4. Rész - Party - On

Lassan elhúzódtam tőle.
Elvörösödve és a fejemet lehajtva léptem az egyik távolabb lévő sarokba a szűkös fülkében. Az utat lefelé halkan tettük meg, csak bámultunk magunk elé. Lent elköszöntünk, és kisétáltunk az üvegajtón.
- Ti merre mentek? – kérdeztem.

- Jobb. Te?

- Egy ideig én is – indultunk jobbra.
- Hű, most megúsztuk Do-t, de ha holnap bemegyünk, nekünk végünk – nevetett fel Liam.

- Ja, húzós lesz, de majd futunk – tervezgettek a többiek.

- Holnap is bejössz? – fordult felém Zayn a beszélgetés közben.

- Aha, megint úgy, mint tegnap – feleltem.

Ő csak mosolyogva bólintott. A következő utcánál megálltam, és megszólaltam:

- Én erre megyek, sziasztok.
- Szia – köszöntek vissza, de úgy tűnt, nagyon tervezgetnek valamit és sietnek.

Anyához beérve a szobájához mentem, de ott nem láttam. Kimentem, és megállítottam egy orvost a folyosón. Ő nekidőlt a fehér falnak, és magyarázni kezdett.

- Az édesanyja állapota romlott, nem tudjuk, hogy mi okozhatta a változást. Megpróbálunk megtenni mindent, most éppen vizsgálatokon van, de nemsokára végeznek is.

- Hogyhogy romlott? – döbbentem meg.

- Nem tudunk semmi biztosat, reggel rosszullétekre panaszkodott, majd el is ájult. Aztán jobban kezdte érezni magát, délutánra azonban visszatértek a panaszok.

- És most mi lesz vele? – remegett meg a hangom.

- Megteszünk minden tőlünk telhetőt, nyugodjon meg kérem.

- David Lawsont kérjük a rendelőbe, David Lawsont kérjük a rendelőbe – hallottuk a hangot a hangszóróból.

- Most mennem kell, de ha bármi történik, rögtön értesítem, kisasszony.

- Köszönöm.

Lerogytam egy székre a fal mellett. Mi lesz így velem? Mit kezdek, ha komolyabb baj lesz? Hogyan tovább? Mi lesz velem nélküle? – cikáztak a fejemben a kérdések. Ha anya meghalna, azt nem élném túl.

De hogy miért is volt ő itt?

Egy délután kocsival jött haza a munkából, a fagyos úton. Szembe jött vele egy autó, a megengedettnél nagyobb sebességgel és a ködben nem vette észre a kanyart. Egyenesen beleszáguldott anya autójába, aki elég súlyos sérüléseket szerzett így. A kórházba szállították, de ettől még szerzett néhány maradandó sebet. Csípőtől lefelé lebénult, agyvérzést kapott, és néhány bonyolultabb kívülről nem látszó belső sérülést összeszedett, ami miatt nem teheti ki a lábát a kórházból. A legtöbb mozgás, amit végezhet, az az, hogy felülhet az ágya szélére, ha sikerül neki vagy kivihetik vizsgálatokra.
Szörnyű volt ott ülni néma csendben, a fejemben ordítozó fájdalmas gondolatokkal, és várni. Egy óra múlva meghozták anyát. Mire a terembe értem, már az ágyban ült, hátát a párnáinak döntve.

- Hogy vagy? Mi történt, hogy? – kezdtem.

- Most már jól. Egy kicsit rosszul voltam, de semmi különös. Nem találtak semmit, nincs baj – nyugtatott.

Én sóhajtottam egy óriásit, és meghallgattam a napja történéseit. Ezt követően én számoltam be a napomról, és a napom elkövetkező részéről.

- Csak óvatosan, ne igyál túl sokat, ne cigizz, és ne nyúlj drogokhoz!

- Anya, nem valami bárba vagy diszkóba megyek, beszélgetünk és énekelgetünk. Csak tudnám, hogy holnap reggel hogy kelek föl a munkához..
- Szerintem hívd fel Katyt, és kérd el magad. Egy műszak még nem a világ vége, pénteken inkább délután van nagy forgalom. Cseréld el, több borravalót kapsz akkor amúgy is – tanácsolta.

- Köszi anya – ugrottam a nyakába, és nyomtam egy puszit az arcára. Majd sietősen elköszöntem, és rohantam készülődni.

