallja a hangomból a megbocsájtást.
- Biztos megleszel?
- Persze, na, szia - köszöntem el.
Pár percig álltam, hitetlenül magam elé meredve. Ez is csak én lehetek. Hely sehol, a házunkba pedig ablaknyitás nélkül bejár a szél. Ha az ablak nyitva marad, nem lesz ajtó. Vagy ablak. Ezt nevezem én huzatnak. Ahogy néztem, rájöttem, hogy ezek az ajtó helyett a szobámon át járnak be. Még jó, hogy átcuccoltam a személyes cuccosomat. Egy építészmérnök gesztikulált valamivel kapcsolatban, nagyban tárgyaltak apával. A telefonon rezgett, és a dal üvöltött fel.
- Miazmár? - szóltam bunkón bele. Elegem lett.. Mindenből.
- Bocs, zavarlak? - kérdezte Niall.
Neki is elregéltem mindent, de mint megmentő, ő állt elő a legnormálisabb ötlettel. Amiben persze volt egy baki, nehogy bármi is sikerüljön. Niall Zayn-nel és Harry-vel lakik egy házban itt, ideiglenesen.
Megfagyok, vagy elviselem őket egy éjszakára?
- Na, menjek érted? - várt válaszomra Niall.
- Gyere - feleltem minden mindegy alapon. Mostanában túl sok mindenre gondolok így. Majd meglátom, mi lesz, és ha nem szimpik, hazajövök fagyhalált halni. Gyorsan összerámoltam, és megbeszéltem apával a helyzetet. Három nap. Ennyi időbe telik, mire befalazzák a helyet. Bár még szobám nem lesz, legalább nem lesz külső szereltségű légkondink. Melegebben, azaz általában jól jönne, de most pár napig, akár egy hétig tartó lehűlést hoz a viharsorozat, mi megcsapta Miamit és környékét. Tisztára, mintha valami időjárás jelentő vagy híradós lennék. Ilyen gondolatokkal körülvéve figyeltem az elém beguruló fekete kocsit is.
Szétcsapkodtam a holmimat, és megkérdeztem az egyik tűzoltótól, hogy meddig várhatóak széllökések a házon belül is. Ő nem tudott nyilatkozni, mert azt nem tudta, hogy mikor csináltatunk falat a fal helyére. Tehát, ha szellőztetni akartál, és kinyitottad az ablakot, maximum a "meleg" szellő ért el hozzád, olyannyira áthűlt a ház a szelek következtében. Amúgy egy ilyen vihar meg sem kottyan a házunknak, de hát nincs mit tenni, ha nincs meg a fal. Vacogva vettem fel még egy pulcsit, és kimentem nézni a dolgokat.
- Drágám - kezdte apa a szokásos becézgetést - nem lenne kedved valamelyik barátnődnél aludni, amíg nem javul a helyzet? Nem hagyhatom, hogy megfázz itt nekem a gondatlanságom miatt - aggódott.
- De, felhívom Ellyt - javasoltam. Ő csillogó szemekkel bólintott, és folytatta a konzultálást a mobilján.
Én is előbányásztam a készülékemet, és a számot hívtam.
- Szia Elly, Cher vagyok. Mi a helyzet felétek?
- Szia. Pont hívni akartalak, hallottam, hogy sokfelé balesetek vannak, vigyázz magadra. És, Kristenékre rászakadt a szomszéd garázs, ezért nálunk laknak - mesélt vígan.
- Igen? Mond meg nekik, hogy sajnálom, de ti is vigyázzatok.
- Mi is titeket, üzenik ők is. na, de megyek, szia.
- Szia - tettem le a telefont egy hatalmas sóhajjal. A következő áldozatom Dennis lett volna, de neki a barátnőjével volt programja, estétől, nem akartam bezavarni.
Maradt hát Pete. Vagy hivatalosan is homlesszé váltam. Ezen jót mosolyogtam, és tárcsáztam Pete-t.
- Szia, drága - köszöntött.
- Maradj már. Homlesz lettem - vágtam a közepébe.
- Hogyhogy? Az de gáz - röhögött ki.
- Ránk dőlt a fa, építeni kell. Nincs nálatok hely nekem? - kérdeztem reménykedve.
- Ó, nálunk nincsen. Amúgy se volt, de szívesen adnám. Esetleg az udvaron? - próbált poénkodni, de hallottam a hangján, hogy szomorú.
- Mindegy, akkor keresek valakit. Tényleg nem baj - vigyorogtam a telefonba, remélve, hogy kihallja a hangomból a megbocsájtást.
- Biztos megleszel?
- Persze, na, szia - köszöntem el.
Pár percig álltam, hitetlenül magam elé meredve. Ez is csak én lehetek. Hely sehol, a házunkba pedig ablaknyitás nélkül bejár a szél. Ha az ablak nyitva marad, nem lesz ajtó. Vagy ablak. Ezt nevezem én huzatnak. Ahogy néztem, rájöttem, hogy ezek az ajtó helyett a szobámon át járnak be. Még jó, hogy átcuccoltam a személyes cuccosomat. Egy építészmérnök gesztikulált valamivel kapcsolatban, nagyban tárgyaltak apával. A telefonon rezgett, és a dal üvöltött fel.
- Miazmár? - szóltam bunkón bele. Elegem lett.. Mindenből.
- Bocs, zavarlak? - kérdezte Niall.
Neki is elregéltem mindent, de mint megmentő, ő állt elő a legnormálisabb ötlettel. Amiben persze volt egy baki, nehogy bármi is sikerüljön. Niall Zayn-nel és Harry-vel lakik egy házban itt, ideiglenesen.
Megfagyok, vagy elviselem őket egy éjszakára?
- Na, menjek érted? - várt válaszomra Niall.
- Gyere - feleltem minden mindegy alapon. Mostanában túl sok mindenre gondolok így. Majd meglátom, mi lesz, és ha nem szimpik, hazajövök fagyhalált halni. Gyorsan összerámoltam, és megbeszéltem apával a helyzetet. Három nap. Ennyi időbe telik, mire befalazzák a helyet. Bár még szobám nem lesz, legalább nem lesz külső szereltségű légkondink. Melegebben, azaz általában jól jönne, de most pár napig, akár egy hétig tartó lehűlést hoz a viharsorozat, mi megcsapta Miamit és környékét. Tisztára, mintha valami időjárás jelentő vagy híradós lennék. Ilyen gondolatokkal körülvéve figyeltem az elém beguruló fekete kocsit is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése