14. Rész - Megbeszélés

Hello, hoztam ma egy harmadik részt, és Mónika, szeretnélek ösztönözni ezzel arra, hogy bővebben írj komit, nem csak a "kövit" szót, mert az elég kevésnek tűnik. És a nézettségek alapján nem csak te olvasod.

Még egy komment kell a következő részig!

Vagy ha nem jön a komi, akkor majd, ha úgy érzem. Légyszi, írjatok véleményt. Jó/rossz, és bőven, legalább két mondatot. Köszönöm, jó olvasást.

- Hola – intettem egy utolsót és a fiúk nevetésének visszhangjaként elmosolyodtam.

Kint még gyorsan intéztem anyával egy telefont, beszámolva a helyzetemről, és hogy nem megyek, sem aznap, sem pedig másnap. Sajnáltam, de másnap dupla műszak, este próba, szóval semmi esélyem a dolgok intézésére.

Odabent a vártnál nagyobb tömeg fogadott, nem csak a három említett név. Dido udvariasan elmondta mindenki nevét, rendesen, foglalkozással együtt:

- Ők itt: Paul Higgins – turnémenedzser, testőr; Caroline Watson – stylist; Lou Teasdale – sminkes, fodrász; Andy Davies – testőr; Preston Mahon – testőr Dan Richards – gitár; Jon Shone – billentyűs; Josh Devine – dobos; Sandy Beales –basszusgitár.

- Hello, én Alyson Raven-Parker vagyok, énekes – viszonoztam mosolyukat. Majd muszáj volt hozzátennem. – Akar lenni.

Halk nevetés övezte kijelentésemet.

- Jól van, akkor a nem érintettek mehetnek, vagy ha beszélni akartok, most kezdjétek, mert ez nagyon hosszú lesz – ismertette a haditervet Dido.

Erre a fél banda morajlani kezdett, hogy akkor majd ő kezdi. Én lezöttyentem egy sárga fotelbe, amit a narancsszínű fal mellé helyeztek, szemben a kanapéval, és további fotelekkel. Minden polc és asztal tömítve volt papírokkal, tollakkal, laptopokkal, és telefonokkal. Néhol egy-egy táska, vagy pulcsi kitűnt az örvényből, de az uralkodó vonása a szobának a káosz volt.

Ahogy körbekémleltem a sárgát alapul vevő élénk színű tágas szobát, feltűnt, hogy kevés a berendezés, azt a polcok és asztalok teszik ki inkább meg persze az ülőalkalmatosságok. Díszek nem voltak, néhány turnéplakát és koncertkép volt a falon plusz számadatok kinyomtatva. A figyelmemet egy óriási fehér tábla ragadta meg, ami a fél falat beterítette. Időpontok, és amik akkor történnek. Betáblázva az egész.  Néhol belehúzva, átnyilazva, csillagozva és mellékelt cetlikkel kiegészítve. Több hatalmas lap takarta egymást, a legtöbb még üresen virított, gondolom a következő turnék kellékei lesznek.

- Igen, ez a program. Kicsit szoros, túl sok a dolog. Ilyenkor alig látszunk ki a melóból. És persze most kell balhézni, mint mindig – morgott Dido.

- Mi a balhé? – kérdeztem.

- Először az ajtó, és a kórházazás. Most pedig ez – dobott elém egy újságot.

A címlapon hatalmas betűkkel ez állt:

Az One Direction banda tagjai egy újabb lányt találtak maguknak?

Folytatás a negyedik oldalon.

Alatta egy kép virított, amint a kórházból lépünk kifelé, és a paparazzik körülöttünk zsongnak. Ők ugyan alig látszanak, de mi pont tisztán.

Odalapoztam, és ez a cikk fogadott:

Ki lehet ez a lány?

A napokban a sikeres brit banda, a One Direction tagjai a kórházat látogatták meg többször, és utolsó alkalommal egy lányt kísértek magukkal ki a kapukon. A kórház előtt nevetve, jókedvűen ácsorogtak, és mikor észrevették a fotósokat, nem adtak ki semmilyen információt magukról.

Egyenesen visszautasították kedves kérdésünket, amiben érdeklődtünk a lány ki és hogyléte felől. Az ír szépfiú a lány elé állt, és nem engedte, hogy hozzá intézzük kérdéseinket, a testével védve vezette ki a vörös hajú lányt a tömegből.