Otthon lezuhanyoztam és a halványkék foltot mustráltam a lábszáramon. Megnyomkodtam, hogy fáj-e még, és igen, fájt. Inkább békén hagytam magamat, felvettem egy hosszú koptatott farmert és egy ejtett vállú halvány vajszínű pólót. Erre egy fekete kapucnis pulcsit vettem rá, hogy ne fázzak meg. Egy fekete tornacipőt és halvány sminket is dobtam fel, majd indultam a megadott címre. A táskámba dobáltam pár szükségesnek vélt holmit, és sietős léptekkel vágtattam az úti célom felé. A szemerkélő eső miatt, amihez már hozzászoktam eddigi élelemben, szinte reflexszerű mozdulattal tettem fel a kapucnimat. Valahogy minden ruhadarabom az állandóan esős Londonhoz alkalmazkodott. Elintéztem egy gyors telefont Katy-vel és mentem tovább. Egyre kevesebb épület vett körül, és egyre nagyobbak, drágábbak lettek a házak. Óriási csillogó luxusvillák mellett elhaladva megleltem az adott házszámot, és becsöngettem. A kamerába nézve megláttam egy szájat közelről, majd sikítást hallottam.

- Gyere, nyitom – üvöltött bele valamelyik, én pedig a kinyíló kapun félve léptem be. De hogy akárkit beengedtek volna, vagy valahogy meg is látták, hogy én vagyok az, az egy örök rejtély marad számomra.

Az ajtón belépve nem várt látvány fogadott. Liam sikított, magas lányos hangon és rohant el előttem, Louis pedig utána két kiskanállal a kezében. Niall a kanapén feküdt és evett, majd teli szájjal röhögött a lépcsőn lerontó alaknak. Akin nem volt ruha. Én elvörösödve lehajtottam a fejemet, Niall már fuldoklott a kajában.
- Melyik hülye rakta el a gatyámat? – üvöltötte.

- Megetted a répámat! – ordított rá Harryre Louis, kifulladva.

Liam mellette feküdt, a kanalak pedig a szoba másik felében szétdobálva. Ekkor Zayn került elő valamelyik ajtó mögül, és engem meglátva hangosan köszönt nekem. És ekkor kitört a röhögés. Niall vörös fejjel nyelte le a falatot, és nevetett tovább, én pedig a nevetéstől meggyengült lábaim miatt lerogytam a földre, és csapkodtam a padlót magam mellett tehetetlenságemben.

Harry nyugodtan köszönt, majd rájött, hogy éppen Ádámkosztümben álldogál, és felsietett ruháért. Szőkeség idejött, és két puszival köszöntött. Rávigyorogtam, mire megint röhögni kezdett. Mielőtt belejöttem volna én is, Zaynhoz fordultam, és felálltam a fehér szőnyegről, ami egész kényelmesnek bizonyult. Ő is adott két puszit, és végigsimított a karomon, mire én megborzongtam. A többiek is sorban köszöntek, majd Harry is lejött immár felöltözve.

- Szia, bocs az előbbiért – szólt miközben köszönt.

- Ahh, mindegy, úgy is rég nevettem ilyen jót. Ez mindig így megy nálatok? – kérdeztem vigyorogva.

- Alap – mosolygott rám Liam.
Kezdtem kicsit megrémülni, hogy minden nap ezt hogy élik túl, de lehet, hogy csak a túlzott feszültséget vezették le, mégpedig épp mind az öten egyszerre időzítve azt.

- Na, partyra fel! – sikongatott Lou.

Mialatt a többiek hozták a cuccokat, én szétnéztem a nappaliban. A falak fehér és kék színben pompáztak, mint szinte minden tárgy bent. A kanapé és fotelek halványkékek voltak, a fal mintájához illően. A tv, hifi és mindenféle kütyü, cd-kkel és dvd-kkel három asztalon terpeszkedett, az asztalok alatt összekavarodott kábelek hegye feküdt. Mellette üvegajtós szekrény állt, tele lemezekkel, közös képekkel, kis dolgokkal és ki tudja még mikkel. Az első dolog, ami feltűnt egy x faktoros kép volt, amint öten állnak egymás mellett a színpadon. Emellett egy ugyanilyen beállítású kép, állnak egymás mellett de évekkel idősebbnek látszanak a későbbi képen, és a helyszín is más, valami óriási koncerten lehettek. A falon folytatódott a lemezek és képek sora.
Összesen három ajtó nyílt a tágas helyiségből. Az egyik a lépcsőt takarta, az mindig nyitva állt. A lépcső felfelé haladt, benne egy fordulóval.  A másik két ajtó be volt csukva, de mivel Niall az egyiken bement, és két szendviccsel a kezében kijött, gondolom az volt a konyha. A szoba nem négy falú volt, sokkal több és szabálytalan formát adott ki. Nagy ablakok voltak a falakon, majdnem minden oldalról, ezzel a világosságot biztosítva a nappali órákban. Már kezdett sötétedni, Liam pedig behúzgálta a függönyöket, és feloltotta a villanyt.

Lassan visszaértek. Harry és Zayn kajákat hozott be, Niallt kiküldték innivalóért, Liam kapcsolgatott minden féle eszközöket, Louis pedig egy rövid ujjú piros fehér csíkos pólót vett fel, és egy madárral (?) a kezében, mezítláb érkezett. Ezután Zayn beült a pulthoz, és zenét indított.