Hello, hoztam ma egy harmadik részt, és Mónika, szeretnélek ösztönözni ezzel arra, hogy bővebben írj komit, nem csak a "kövit" szót, mert az elég kevésnek tűnik. És a nézettségek alapján nem csak te olvasod.
Még egy komment kell a következő részig!
Vagy ha nem jön a komi, akkor majd, ha úgy érzem. Légyszi, írjatok véleményt. Jó/rossz, és bőven, legalább két mondatot. Köszönöm, jó olvasást.
- Hola – intettem egy utolsót és a fiúk
nevetésének visszhangjaként elmosolyodtam.
Kint még gyorsan intéztem anyával egy telefont,
beszámolva a helyzetemről, és hogy nem megyek, sem aznap, sem pedig másnap.
Sajnáltam, de másnap dupla műszak, este próba, szóval semmi esélyem a dolgok
intézésére.
Odabent a vártnál nagyobb tömeg fogadott, nem
csak a három említett név. Dido udvariasan elmondta mindenki nevét, rendesen,
foglalkozással együtt:
- Ők itt: Paul Higgins
– turnémenedzser, testőr;
Caroline Watson – stylist; Lou Teasdale – sminkes, fodrász; Andy Davies – testőr;
Preston Mahon – testőr Dan Richards – gitár; Jon Shone – billentyűs; Josh
Devine – dobos; Sandy Beales –basszusgitár.
- Hello, én Alyson Raven-Parker vagyok, énekes –
viszonoztam mosolyukat. Majd muszáj volt hozzátennem. – Akar lenni.
Halk nevetés övezte kijelentésemet.
- Jól van, akkor a nem érintettek mehetnek, vagy
ha beszélni akartok, most kezdjétek, mert ez nagyon hosszú lesz – ismertette a
haditervet Dido.
Erre a fél banda morajlani kezdett, hogy akkor
majd ő kezdi. Én lezöttyentem egy sárga fotelbe, amit a narancsszínű fal mellé
helyeztek, szemben a kanapéval, és további fotelekkel. Minden polc és asztal
tömítve volt papírokkal, tollakkal, laptopokkal, és telefonokkal. Néhol egy-egy
táska, vagy pulcsi kitűnt az örvényből, de az uralkodó vonása a szobának a
káosz volt.
Ahogy körbekémleltem a sárgát alapul vevő élénk
színű tágas szobát, feltűnt, hogy kevés a berendezés, azt a polcok és asztalok
teszik ki inkább meg persze az ülőalkalmatosságok. Díszek nem voltak, néhány
turnéplakát és koncertkép volt a falon plusz számadatok kinyomtatva. A
figyelmemet egy óriási fehér tábla ragadta meg, ami a fél falat beterítette.
Időpontok, és amik akkor történnek. Betáblázva az egész. Néhol belehúzva, átnyilazva, csillagozva és
mellékelt cetlikkel kiegészítve. Több hatalmas lap takarta egymást, a legtöbb
még üresen virított, gondolom a következő turnék kellékei lesznek.
- Igen, ez a program. Kicsit szoros, túl sok a
dolog. Ilyenkor alig látszunk ki a melóból. És persze most kell balhézni, mint
mindig – morgott Dido.
- Mi a balhé? – kérdeztem.
- Először az ajtó, és a kórházazás. Most pedig ez
– dobott elém egy újságot.
A címlapon hatalmas betűkkel ez állt:
Az One
Direction banda tagjai egy újabb lányt találtak maguknak?
Folytatás a negyedik oldalon.
Alatta egy kép virított, amint a kórházból lépünk
kifelé, és a paparazzik körülöttünk zsongnak. Ők ugyan alig látszanak, de mi
pont tisztán.
Odalapoztam, és ez a cikk fogadott:
Ki lehet ez
a lány?
A napokban
a sikeres brit banda, a One Direction tagjai a kórházat látogatták meg
többször, és utolsó alkalommal egy lányt kísértek magukkal ki a kapukon. A
kórház előtt nevetve, jókedvűen ácsorogtak, és mikor észrevették a fotósokat,
nem adtak ki semmilyen információt magukról.
Egyenesen
visszautasították kedves kérdésünket, amiben érdeklődtünk a lány ki és hogyléte
felől. Az ír szépfiú a lány elé állt, és nem engedte, hogy hozzá intézzük
kérdéseinket, a testével védve vezette ki a vörös hajú lányt a tömegből.
Vajon ki lehet ő? Lehetséges-e, hogy a
banda egy újabb lányt szedett össze? Valamelyik fiú barátnője lenne ő? Vagy egy
titkos rokon? Újabb futó kapcsolat? Esetleg egy új alkalmazott?