Vajon ki lehet ő? Lehetséges-e, hogy a banda egy újabb lányt szedett össze? Valamelyik fiú barátnője lenne ő? Vagy egy titkos rokon? Újabb futó kapcsolat? Esetleg egy új alkalmazott?

Akármelyik is, a lány legbiztosabb forrásaink szerint közeli és intim kapcsolatot ápol Niall Horan-nal, vele jön ki a legjobban. Esedékes lehet az együtt járás is? Mindenre fényt deríthetünk a legközelebbi számunkban, tartsanak velünk.

A cikk mellett egy teljes alakos kép volt rólam, ahogy kifelé sétálok a fiúk mellett. Őket levágták a képről, és csak én látszom rajta.

A levegő bennakadt a tüdőmben, és úgy bámultam az újságlapot a kezemben.
- Ez mi ez? – kérdeztem döbbenten.

- Kezdődik. Mindenkiről elkezdenek valamikor cikkezni, amikor együtt látják őket a fiúkkal. Ez megy, aztán csitulnak, de gáz, mert most beállították őket a rosszaknak, hogy szépen fogalmazzak, és kihasználják a dolgot, hogy nem nyilatkoztak. Itt még jó, mert találgatnak. A másikban Niall csaja vagy – mutatott a fiú, azt hiszem Josh, egy másik napilapra.

- Ahj – sóhajtottam.

- Nem érünk rá. Kezdjetek vele, én viszem Paulnak a cikkeket – lépett ki az ajtón egy halom újsággal a kezében Dido.

- Szegénynek aztán nincs nyugta – néztem az ajtóra.

- Lassan jobb lesz, ha vége a turnénak. Ő ezzel él, fontos neki a pörgés – mosolygott rám Lou, a sminkes. Kicsit fura lesz ez a Lou – Lou dolog, mert a fiút és őt is így hívom. Na, majd megoldom.

Hirtelen nagyon fontos lettem mindenkinek, folyamatosan jöttek oda hozzám. A sminket, ruhákat megbeszéltük, hogy a fellépés előtt csináljuk meg, hozzuk össze, improvizálva. A koreográfiát nekem nem kell megtanulnom, mivel nincsen. Nem akarok táncolni, főleg az én falábaimmal. Maximum a humor kategóriában aratnék nagyot.

A testőrökről annyit, hogy Paul beáll mellém is, ha szükségem lenne rá, és majd együtt megyünk, ide-oda. Persze, amikor a fiúkkal megyek, mert amúgy nem számítok nagy dolgokra. De kaptam telefonszámokat, a gyorshívómba mentve, ha szükség van rá, akkor cselekedhessenek hamar. A banda maradt a legvégére, így is már egy órája nyomtuk bent. Tíz óra felé járhattunk, és kicsit kezdtem éhes lenni.
- Tessék, egyél – nyújtott Jon felém egy szendvicset, mintha kitalálta volna a gondolataimat.
- Köszi – mosolyogtam rá és elvettem az ételt.

A többiek is enni kezdtek, ahogy mi nekiláttunk és negyed órára csönd lepte el a szobát. Nagy felüdülés volt számomra így kiélveztem az utolsó percéig.

- Na, mindenki kifelé, zenészek maradnak – lépett be Dido. Ez is hosszú ügy lehetett.

Én mogorva arccal ültem a fotelomban, és már tizennegyedjére váltottam pozíciót. Akkor éppen félig feküdtem és oldalasan tettem ezt, a többiek felé nézve.

Halkan felnyögtem, és lehunytam a szemeimet.

- Nem aludhatok? – nyávogtam.

- Nem – szólt rám élesen Dido.

Ezzel felém nyújtott egy óriási pohár kávét. Én lassan elkortyolgattam és feléledtem tőle, legalább egy percre.

- Aszonygyahogy – lapozta át a zsebkönyvét Dido.

- Szép – mosolyogtam rá.

- Kösz, tiéd sem semmi – nézett az ölemben heverő A5-ös mérető jegyzetfüzetre. Lassan rongyosra írom, de még mindig legalább a fele hátra van. Ez is az előnye, hogy rengeteg oldal van benne, és rengeteg jelölő színes oldal, amit a spirál oldalába lehet rakni, és ez elválasztja a témákat. Most éppen a sötétzöldhöz jegyzeteltem. Már három oldalon túl vagyok, mindent a turnéról és azzal kapcsolatban álló dolgokról írtam. Új oldalra lapoztam, és felírtam címnek:

DALLISTA – Fellépésre

- Na, kezdhetjük.

És két órányi szenvedés után megtelt a lap.