15. Rész - Dupla műszak - 1.

Most KÉT kommentet szeretnék kérni,

a megtekintések szerint tényleg nem csak Mónika olvassa.

Úgyhogy, KÉT komment, és jön a kövi.

És kétórányi szenvedés után megtelt a lap.

Végül így nézett ki:

DALLISTA – Fellépésre

1. Icona Pop – I Love It

2. My Chemical Romance – Mama

3. Avicii – Wake Me Up

4. Imagine Dragons - Demons

5. Fall Out Boy – The Phoneix

6. Lana Del Ray – Summertime Sadness

7. Naughty Boy – La La La

8. Green Day – American Idiot

9. Ben Howard – Only Love

10. Justin Timberlake – Mirrors

11. Ed Sheeran – The A Team

Nagy szenvedések árán jött így össze, de mindenki ragaszkodott valamihez. Nekem, ha jól emlékszem, tizennyolc My Chemical Romance számomat utasították vissza, de én addig hisztiztem, míg a Mama-t meg nem hagyták.

De az a Ben Howard szám, na annak nagy története van. Ragaszkodtak hozzá, hogy valami nyugisat is nyomjak majd, erre én beajánlottam a Demons-t. Nem volt elég, na, a Summertime Sadness is belefért. Aztán Josh közölte, hogy ő azt nagyon tudja gitározni, és azt akarja bele. Na, megkapta, én meg tanulhatom meg a szövegét.

A többi szám simán ment, már a tizenöt perces érvelés, pro, kontra, miért, miért ne és a többi vita annak számít. A legkönnyebben a La La La-t és az American Idiot-ot fogadták el, csak öt percig firtattuk a zenét.

Mert itt nagy kritériumok vannak. Nem lehet csúnya beszéd benne. Nem lehet túl hosszú, rövid. Nem lehet néhány előadó, mert az alap. Nem lehet dubstep. Nem lehet az, amit ők nem akarnak.

Na, de itt vagyok én. Teljesen más zenei ízléssel, mint ők. A rock-ot elutasították, elsőre. Dido állítja, hogy nem akarja, hogy pogózni kezdjenek, meg amúgy sem rockért jönnek a Directionerek.

Így maradtak ezek a számok.

A fiúkkal külön próbáltunk néhány számot, megbeszéltük az időpontokat, az áthangszerelést, hogy mit igényleg, a ritmust, tempót, és mindent, amit csak lehet. Éjfél előtt két perccel a színpadon állva énekelve úgy éreztem, hogy menten összeesek.

- Jól van, Cher, végeztünk mára. Az A Team már nem kell, azt tudod. Nyomás, hazafelé, holnap hétre itt – mentett meg Dido.

Hazaszédelegtem, erő hiányában bezuhantam az ágyamba ruhástól és beállítottam az órámat hajnali hatra. Viszlát, öt és fél óra múlva.

Másnap reggel kómásan másztam ki az ágyból, fejemben dátumok, dallamok, álmok lökdösték egymást. Túl sokan voltak, így kikapcsolódásképpen végigénekeltem a zuhanyzást, evést, arcmosást, fésülködést és a fogmosást is, ami elég furára sikerült. Mindegy, csak a pólóm lett fogkrémes és vizes így újra felöltöztem.

Az ismert fekete koptatott nadrágot és szürke pólót vettem fel bőrkabáttal. A tornacipőmmel és karkötőimmel teljes lett a kör, a táskámat felkapva indulhattam is a duplaműszakomba.

Tíz perc múlva meg is érkeztem, a sétám unalmas volt, semmi nem történt közben. Bár, minek kellett volna történnie? Bent felvettem a ruhámat, és inkább magamra sem nézve rontottam ki az öltözőből. Fejemre vigyort erőltetve mentem ki az asztalokhoz és felvettem a rendeléseket.

- Jó reggelt, mivel szolgálhatok? – mosolyogtam az új vendégekre.
- Nekem elég lennél te is, de a haveromnak hozhatsz egy kávét – kacsintott rám az egyik fiú.
- Másvalamit? – erőltettem tovább a kedves szerepet, mintha meg sem hallottam volna a fiút.

- Hülye gyerek – lökte meg a barna hajút a másik. Szerintem kifejezetten furcsán állt a feje a fiúnak, mármint annak, aki beszólt.

- Két kávé lesz – szólalt meg a leggöndörebbik az öt közül. Na, ő legalább nézett ki valahogy. Hogy itt minden ember ötösével jár..

- Rendben – mentem el megkönnyebbülten. Úgy döntöttem, hogy a munkatársamra hagyom a kiszállítást.
- A szemét állatja – jött vissza puffogva. Én csak nevetve készítettem tovább a dolgokat.

Pár óra múlva ebédszünetem volt. Kiültem az egyik sarokasztalhoz az ablak alá és nekifogtam egy szendvicsnek és kávénak. Egyszer csak feltűnt egy göndör fej és ijedtemben hátrahőköltem. A kávét félrenyeltem és fuldokolni kezdtem. Harry az arcomba hajolt és úgy tudakolta, hogy jól vagyok-e. Zayn mozgásba lendült, és finom, de határozott mozdulatokkal a hátam püfölésébe kezdett. Én lassan megnyugodtam, és hátradőltem a székemen.

- Még most se hagytok békén? – kérdeztem tőlük vigyorogva.
- Tulajdonképpen nem – felelte Niall egy csábító mosollyal.

- Meddig voltál bent tegnap? – tudakozódott Louis.
- Á, fél egykor feküdtem le.
- Akkor végeztetek – nyugtázta Liam.
Én bólintottam és a fejemet lehajtottam az asztalra.
- Mi az, széplány? Kidőltél a hülye fejüktől? – kérdezte gúnyoson egy ismerős hang. Csak felnézéskor ismertem meg, az asztalnál látott figura volt.

Visszaejtettem a fejemet és nem reagáltam.

- Na, mi az Nathan, zavar hogy nem tőled ájul be egy lány? Úgy látszik neki van esze – felelte ugyanolyan hangszínben Lou.
Na, ez nem ma kezdődött. És úgy látszik ismerték egymást.

- Pff, nem láttátok. Amíg nem jöttetek, egészen más volt a véleménye rólam – hazudta szemrebbenés nélkül és felém vigyorgott. Én felhúzott szemöldökkel vizslattam őt, és elgondolkoztam azon, hogy üssem vagy rúgjam-e.

A tőlünk balra elhelyezkedő asztaltól felálltak a többiek, és elindultak kifelé.

- Mennem kell, majd még látlak – kacsintott rám, és felém hajolt. Én azzal a lendülettel hátrahúzódtam.

- Ja, hogy titok volt? – kérdezte nevetve és egy „Majd hívlak!” felkiáltással kicsörtetett a társai után.

Én még mindig döbbenten figyeltem az ajtó irányába és éreztem a kérdő pillantásokat a fiúktól.

- Ne kérdezzétek – tartózkodtam.
- De most ti jártok? Vagy mi van? – nézett rám Zayn összeráncolt szemöldökkel.
Már válaszoltam volna, amikor megszólalt a telefonom. Ránéztem a képernyőre, és felvettem, a csörgést megszűntetve.
- Halló – szóltam bele, és elkerekedett szemekkel néztem Zayn után, aki kirohant a kávézóból, de olyan hévvel, hogy a széke is felborult, az ajtót pedig bevágta maga után, amitől az ablakok is megremegtek.