Akármelyik
is, a lány legbiztosabb forrásaink szerint közeli és intim kapcsolatot ápol
Niall Horan-nal, vele jön ki a legjobban. Esedékes lehet az együtt járás is?
Mindenre fényt deríthetünk a legközelebbi számunkban, tartsanak velünk.
A cikk mellett egy teljes alakos kép volt rólam,
ahogy kifelé sétálok a fiúk mellett. Őket levágták a képről, és csak én látszom
rajta.
A levegő bennakadt a tüdőmben, és úgy bámultam az
újságlapot a kezemben.
- Ez mi ez? – kérdeztem döbbenten.
- Ez mi ez? – kérdeztem döbbenten.
- Kezdődik. Mindenkiről elkezdenek valamikor
cikkezni, amikor együtt látják őket a fiúkkal. Ez megy, aztán csitulnak, de
gáz, mert most beállították őket a rosszaknak, hogy szépen fogalmazzak, és kihasználják
a dolgot, hogy nem nyilatkoztak. Itt még jó, mert találgatnak. A másikban Niall
csaja vagy – mutatott a fiú, azt hiszem Josh, egy másik napilapra.
- Ahj – sóhajtottam.
- Nem érünk rá. Kezdjetek vele, én viszem Paulnak
a cikkeket – lépett ki az ajtón egy halom újsággal a kezében Dido.
- Szegénynek aztán nincs nyugta – néztem az
ajtóra.
- Lassan jobb lesz, ha vége a turnénak. Ő ezzel
él, fontos neki a pörgés – mosolygott rám Lou, a sminkes. Kicsit fura lesz ez a
Lou – Lou dolog, mert a fiút és őt is így hívom. Na, majd megoldom.
Hirtelen nagyon fontos lettem mindenkinek,
folyamatosan jöttek oda hozzám. A sminket, ruhákat megbeszéltük, hogy a
fellépés előtt csináljuk meg, hozzuk össze, improvizálva. A koreográfiát nekem
nem kell megtanulnom, mivel nincsen. Nem akarok táncolni, főleg az én
falábaimmal. Maximum a humor kategóriában aratnék nagyot.
A testőrökről annyit, hogy Paul beáll mellém is,
ha szükségem lenne rá, és majd együtt megyünk, ide-oda. Persze, amikor a
fiúkkal megyek, mert amúgy nem számítok nagy dolgokra. De kaptam
telefonszámokat, a gyorshívómba mentve, ha szükség van rá, akkor
cselekedhessenek hamar. A banda maradt a legvégére, így is már egy órája
nyomtuk bent. Tíz óra felé járhattunk, és kicsit kezdtem éhes lenni.
- Tessék, egyél – nyújtott Jon felém egy szendvicset, mintha kitalálta volna a gondolataimat.
- Köszi – mosolyogtam rá és elvettem az ételt.
- Tessék, egyél – nyújtott Jon felém egy szendvicset, mintha kitalálta volna a gondolataimat.
- Köszi – mosolyogtam rá és elvettem az ételt.
A többiek is enni kezdtek, ahogy mi nekiláttunk
és negyed órára csönd lepte el a szobát. Nagy felüdülés volt számomra így
kiélveztem az utolsó percéig.
- Na, mindenki kifelé, zenészek maradnak – lépett
be Dido. Ez is hosszú ügy lehetett.
Én mogorva arccal ültem a fotelomban, és már
tizennegyedjére váltottam pozíciót. Akkor éppen félig feküdtem és oldalasan
tettem ezt, a többiek felé nézve.
Halkan felnyögtem, és lehunytam a szemeimet.
- Nem aludhatok? – nyávogtam.
- Nem – szólt rám élesen Dido.
Ezzel felém nyújtott egy óriási pohár kávét. Én
lassan elkortyolgattam és feléledtem tőle, legalább egy percre.
- Aszonygyahogy – lapozta át a zsebkönyvét Dido.
- Szép – mosolyogtam rá.
- Kösz, tiéd sem semmi – nézett az ölemben heverő
A5-ös mérető jegyzetfüzetre. Lassan rongyosra írom, de még mindig legalább a
fele hátra van. Ez is az előnye, hogy rengeteg oldal van benne, és rengeteg
jelölő színes oldal, amit a spirál oldalába lehet rakni, és ez elválasztja a
témákat. Most éppen a sötétzöldhöz jegyzeteltem. Már három oldalon túl vagyok,
mindent a turnéról és azzal kapcsolatban álló dolgokról írtam. Új oldalra
lapoztam, és felírtam címnek:
DALLISTA – Fellépésre
- Na, kezdhetjük.
És két órányi szenvedés után megtelt a lap.
nekem nagyon tetszik a blogod és csak ajánlani tudom mindenkinek mert szuper :) <3 szóval várom a kövit :D
VálaszTörlés